Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Vágvölgyi Ákos: az elején problémát jelentett, hogy nem bíztunk egymásban

A Szeged játékosát nem fogja segíteni a fiatal szabály.



:

:

Vágvölgyi Ákos, a Naturtex-SZTE-Szedeák játékosa az idei szezonban hat mérkőzésen lépett pályára, ebből kétszer volt kezdő. A csapat a legutóbbi fordulóban újra rátért a győztes útra, amikor az Oroszlány gárdáját verte meg hazai pályán.

– Pozitívum, hogy végre győztünk, egy hosszú negatív szériát sikerült megszakítanunk. E között volt olyan találkozó is, ami már szinte a kezünkben volt és onnan kaptunk ki, ez még inkább demoralizáló volt a csapat számára. Időközben átestünk egy edzőváltáson.

Szrecsko Szekulovics fő célja az, hogy felpörgesse, kihúzza ebből a negatív miliőből a társaságot, ami egyre inkább sikerül és látszik is a teljesítményünkön. Egyre inkább összetart a csapat, ez az elején problémát jelentett, hogy nem bíztunk egymásban. Sopronban nyerni szeretnénk és akkor már mondhatjuk, hogy elindultunk a jó irányba. Az oroszlányi eredmény sem rossz, de hozzá kell tenni, hogy Bozsovics nem játszott náluk, így a helyén kell kezelni a sikert.

mondta, majd a Szeged idei célját fogalmazta meg.

Szrecsko Szekulovics gatyába rázta a Szegedet. (fotó: hunbasket.hu)

– Ezzel a rossz idénykezdettel a reális célunk a play out elkerülése lehet. Az elkövetkezendő néhány meccs perdöntő lehet abból kifolyólag, hogy hol folytathatjuk. A középházban az első tíz vége talán meglehet, de ez még a jövő zenéje.

Egy sérülés miatt sokat kellett kihagynia, így még nem érte utol önmagát.

– A saját szezonomat nehéz értékelni, mert a Pécs ellen játszottam az első fordulóban, aztán kiment a bokám és ki kellett hagynom egy hónapot. Azóta keresem magam, nehéz volt a visszaállás. Nehéz volt látni a srácokat ahogy küzdenek és én nem tudok. Úgy érzem, hogy én is egyre jobb formában vagyok, de nem vagyok elégedett eddig ezzel az idényemmel, ezt őszintén elmondhatom. Próbálok segíteni a csapatnak, ha pontokban, akkor pontokban, ha mezőnymunkával, akkor mezőnymunkával. Remélem, hogy az én teljesítményem és a Szegedé is párhuzamosan megy majd felfelé.

Kitért a saját céljaira is a közeljövőben, illetve megemlítette, hogy a jövőre induló új szabály nem az ő malmára hajtja a vizet.

– Nehéz megmondani, mert jövőre bejön a “fiatal szabály”, amibe én már nem esek bele. Így még a rövidtávú célokat is nehéz meghatározni, tényleg csak erre az idényre szeretnék koncentrálni és minél jobban teljesíteni és majd meglátjuk, hogy mik lesznek a körülmények és hogyan tovább.

Kiemelt fotó: Naturtex-SZTE-Szedeák Facebook

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés