Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

U16-os leány Eb: Magabiztos győzelem Olaszország ellen

A magyar lányok gyakorlatilag végig vezetve arattak egyértelmű sikert.



:

:

Két szoros verséggel kezdte Európa-bajnoki szereplését leány U16-os válogatottunk, harmadik ellenfelünk az 1-1-es mérleggel álló Olaszország volt a szkopjei kontinensviadalon – a taljánok hozzánk hasonlóan kikaptak az oroszoktól, a finneket azonban 21 ponttal legyőzték. Miklós Melinda a tegnapi összecsapáson megsérült, játékára nem számíthatott a szakmai stáb.

Ennek nem sok tanújelét mutatták a kék-fehérek az első negyedben – bár az első öt percben még szoros volt az állás, fokozatosan léptek el a magyar lányok (4-14). Habling és Dúl is aktívak voltak a mieinknél, de többen is jó játékkal rukkoltak elő, meg is nyerte a játékrészt Igor Skocovski alakulata (12-23).

A folytatásban Telegdy és Renczes jóvoltából növeltük tovább előnyünket, amely csakhamar húsz pont fölé hízott (14-36). Szépen védtük ki az olasz akciókat, elvétve talált csak be az ellenfél – első 25 dobásukból csak négy volt sikeres Zanardiéknak, vétettek viszont 15 eladott labdát. A nagyszünetben 37-16-ra vezettünk, kiválóan sikerült a második etap.

A félidőben sikerült az olasz mesternek valamelyest felrázni játékosait, összeszedettebb kosárlabdával jelentkeztek ugyanis a taljánok a harmadik negyedben. A magyarok javarészt büntetőkből voltak eredményesek, mezőnykosár nem sok esett, de így is sikerült megtartani a vezetést (24-41). Balogh Liza ritka ziccert dobott, továbbra is a büntetővonalon „éltek” a mieink a sokat szabálytalankodó ellenféllel szemben. 33-51-gyel fordulhattunk a záró felvonásra, huszáros hajrára volt szüksége az olasz válogatottnak, ha vissza akart jönni a meccsbe.

Ennek megfelelően kezdtek a kék-fehérek, a negyed első öt pontját ők szerezték – három és fél percet kellett várni az első magyar kosárra, bár az rögtön egy tripla lett Renczes jóvoltából (38-54). Húsz pont alá stabilan bejöttek az olaszok, de túlságosan közel nem engedték őket a lányok. Habling 19 pontja és 8 lepattanója mellé négy labdaszerzésnél járt már, abszolút kulcsembere volt a mieinknek ismét (43-58). Telegdy közelijével újfent 20 körül volt a különbség, az utolsó kettő percben jártunk már. Egy gyors 5-0-s futással igyekezett zárkózni Olaszország, de már nem maradt idejük érdemben közelíteni a mieinkhez – a magyar lányok gyakorlatilag végig vezetve arattak magabiztos sikert, így az 1-2-vel abszolválták a csoportkört, folytatás hétfőn – írta a hunbasket.hu.

Olaszország – Magyarország 48-64 (12-23, 4-14, 17-14, 15-13)

Leány U16-os Európa-bajnokság, Szkopje, B csoport, 3. forduló

Magyarország: Renczes 7, Telegdy 15, Sitku -, Habling 19/9, Balogh 10/3. Csere: Krasovec 5, Dúl 3,, Kuncz 5, Pfeiffer -, Gyöngyösi -, Ferenczi -.

Olaszország legjobb dobói: Blasigh 12/3, Allievi 10, Zanardi 9/3, Toffali 9/3.

fotó: fiba.com

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
ldd Recent comment authors
ldd
Olvasó

Gratulálok a lányoknak!
Nehéz jósolni, számomra meglepetés a finnek szereplése,de…
Figyelem!
A “B”-ben Norvégia (!!!) döntőzött Szlovéniával .

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés