Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

U18-as fiú Eb: Kikaptunk a svédektől is

Holnap Ausztria következik.



:

:

U18-as fiú válogatottunk ma Svédországgal csapott össze a B divíziós Európa-bajnokság csoportkörének negyedik fordulójában – az északiak 3-0-val vezették a hatost a forduló előtt, míg a magyar együttes 1-2-vel állt három mérkőzést követően.

Sajnos rosszul kezdtük a találkozót, a háromkoronások többek között Alan Brzezinski két triplájának köszönhetően 11-0-val nyitottak három és fél perc alatt, időt is kért Forray Gábor. A mieink ugyan megszerezték első pontjaikat, Brezinski mellett azonban Dante Love-val sem nagyon tudtunk mit kezdeni, a támadójátékunk pedig továbbra is akadozott. Az első negyedet Radics Gerzson duplája zárta, de ekkor már 22 pontos hátrányban volt válogatottunk (29-7).

A második felvonásban sem változott sok minden – Pelle Larssonék 26 pontosra növelték fórjukat, a 14. percben is időt kért Forray mester (38-12). A félidő hátralévő fele a svéd hármasokról szólt – ellenfelünk kintről rendkívül pontosan célzott, míg a mieinkre ugyanez nem volt elmondható. Ha korábban nem is, a nagyszünetre eldőlt az összecsapás, 31 pontos fórral mehetett pihenni Svédország (53-22).

A fordulást követően a svédek előbb triplákkal, aztán Brzezinski pontjaival tartották a 30 pont fölötti előnyüket. A negyed végén Kass Balázs vezetésével bejöttünk 30 pont alá (66-40), de a záró 10 perc első felében jött a David Jollinder vezette svéd cseresor, amely visszatornázta 30 fölé a különbséget. Pallai Tamásék mindent megpróbáltak, de Svédország egyértelműen jobb volt ezen a napon, 84-56-ra győzött.

Ez az eredmény azt jelenti, hogy a magyar csapat holnap azért játszik majd Ausztriával, hogy a továbbiakban a 9-16. helyért küzdhessen – vereség esetén a 17-24. helyek egyikét szerezhetjük meg – írta a hunbasket.hu.

Svédország – Magyarország 84-56 (29-7, 24-15, 13-18, 18-16)

U18-as B divíziós fiú Európa-bajnokság, Románia, Nagyvárad

Svédország legjobb dobói: Brzezinski 22/12, Larsson 12/3, Lorentsson 12/9.

Magyarország: Kass 11/9, Pallai 6, Valerio-Bodon 8/3, Fekete 3/3, Krasovec 2. Csere: Kiss D. -, Kiss B. 4, Radics 10, Takács -, Kármán 3, Kenéz 9, Lukács -.

Fotó: fiba.com

29 hozzászólás

29
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
16 Comment threads
13 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
21 Comment authors
utánpótlásért aggódóKovacs LászlóOmega SMKendeffy BotondMilo Recent comment authors
Omega SM
Olvasó

Sajnos az Ivkovics módszer nem működik. Papíron jól néz ki, hogy egymásra épülő up válogatottak működnek a szövetségi kapitány legjobb emberi irányításával. DE! Egy U18-as játékosnak nem ugyanazt és ugyanúgy kell játszania mint egy felnőttnek. A mieink már itt kontrolált játékot játszanak (ezért is nagyon szomorúak a nagy arányú vereségek), nem pedig a rohanós, sok támadásos (ezzel együtt sok hibát hordozó) játékot. Nem futnak labda nélkül teljes sebességgel és a védekezés is szinte mindig késik! A játékosok egy része jó képességű csak sajnos az ilyen-olyan módon oda kerültek lehúzzák a csapatot. Mindenki a maga egyesületében eredményes és statisztika alapján vannak… Olvass tovább »

Kendeffy Botond
Olvasó

És a kudarc sorozat végén majd bemondja a szövetségi edző, hogy elégedett a csapattal!

Pór is ezt nyomta miután egy Izland(!) levert minket egy 40(!)-essel az U20-ban…

Ébresztő!!!

Szimba
Olvasó

http://www.nemzetisport.hu/sportszelep/az-nba-tortenetenek-legalacsonyabbjai-2061064
Ennyit a magasságról! Ha gyors,ruganyos,ügyes és okos egy gyerek ,akkor simán sokra viheti.
A rendszerben ,amúgy is a kiválasztás a legszarabb,olyan gyerekek futkosnak a pályán,akiknek a gyógytornán a helyük,nem pedig kosárlabda pályán.

egyforintotseer
Vendég
egyforintotseer

Remek cikk. A listán se egy magyar, se egy fehér kisember nincs, talán nem véletlenül.
Ha meg 2-3 évente esetleg egy feka génkészlettel rendelkező “kicsi” kosaras befut, az világszenzáció egyből, mert az eset ritka, mint a fehér holló, talán nem véletlenül.
El kell fogadni, hogy a kosárlabda nem a kisemberek sportja.

Azzal ettől függetlenül egyetértek, hogy nálunk nagyon gyenge a kiválasztás.

Alexx1977
Olvasó

Szia! Természetessen elvittük a gyereket a vizsgálatra, nem fogja elérni az “átlagos” magasságot. Tudom kivülről nézni a gyereket, tudom a hiányosságait. Az egyesületi edzések mellett jár egyéniképzésre, valamint amikor csak teheti kint van a kertben és dobál, labdázik. Elnézve a magyar magasembereket nagyon messze vannak tudás alapján a “leírt” kicsikkel szemben. Nem szeretnék belefolyni a sárdobàlásba szimplán leirtam a saját tapasztalatom, mely sajnos általános, van bőven még hasonló történetem.

Bezse
Olvasó

Csak a szokásos… semmi rendkívüli

Alexx1977
Olvasó

Olvasva a sok hozzászólást, sajnos tényleg az a szemlélet az utánpótlásban, hogy az lesz jó kosaras aki legalább 2 méteres lesz. Egy rövid történet ha megengeditek. Egy vidéki nagy akadémia országos válogatott hirdetet bentlakásos kollégista rendszerre. A 12 éves fiam, aki 5 éves kora óta kosárlabdázik(saját döntése alapján), szerette volna megmérettetni magát. Az első kör után visszahivták, hogy megnézzék miként tud beilleszkedni a saját csapatukba edzés és játék közben. Nagy reményekkel indultunk ismét útnak. Teljessen jól vette az akadályt, a csapat elfogadta. A dobóversenyeket megnyerte. Eljött a napvégi kiértékelés és közölték, hogy tudás alapján felvennék, de csináltassunk egy várható magasság… Olvass tovább »

dr Szép Károly
Vendég
dr Szép Károly

A történeted úgy lenne kerek, ha megírnád azt is, hogy elvitted-e a gyereket a vizsgálatra, és ha igen, milyen eredményei lettek. Én elhiszem, hogy szülőként kellemetlen a szitu, és elfogult vagy, de ha kívülről, pártatlanul szemléled a dolgokat, be kell látnod, hogy a kosárlabda nem a kicsi emberek sportja. Az egy dolog, hogy a gyerek gyerekfejjel sorra nyeri azokat a dobóversenyeket, ahol nincs test-test elleni kontakt, hanem csak szembeáll a palánkkal, és dobálgat. DE! A gyerekek felnőnek, és csak abból lesz jó kosaras, aki akkor is eljuttatja a palánkba a labdát, amikor 3 db 120 kilós, 210 centis játékos áll… Olvass tovább »

Kovacs László
Olvasó

A svédeknél egy 183 és egy 184 cm-es gyerek játszott – akik Magyarországon alkalmatlanok lennének a válogatottságra. Akkor most mi van?

utánpótlásért aggódó
Olvasó

Kedves Károly !
Ebben teljesen más a véleményünk, ugyanis én az elmúlt 30 évben nem láttam Magyarországon olyan csapatot, ahol 3 db 120 kilós, 210 centis játékos állt volna bárkivel is szemben, de Európában sem nagyon. Azonban a nálunk levő 2 métereseknek, akik 110 kilósak, emiatt nem is voltak képezve, és nem is voltak rákényszerülve, hogy keményen dolgozzanak, úgyis adottságaik miatt alapemberek voltak, szerintem sokkal kisebb az esélyük egy a fenn leírt adottságú védővel szemben, (lassúak, nem ugranak, nem küzdenek, nem eléggé képzettek), mint egy 180-185 cm-es gyors, technikás, kintről-bentről jól dobó bizonyítani akaró srácnak.

dr Szép Károly
Vendég
dr Szép Károly

Ja, és a kosárlabdában a 2 méteres magasság nem átlagon felüli, hanem teljesen átlagos.

makelovenotwar69
Olvasó

Évekig nem volt kosárlabda edző képzés a TF-en (ma már TE), egy himi-humi OKJ-s papírral már edzőnek nevezték magukat az önjelöltek.
Sajnos az utánpótlásba meg a nagy csapatoktól elküldött tehetségtelen “edzők” kerültek, akik kész játékosokkal sem tudtak mit kezdeni, nem hogy felépíteni valakit…
Az is benne van, hogy egy fiatal kölyöknek nincs inspirációja, hogy kosarazni kezdjen, csak ha olyan tesitanárja van vagy esetleg a családban népszerű a kosárlabda.
Nem tudom, létezik-e olyan, hogy az az edző aki felfedez (elindít) egy játékost, aki később eljut egy bizonyos szintre, egy nevelőedzői juttatást kapjon. A labdakezelést, a fizikai felkészítést késő 16éves korban elkezdeni…

egyforintotseer
Vendég
egyforintotseer

Remek ötlet még töb pénzt tolni a semmirekellő, eredményt felmutatni nem tudó edzők zsebébe!
A magyar edzők up. szinten a legtöbb helyen azok a tesitanárok, akik tanítás után unottan bedobják a gyerekek közé a labdát, hogy szaladgáljanak vele. Tesitanárok, érted? Nem ex-kosárlabdázók, nem szakképzett edzők, hanem olyan emberek, akik soha semmit nem láttak a kosárlabdából! Úgy oktatnak kosárlabdára gyerekeket, hogy fogalmuk sincs az egészről! Mintha neked azt mondanák, hogy holnapra rakd össze a szinkronúszók edzésprogramját.

makelovenotwar69
Olvasó

a problémát ugyanúgy látjuk.
De kérlek olvasd el még egyszer az utolsó mondatomat!
Pont azt írtam, hogy ha egy játékos elér egy bizonyos szintet (pl.válogatottság, külföldi szerződés), akkor a felfedezője (=aki kiválasztotta kisgyermek korában a korosztályos kosárlabda csapatba) kaphasson valami elismerést! Így más világos??

Tonymontana
Vendég
Tonymontana

Legalább szoros volt…
Ja nem !

Szimba
Olvasó

Egy vicc,a fiú utánpótlás csapatok sorozatban 50 és 60 pont között dobnak,ennyivel női meccset is keveset lehet megnyerni.Nézni meg egyszerűen lehetetlen ezeket a meccseket,elképzelés nélküli lassú játék! A fizikális lememaradás is számottevő az európai közép csapatokkal szemben is.Sürgősen külföldi edzőkre van szükség,mivel a magyar edzőknek (tisztelet a kivételeknek)még nagyobb a lemaradásuk! Egy két játékosunk játszik Európa él bajnokságaiban,de edzőt még nem hallottam!

egyforintotseer
Vendég
egyforintotseer

És ezek közül az antitálentumok közül 3 (!) is meghívót kapott a felnőtt válogatottba. Abba kellene már hagyni, hogy a teljesen tehetségtelen kisfiúkat gyerekkorban kinevezzük sztárnak, és elhitetjük velük, hogy ők valakik! Mert elhiszik! És úgy is viselkednek! Szégyenletes ez a teljesítmény, a mérkőzés minden perce rettenet kínos volt. Egyébként hogy lehetnek pont ők a válogatottak? Hogyan zajlik a kiválasztásuk? Hogyan zajlik a felkészülésük? Az illetékesek nem látják, hogy a kosárlabdára ők mindannyian alkalmatlanok? Lassan ott tartunk, hogy a sánta, a vak, meg a félkarú is bekerülhet a nemzeti válogatottba, ha valakinek a valakije, vagy ha valakiről 3 éves korában… Olvass tovább »

bimbo
Vendég
bimbo

Honnan vannak ezek a gyerekek?

Vebsztanhalu
Olvasó

Ez az eredménye az “akadémiára” beválasztott “legtehetségesebb” gyerekeknek.
Valaki korábban már említette, amíg nem a legtehetségesebb, hanem a legmagasabb és legerősebb kapcsolati tőkével rendelkező gyerekeket hívják be a válogatottba és veszik fel az akadémiákra, addig nem csodálkozom a B csoportos EB “menetelésen”.
Ja és amit még nem értek: miért a szlovákokkal van felkészülési mérkőzés? Megverjük őket, aztán egy kicsit komolyabb csapat meg egyből helyre teszi a csapatot. Vagy akár egy Izland is beárazza a fiúkat, lásd u20.

kobee77
Olvasó

.

viccmester
Olvasó

Bodnár Péter Főtitkár és cinkostársa Szalay Ferenc MKOSZ Elnök zseniális, már-már ördögi tervvel állt elő…mármint hogy miként lehetne lebutítani a férfi szakágat a fiú utánpótlás szintjére!? 1. Adjunk brutális nagyságrendű TAO pénzt a 21 “Akadémiának”,de ne ellenőrizzük őket, ne kérjünk komoly kiválasztást, szakmai munkát. 2. Nevezzük ki Sztojan Ivkovicsot, és barátait a kulcspozíciókba. Ivkovics úgysem ér rá vele foglalkozni, a helytartói meg úgysem csinálnak nélküle semmit. Ivkovics egyébként a kapitányi munka mellett dolgozik Kecskeméten, Kaposváron, tanácsadó a PVSK-nál, hallani hogy beleokoskodik még a Szolnok és az Albacomp “életébe” is. 3.Kapitányunk egyébként zseniálisan dolgozik, és sikert-sikerre halmoz a válogatottal, túlságosan is… Olvass tovább »

kobee77
Olvasó

Touché.

redmiller
Olvasó

2,3,4,5 pontnak mi köze az utánpótlás neveléshez??? Talán ők nevelnek használhatatlan UP játékosokat???? Meg az NB1/A-s edzők????
Rá kellene menni az egyéni képzésre, nem arra, hogy ki mit nyer utánpótlásban, azt használható játékost meg nem nevel….

Milo
Olvasó

Kövezzetek meg, de mégis miért ne lenne fontos a győzelem, meg hogy ki mit nyer UP-ban? Abban igazad van, hogy az elsőnek az egyéni képzés lenne a legfontosabb, de aztán az ott megtanult, begyakorlott dolgokkal igenis minden erejével és akaratával azon legyen, hogy megnyerje azt a kib@szott meccset. Sok éven keresztül játszottam UP-ban (elmúlt 10év) és a “felső vezetéstől) olyan parancsokat kaptak az edzőim, hogy nem fontos nyerni, nem az számít, mindenki játszon. (Aki nem engedelmeskedett szépen el is távolították) Akinek a szülei ilyen-olyan szempontból szimpatikusabbak az edzőnek az játszon többet, meg az is aki jobban nyalja az edző seggét.… Olvass tovább »

redmiller
Olvasó

Félreértettél szerintem… Az UP edzőknek fontosabb, hogy győzzön a csapata, sikeres legyen, mint hogy használható, egyénileg képzett játékosokat neveljen….

Incicica
Olvasó

Ez egy nagy 0

Portik Tamás
Vendég
Portik Tamás

Komoly munka az utánpótlásnál…

Trombitás_Frédi
Olvasó

És a főtitkár ezeket akarja látni egy félidőn át az A-csoportban… Komoly 😀

Mehecske
Olvasó

Pènz beszèl…??

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés