Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Valerio-Bodon decemberben térhet vissza, Polyák már edzésben

A csapatkapitány szombati játéka még kérdéses.



:

:

Tovább bővült a DEAC-Tungsram sérültlistája az elmúlt héten, hiszen az Oroszlány elleni bajnoki első percében Valerio-Bodon Vincent egy balszerencsés jelenetet követően részleges bokaszalag szakadást szenvedett. A fiatal bedobó egyelőre még nem tud ráállni a feldagadt testrészre, de a rehabilitációja megkezdődött, ideális esetben december második felében térhet majd vissza – számolt be róla a kosarlabda.deac.hu, amely a többi játékos állapotára is kitért.

Mint írják, a korábban sérüléssel bajlódó játékosok közül -Tóth Ádám után- Djordje Drenovac is visszatérhetett az MVM-OSE Lions ellen, s bár állapota még nem volt százszázalékos, teljesítményére nem lehetett panasz. A szerb kiscsatár kézfeje azóta tovább javult, a héten már végig teljes értékű munkát végzett a csapattal, így minden bizonnyal a szombati Szeged elleni összecsapáson is Milenko Topics rendelkezésére áll majd. Az együttes csapatkapitánya, Polyák László is együtt készül már a társakkal, a hét első felében a labdás edzéseket is megkezdte. Az orvosi stáb szerdától az öt az öt elleni játékot is engedélyezte neki, de a szombati pályára lépése még erősen kérdéses.

Fotó: hunbasket.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés