Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

U18-as Eb: A palánk alatt is mi voltunk a jobbak

Kiss Angelika azt mondja, nagyon sokat számít, hogy a felnőtt csapattal készül év közben, és ott is játszik rendszeresen.



:

:

A francia válogatott centerein védekezni finoman szólva sem éppen egyszerű feladat. Erősek, magasak, gyorsak, s kellően erőszakosak. Így aztán előzetesen tudni lehetett, hogy hatalmas feladat vár Kiss Angelikára, a miskolciak magasemberére.

– Készültünk rájuk, persze hogy készültünk, s a súly- és magassági fölényt a mérkőzésen is érezhettem. De tényleg tisztában voltunk azzal, hogy mire számíthatunk tőlük, s úgy gondolom, jórészt sikerült is szembeszállni velük – nyilatkozta Kiss a hunbasket.hu-nak.

– Ponterősen játszol ezen az Európa-bajnokságon, láthatóan egyik ellenfél sem nagyon tud megállítani téged. Mivel léptél előre tavalyhoz képest?

– Az, hogy a felnőtt csapattal készülök év közben, és ott is játszom rendszeresen, ez nagyon sokat számít, én is úgy érzem, hogy fejlődtem ebben a szezonban. Örülök, hogy ebből a válogatott is tud profitálni.

– Jól és látványosan kosárlabdáztok, de mintha a nagy erőtök a csapatszellemben rejlene.

– Ez egy remek, összetartó közösség, a pályán is számíthatunk egymásra, és természetesen a pályán kívül is. Ez hatalmas pluszt ad mindannyiunknak.

– Az olaszok ellen is szükség lesz a mentális erőre.

– Nyerni akarunk, ott vagyunk a döntőben, most már nem akarunk itt megállni.

Fotó: hunbasket.hu

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
MoBamba Recent comment authors
MoBamba
Olvasó

Valaki tud élőképet a meccsről?

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés