Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Ütőképesebb csapatot terveznek a ZTE-nél

Gulyás Milán szeretne stabilabb teljesítményt nyújtani, mint az idei szezonban.



:

:

A jó bajnoki kezdés ellenére nem sikerült kiharcolnia a Zalakerámia ZTE KK csapatának a play off-ba jutást, így a zalaiaknak meg kellett elégedniük a tizedik hellyel, amivel érthető módon a vezetőség, a játékosok és a szurkolók sem voltak elégedettek. Gulyás Milán és csapattársai azóta a pihenőjüket töltik, de nem álltak le hosszú időre az edzésekkel.

– Az utolsó meccset követően volt egy hét szünetünk, majd egy záró vacsora bankettel együtt – mondta Gulyás Milán, a Zalakerámia ZTE KK bedobója a BB1.hu-nak. – Ezen már a légiósok nem vettek részt, mert hazautaztak. A héten megint elkezdtük az edzést a fiatal magyarokkal, nem szeretnénk kiesni a ritmusból. Az idei szezonunk értékelése során arra jutottunk, hogy többet is ki lehetett volna belőle hozni. Nem voltunk elégedettek. A vezetőségnek is az volt a véleménye, hogy több volt a csapatban, mint ami végül eredményekben megmutatkozott. A szezon első felében jól teljesítettünk, sajnos ezt nem sikerült fenntartanunk a folytatásban.

A csapatépítéssel viszont nem állnak rosszul a zalaegerszegiek, hiszen Ubilla és Agafonov személyében két légiósukat már megtalálták. Az is biztos, hogy a szerződéssel rendelkező Gulyás Milán is a csapat tagja lesz a következő szezonban.

– A vezetőség szeretne egy ütőképesebb csapatot összerakni, mint amilyen a tavalyi volt, de ezzel szerintem minden csapatnál így vannak – folytatta a játékos. – Két légiósunk már adott a magyar kerethez, de sok múlik a további igazolásokon. Szeretnénk nagyobb célokat kitűzni. Mi, a játékosok és a vezetőség is előrébb szeretnénk lépni. Saját magamtól is ezt várom: stabilabb játékot, hogy ne legyen ennyire hullámzó a teljesítményem, mint idén. Keményen fogunk ezen dolgozni a nyáron.

Fotó: Zsu

14 hozzászólás

14
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
12 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
9 Comment authors
CsezarroGennaro De TommasokinemugralAramispbask Recent comment authors
Aramis
Vendég
Aramis

Vegyenek példát a szurkolóiktól!
Ők még a saját játékosukkal szemben is ütőképesek! 😀

Csezarro
Olvasó

Es a hatasa is megvolt. Utana jött a teljesitmeny.

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Az ütőképességgel nem lesznek gondok, a pofozógép szerepe vár rájuk! 😉

Kinter for president
Olvasó

Ne keverd össze őket az Oroszlánnyal..szeretlek ?

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

Ne keverd kérlek az oroszlányiakat ezzel a gyökérrel. Köszi!

Kinter for president
Olvasó

Jogos, amit írtál, remélem, érezhető is volt, hogy alapból nem az OSE ellen irányult a komment:)

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

No problem. 🙂

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Na,ja, nekünk nem ìgérget Orbány Viktor csarnokokat… Én is nagyon SZERETLEK ! 😉

Aramis
Vendég
Aramis

Faluba elég egy tornaterem is!

GennaroDeTommaso
Olvasó

Azért mert ez a gyökér oroszlányi, akkor már rúgjunk bele az egész egyesületbe, nem? Szánalmas vagy.

derryl
Olvasó

Nem az a legény, aki adja! Aki állja!
Kemény fiúk ezek ott délen!

pbask
Vendég
pbask

Horváth Zoli

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

Hadnagy Zoli

kinemugral
Olvasó

na a fürgefütyi megint osztogat :DDD

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés