Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

U16-os fiú Eb: Magabiztos győzelem Norvégia ellen

Folytatás csütörtökön 18:15-kor, a B-csoport harmadik helyezettje ellen.



:

:

Az már korábban valószínű forgatókönyvnek tűnt, hogy az A csoport negyedik helyén végez U16-os fiú válogatottunk a podgoricai Eb-n, hiszen mostani ellenfelünk, Norvégia kikapott az általunk legyőzött Koszovótól – az északiak így csak egy nagyarányú győzelemmel előzhetnek meg bennünket a körbeveréses minitabellán, a csoport harmadik helyén álló svédeket pedig a mieinknek nem volt már esélye befogni. Kristiansen büntetőjével indult a derbi, három perc játékot követően 6-2-re vezettek a norvégok. Kovács tempójával 10-9-re már honfitársaink tartottak előrébb, eléggé hullámzó játékot hozott a nyitó etap. 12-14 után futottunk egy 8-0-s szakaszt, amelynek köszönhetően 22-16-os előnnyel várhattuk a folytatást.

Bánfi és Ivkovic pontjaival sikerült apránként növelni vezetésünket, Kovács kosarával már tíz pont fölött járt a fór (32-21). Kitartott a magyar lendület, 36-21-nél kénytelen volt időt kérni a norvég mester, hiszen 14-5-tel kezdtük a második felvonást. Sipos vágott be egy triplát, de a piros-kékek is be-betalálgattak, 41-30-cal futottunk neki a félidő utolsó percének. A remeklő Kovács Ákos Bence újabb kosarával már 16 pontnál tartott, Helvik pedig büntetőket rontott a túloldalon, így 43-30-cal mehettünk nagyszünetre – mindkét negyedet nyerte eddig Váradi Attila együttese.

A pihenő sem zökkentette ki Kovácsot, ott folytatta, ahol 15 perccel korábban abbahagyta a Venezia játékosa – trojkával nyitotta a harmadik negyedet. Kiss Kolos is betalált távolról, majd Kovács újabb kosarával húsz fölé nőtt a differencia – egyértelmű fölényben játszottak a magyar fiúk (55-34). Kazy hármasával 25-re nőtt vezetésünk a játékrész hetedik percére, kezdett kiütéssé fajulni az összecsapás. A játékrész végére Hiezl kosarával a 30-at is elérte a különbség, alighanem eldőlt a győztes kiléte (74-44).

A záró felvonásban már az addig kevesebbet játszó fiatalokat is bátran vethette be Váradi mester, akik nem is okoztak csalódást – Sipos büntetőjével a 100 pontot is elérte a csapat. Ellenfelétől fokozatosan ellépve aratott megérdemelt győzelmet a magyar U16-os fiú válogatott Norvégia felett, folytatás csütörtökön 18:15-kor a B csoport harmadik helyezettje ellen – írta a hunbasket.hu.

Magyarország – Norvégia 100-54 (22-16, 21-14, 31-14, 26-10)

U16-os B divíziós fiú Európa-bajnokság
Montenegró, Podgorica
Csoportkör, A csoport, 5. forduló

Magyarország: Tóth 2, Kiss 9/3, Ivkovic 14, Kovács 29/3, Hiezl 6. Csere: Cserkó -, Kazy 5/3, Sipos 18/3, Bánfi 12/3, Hajdu 3/3, Kertész 2.

Norvégia legjobb dobói: Helvik 15, Lorentzen-Tungland 11, Kristiansen 11.

Fotó: fiba.com

7 hozzászólás

7
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
3 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
6 Comment authors
MindegykiO1GKendeffy BotondlddPlayer Recent comment authors
Kendeffy Botond
Olvasó

Jó, hogy győztünk Norvégia és Koszovó ellen. De a velünk nagyjából hasonló erejű svédeket és bolgárokat kellett volna elkapni. A lengyelek sokkal jobbak nálunk.

O1G
Olvasó

Bolgárok tegnap 6 ponttal kaptak ki a lengyelektől.

A svédek valóban gyengébbek ezeknél és a mi szintünk, ott az egyénieskedős, önző játék ami miatt kikaptunk.

Mindegyki
Olvasó

Minden szavaddal egyetértek
Az elmúlt napok hozzászólásait olvasva egyértelmű, hogy ezt a témát mindenki messziről kerülte. Senki nem kérdezte, hol a csapatjáték? Szerintem ők ennél többre lennének képesek, együtt! Vélemény ?

O1G
Olvasó

Szerintem nagyjából sajnos itt van a helyünk.(B EB 9-16-ig)
Jobb eredményt hosszabb távon fizikális és atletikus képességek fejlesztésével, rövid távon kevésbé önző játékkal, jó időpontban kikért időkérésekkel és a meccshez igazított cseréléssel lehetne elérni.
Jó játékkal ezek a portugálok verhetőek.

ldd
Olvasó

Grartula !
Szerényen, Elvtársak ( akik a tao-ból élnek ) szerényen.

Player
Olvasó

Na vegre! 100 dobott ponttal mar lehet meccset nyerni. Nyilvan Norvegia nem vilagvero alakulat, de azert oket is le kellett gyozni a palyan. A kello onbecsuleshez is kellett ez a gyozelem.

Tonymontana
Vendég
Tonymontana

Kis Ivko for president

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés