Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

U18-as fiú Eb: Legyőztük az íreket

A 15. helyen végeztünk.



:

:

A 15. hely megszerzéséért lépett pályára U18-as fiú válogatottunk a nagyváradi B divíziós Európa-bajnokság zárónapján, az ellenfél Írország csapata volt.

Ír triplával indult a mérkőzés, de Pallai Tamás hármasával a második perc közepén már mi vezettünk (4-5). Fej-fej mellett haladt a két gárda, egyik sem tudott meglépni a másiktól. Valerio-Bodon Vincent labdaszerzés utáni ziccerét három ír büntető követte: az első kettő bement, a harmadik után ellenfelünk visszaszedte a támadópattanót, majd dobott egy hármast is. Erre Pallai felelt kintről, és ez volt a negyed menete egészen 20-18-as ír vezetésig. Takács Kristóf duplája után Radics Gerzson két büntetőt tett a helyére, majd Kiss Benedek hármasával és Takács újabb pontjaival 7 egységgel megléptünk (20-27). Öt pont volt az előnyünk 10 perc játékot követően (22-27).

Az írek két perc alatt kiegyenlítettek a második negyedben, Krasovec Ádám a 13. perc közepén szerezte az első kosarunkat a felvonás során (27-29). Egy újabb jó sorozat érkezett a mieink részéről, amelynek végén megint Pallai volt eredményes a triplavonalon túlról, 9 pont volt az előnyünk a 16. perc elején (29-38). Valerio-Bodon két büntetőjével a 10 pontos határt is átlépte a különbség, és úgy tűnt, tartani is tudjuk ezt a távolságot, a félidő utolsó perce azonban az íreknek jött ki jobban, akik Buivydas és Harper kosaraival 4 pontra közelítették meg a mieinket (40-44).

A fordulás után az íreknél a center, Fajana vállalt sokat, míg tőlünk Pallai volt többször is eredményes, egy dupla mellett két triplát is értékesített a negyed első három percében (44-52). Pallai nem tudott hibázni, a 24. perc közepén csak ebben a negyedben harmadik hármasát szórta, időt kért ellenfelünk (46-55). A játékmegszakítást követően Pallai passzából ezúttal Valerio-Bodon értékesített egy triplát, újra 10 pont fölé nőtt előnyünk, amit tartottunk, sőt, Radics támadópattanó utáni kosarával, majd labdaszerzés utáni ziccerével 15-re növeltünk a 17. perc végére (52-67). Írország próbálkozott ugyan, de Takács két gyöngyörű ziccerével 16 pontos előnyünk volt 10 perccel a vége előtt (57-73).

A záró felvonás eleje teljesen egyoldalúra sikeredett, a mieink ekkor egy kategóriával az írek fölött játszottak, így három perc alatt bemutattunk egy 10-0-t, közte egy látványos zsolással, eldöntöttük a mérkőzést (57-83). Harper révén indultak meg az írek, 20 ponton belülre kerültek, míg a mieink megálltak a pontszerzéssel, de ekkor már kétség sem férhetett győzelmünkhöz. A végén még Kass Balázs és Kenéz Csaba is dobtak egy-egy hármast, végeredményben pedig 91-66-ra győztünk, így a magyar U18-as fiú válogatott a B-divíziós Európa-bajnokság 15. helyén végzett – írta a hunbasket.hu.

Írország – Magyarország 66-91 (22-27, 18-17, 17-29, 9-18)

U18-as B divíziós fiú Európa-bajnokság
Románia, Nagyvárad
A 15. helyért

Írország legjobb dobói: Buivydas 19/6, Harper 17/12, Fajana 11/3, Kelly 10/3.

Magyarország: Kass 7/3, Pallai 19/15, Valerio-Bodon 12/6, Fekete -, Krasovec 14. Csere: Kármán 2, Radics 18, Takács 10, Kiss D. -, Kiss B. 6/6, Kenéz 3/3.

Fotó: hunbasket.hu

5 hozzászólás

5
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
utánpótlásért aggódóAbrosz TisztakoszBezsemoldi56ldd Recent comment authors
Abrosz Tisztakosz
Olvasó

Mélyen tisztelt “utánpótlásért aggódó” elvtárs! Szomorúan látom, hogy törölted a fiókodat. Csak nem azért, mert a kitalált meséd sem vette be senki? Mondjuk próbálkozásnak is gyenge volt. Mindenesetre megint megmutattad emberi nagyságod. 🙂

A hozzáröffenéseidet képernyőfotó formájában azért van, aki lementette, gondolva a jövőre, ami ki tudja, mit hoz még…

utánpótlásért aggódó
Olvasó

Ne szomorkodj, nem töröltem, tévúton jársz, legyen jó napod !

Bezse
Olvasó

remek. Sőt , dícséretes … Ebből a csapatból csak 2 gyerek tud (?) kosárlabdázni

moldi56
Olvasó

Óriási eredmény!

ldd
Olvasó

Kedves Tudósító!
Kérném szépen, szerényen, csak nagyon szerényen!
Vége… végre…

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés