Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

U18-as Eb: Küzdelmes győzelem Belgium ellen

Hosszabbítás után nyertünk, és jutottunk tovább.



:

:

A csoportkört 3-0-s mérleggel letudó magyar válogatott az idáig nyeretlen Belgiummal nézett farkasszemet a szarajevói Eb nyolcaddöntőjében. Kihagyott dobásokkal kezdett mindkét oldal, percekig nem esett egyetlen pont sem. Az már a meccs elején látszódott, hogy kosáresőre nem számíthatunk, minden dobásért meg kellett küzdeni – a negyed felénél mindössze 3-2-es belga előny állt a táblán, eladott labdából viszont már hét is akadt. Angyal Barbara hármasával 7-5-re már mi tartottunk előrébb, de továbbra is sok volt a hiba a játékunkban. Egy triplával öt ponttal elléptek a belgák, és meg is nyerték a feledhető nyitónegyedet 14-13 arányban.

A kiegyenlített csata folytatódott a második etapban is, egyik csapat sem igazán tudta érvényesíteni akaratát. 17-17 után megint Belgium lépett el néhány egységgel, egyelőre nem találta a megfelelő dobóformát a magyar csapat – mindössze 5/20 volt Borosék mezőnymutatója (18-23). Hétre nőtt a belga előny, de szerencsére visszakapaszkodtunk, Mányoky Réka dobott fontos hármast, Kiss Angelika pedig a palánk alól volt eredményes. Lendületbe jött Völgyi Péter együttese, Boros Júlia büntetőjével, majd ziccerével már a vezetést is átvettük, mínusz hétről egy 10-0-s sorozatot produkálva. Időt kért ellenfelünk, és tartották is a lépést a lányainkkal a félidő utolsó perceiben, de végül a mieink mehettek előnnyel a nagyszünetre – 34-31-et mutatott az eredményjelző.

A fordulás után sem változott nagyban a játék képe, kosárra kosár volt a válasz. 43-38 után jöhetett volna egy fordulópont Dombai hárompontosa képében – a Győr újdonsült igazolása remekül játszott, 13 egységnél járt már, de a Miskolcon pattogtató Kiss Angelika is kitett magáért. Hamar rendet tettek azonban az edzők a belga fejekben, egy gyors 6-0-s rohammal máris újfent nyílt volt a találkozó, sőt a következő támadásból ki is egyenlítettek Mbakáék, kezdődhetett minden elölről (46-46). Rendkívül kiegyenlített volt a derbi, kettővel elbuktuk ezt a negyedet, így egyetlen pont maradt előnyünkből a záró felvonásra fordulva (50-49).

Belga trojkával indult a játékrész, és sajnos megint hullámvölgybe kerültünk – 51-56-nál időt kellett kérnie Völgyi Péternek, alaposan meglepett bennünket az A csoportban nyeretlenül záró ellenfél. 53-56-tal fordultunk az utolsó öt percre, Angyal ziccerével zárkóztunk egy pontra. Mbakával nem bírtunk, triplájával már 27 pontnál tartott a belga magasember, de Wentzel és Dombai jóvoltából szerencsére gyorsan eltüntettük a négypontos hátrányt (59-59). Angyal büntetőjével nálunk volt az előny ismét, de Mbaka egalizált, majd betörésével ismét ők álltak jobban, az utolsó percben jártunk már (60-62). Mányoky játszotta be Kissnek, aki faulttal együtt értékesítette a közelit, de a büntetőt elhibázta, maradt az egyenlő állás. Kosarat dobtak a belgák, alig 25 másodpercünk maradt – Angyalnak helyén volt a szíve, és középtávolról megmentette a meccset a mieinknek, 5 szekundum maradt az órán (64-64). Nem született már kosár a rendes játékidőben, következhetett a hosszabbítás – kevesen gondoltak volna erre, hiszen egy 0-3-as és egy 3-0-s csapat találkozójáról beszélünk.

Angyal büntetőjével, majd Dombai labdaszerzés utáni ziccerével indult az extra periódus. Angyal egy hármast is a helyére küldött, így 6-0-val kezdtünk (70-64). A Csata DSE korosztályos bajnok játékmestere hatalmasat játszott, labdaszerzés – gólpassz kombinációjával 72-65-re léptünk el, csaknem a fele már lepergett az „ötödik negyednek”. Nem volt még azonban vége az izgalmaknak, Emma Bell hármasával 76-71-ig visszajött ellenfelünk – Kiss Angelika ziccere szerencsére jókor jött. Az utolsó percre fordulva Angyal találta meg Dombait egy remek kiosztással, 81-73-ra léptünk el, innen már nehéz volt elképzelni, hogy visszakapaszkodik Belgium. Nem is sikerült, így a vártnál nehezebben, de bejutott az Eb legjobb nyolc csapata közé a magyar válogatott – a litván – cseh meccs győztesével találkoznak a következő körben Mányokyék – írta a hunbasket.hu.

Magyarország – Belgium 83 – 73 H.U. (13-14, 21-17, 16-18, 14-15, 19-9)

Női U18-as Európa-bajnokság, Bosznia-Hercegovina, nyolcaddöntő

Magyarország: Angyal 14/6, Boros J. 11, Dombai 22/12, Varga 4, Kiss 20.
Csere: Mányoky 3/3, Boros B. 2, Budácsik 1, Wentzel 6.

Belgium: S. Bell -, Vielfont -, Yomane 6, Van Buggenhout 17/12, Mbaka 30/3.
Csere: E. Bell 6/6, Knaepen 9/3, Billiaert -, Kapenga 4, Traore 1.

fotó: fiba.com

3 hozzászólás

3
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
3 Comment authors
Kendeffy Botondldddbrcnfn Recent comment authors
Kendeffy Botond
Olvasó

Gratula! A felnőtteknél nem sikerült legyőzni a belgákat. Itt igen, kellemetlen csapat volt a belga. Nem hinném, hogy a következő körben erősebb csapat jön.

Hajrá magyarok! Hajrá lányok!

ldd
Olvasó

Eben a lebonyolítási rendszerben, aki csak a play-off-ra készül, előnyben van.
Aztán kiderül az mire elég.
Gratula a csapatnak!
Erős, eddig taktikázó csapatot sikerült legyűrniük.
Nagy dolgokra vagytok képesek!
Hajrá csajok !

dbrcnfn
Olvasó

Tényleg nem volt könnyű meccs. De azért a hosszabbításban sikerült úgy nyerni tíz ponttal, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. De jólesett a lelkünknek, hogy tudnak a mieink belgákat is verni!? Köszi nektek és hajrá, így tovább!??

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés