Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

U20-as, lány Eb: Helytállás Belgium ellen, közel volt a bravúr

A csoportkört hétfőn este Litvánia ellen zárja a magyar csapat.



:

:

U20-as női válogatottunk második csoportmérkőzését játszotta a mai napon, az ellenfél az első körben Litvánia ellen 20 pontos sikert arató Belgium együttese volt.

A mieink jól kezdték a meccset, Czukor Dalma, majd Tenyér Zsófia kosaraival két perc után vezettünk (4-2). Mindkét oldalon sok volt a hiba a nyitó negyedben, támadásban pontatlan volt a két csapat, így viszont kiegyenlített volt a találkozó, fej-fej mellett haladt a két gárda. A mieink végig előrébb voltak ellenfelüknél, Tenyér, Pusztai, majd Czukor kosaraival vezettünk, és egyetlen pontos vezetéssel vághattunk neki a második felvonásnak (13-12).

Jáhni Zsófia öt ponttal nyitotta a második szakaszt, de a belgák tapadtak, Leblon triplájával pedig átvették a vezetést a 12. perc közepén (18-19). Leblon, majd a másik belga pontgyáros, Massey növelte a távolságot, pár percre befagyott az eredményjelző (18-23). Innen Massey révén a belgák tudtak továbblépni. Bell két triplát is beszólt ezután, mindkettővel 10 pont fölé nőtt a különbség, és bár Czukor hármasa volt a félidő utolsó kosara, 9 pont volt a lemaradásunk a nagyszünetben (23-32).

A fordulás után Kovács Kitti szerzett szép kosarat egy szerzett labda után, de Bell harmadjára is 10 pont fölé tornázta a belga előnyt (25-36). Szerencsére ezután nagyon megállt Belgium, jól védekeztünk, és bár Czukor és Radócz Fanni duplái után is megakadt a támadójátékunk, folyamatosan közelítettük ellenfelünket. Jáhni és Tóth kosaraival már csak 3 ponttal voltunk lemaradva a 28. perc legvégén (33-36), Jáhni pedig még ennél is közelebb hozott minket a negyed utolsó pillanataiban (37-39).

A záró felvonás elején Tóth egyenlített, Radócz pedig a vezetést is megszerezte a magyar válogatottnak, mielőtt Hambursin hármasa fordított volna az álláson (41-42). Révész Boróka kettesére Descamps válaszolt kintről, Jáhni viszont egyenlített a 33. perc elején (45-45). Devos és Massey kosaraira Czukor még egy 2+1-gyel felelt, de újabb négy belga pont után időt kértünk (48-53). Descamps két triplája jelentette a véget számunkra – Czukor az utolsó percben két hármassal válaszolt, de sajnos ez már késő volt (48-51). A belgák végül büntetőkkel biztosították nehezen kivívott sikerüket (58-64).

Gáspár Dávid együttese holnap Litvániával csap össze a csoport második helyének megszerzéséért – a belgák már biztosan elsők, a fehéroroszok pedig biztosan utolsók a B jelű négyesben – írta a hunbasket.hu.

Magyarország – Belgium 58-64 (13-12, 10-20, 14-7, 21-25)

U20-as A divíziós női Európa-bajnokság
Csehország, Klatovy
Csoportkör, B csoport, 2. forduló

Magyarország: Tenyér 4, Pusztai 4, Révész 2, Czukor 22/9, Kovács 4. Csere: Radócz 4, Tóth 6, Dúl -, Jáhni 12/6.

Belgium legjobb dobói: Massey 20, Descamps 14/12, Leblon 11/3.

Fotó: fiba.com

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés