Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

Női U19-es vb: Nem borult a papírforma USA ellen

Most játszottunk a legerősebb ellenféllel.



:

:

Harmadik csoportmérkőzésén eddigi legerősebb ellenfelével kellett szembenéznie a magyar női U19-es válogatottnak a bangkoki világbajnokságon, a masszív ausztrálok mellett ugyanis az Egyesült Államok csapata is a mieink csoportjába kapott besorolást. Völgyi Péter együttese 1-1-es mérleggel áll eddig, Koreát simán verték Kiss Angelikáék, a fizikális Ausztráliával azonban nem bírtak, tíz ponttal jobbnak bizonyult az ellenfél.

Amerikai kosárral és letámadással indult a mérkőzés, a mieink Varga triplájával iratkoztak fel az eredményjelzőre (3-5). Elsősorban palánk alatti embereiket próbálták megjátszani Van Lith-ék, hiszen fizikailag messze a mezőny legerősebb sorát tudták felmutatni – ez eredményes taktikának bizonyult, de a magyarok nem játszottak alárendelt szerepet, szépen passzolgatták ki a letámadás után rendezetlenebb védekezést. Angyal triplájával vezettünk is három perc elteltével, sőt a Csata irányítója egy szép betörést is értékesített (12-9). Egy közelivel fordított USA, a 2-2 elleni agresszív védekezésük és az egész pályás letámadás pedig időként megzavarta a mieinket (12-16). Az hamar látszott, hogy az ausztrál meccshez hasonlóan itt is gondban leszünk a lepattanókkal, második esélyből hármast szórt ellenfelünk – rövidesen jött is Völgyi mester időkérése, de egy 5-0-s sorozattal így is tíz fölé nőtt hátrányunk (13-24). Fokozatosan növelte vezetését az Egyesült Államok, a negyed utolsó másodpercében még közel félpályáról is betaláltak, így 12-9 után egy 24-4-es etappal zárták a játékrészt (16-33).

Boros Júlia szép középtávolit dobott, az USA továbbra is fizikai fölényéből élt főként, de időnként távolról is betaláltak (18-38). Néhány lépéshibát jótékonyan elnéztek az amerikaiaknak a játékvezetők, de természetesen nem ezen múlt a különbség, sokkal inkább a 7/21-es mezőnymutatónk és a 9-22-es lepattanóarány volt a ludas. Sajnos semmi nem ment be ebben az etapban, hat és fél perc elteltével még mindig csak Boros duplája állt a nevünk mellett, fokozatosan nőtt a differencia (18-48). Szirony jó belépést után dobott ziccert, de itt nagyjából a végére is értünk a pozitívumoknak, négy pont jött össze ebben a játékrészben (20-57).

Budácsik és Angyal kosaraival tartottuk a lépést a fordulás után ellenfelünkkel, bár védőoldalon jobbára csak fault árán tudtuk őket megállítani (27-65). Lassult a tempó, a negyed feléhez érve 65-31-re vezettek az amerikaiak, kiegyenlítettebb képet mutatott a játék. Angyal dobott palánkos hármast a támadóidő lejártakor, de érdemben nem tudtunk zárkózni, hiszen saját büntetőik után is rendre visszaszedték a támadópattanót Bostonék (38-74). Jobban játszottunk, mint az első félidőben, pár agresszív betörésünkből büntetőzhettünk, USA persze nem erőltette már túl (39-79).

A záró felvonásra mindkét mester a cseréit küldte fel, a lassú ütemben csordogáló játékrészben nem történt már meglepetés – a második félidőben egyanrangú partnerei voltunk az amerikaiaknak, a rossz második negyed pecsételte meg sorsunkat. Az Egyesült Államok kihasználta fizikális és tudásbéli fölényét, és megérdemelt győzelmet aratott a jól kezdő, de utána komolyan visszaeső magyar együttessel szemben, a keresztjátékban így a Japán – Kolumbia mérkőzés győztese ellen folytatják a tornát a holnapi napon Dombai Rékáék – írta a hunbasket.hu.

Magyarország – Egyesült Államok 50-95 (16-33, 4-24, 19-22, 11-16)

Női U19-es világbajnokság, Thaiföld, C csoport, 3. forduló

Magyarország: Angyal 14/9 Wentzel 7, Dombai 3, Varga 5/3, Kiss 2.
Csere: Kéita -, Mányoky 3, Boros J. 4, Budácsik 4, Horváth 3/3, Boros B. -, Szirony 5/3.

Egyesült Államok: Van Lith 6, Bueckers 13/9, Howard 18/12, Hillmon-Baker 9, Boston 10.
Csere: Egbo 8, Taylor 2, Clark 8/3, Joens 4/3, Brink 4, Miller 2, Belibi 11.

fotó: hunbasket.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés