Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

Az U19-es világbajnokságon folytatja női válogatottunk

Szombaton már Thaiföld fővárosában, Bangkokban lép pályára nemzeti csapatunk.



:

:

A vasárnap véget ért szarajevói Európa-bajnokságról szép emlékeket őrizhetünk, ugyanis a torna második helyét szerezte meg női U18-as válogatottunk, többek között a nagy esélyes franciákat is búcsúztatva – ám a nyári pihenés ideje még nem jött el a lányok számára, szombaton ugyanis már Thaiföld fővárosában, Bangkokban lép pályára nemzeti csapatunk az U19-es világbajnokságon.

Címvédés biztosan nem lesz a vb-n, hiszen a legutóbbi, 2017-es győztes oroszok ezúttal nem jutottak ki, ám erős csapatokból így sem lesz hiány. Ott van rögtön a magyarokat is a soraiban tudó C csoport, ahol a címvédő Egyesült Államok, a 2013-ban és 2015-ben is bronzérmes Ausztrália, valamint Korea küzd a mieinkkel a minél jobb helyezés eléréséért. Megtalálhatjuk a mezőnyben a 2018-as Európa-bajnok Németországot, az Ázsia-kupa aranyérmes Kínát, illetve Afrika legjobbját, Malit is, minden kontinenst a legjobbak képviselnek tehát. Az Eb-n kellemetlen ellenfélnek tűnő Belgium, valamint a legutóbbi kiírás harmadik helyezette, Kanada szintén komoly játékerőt képvisel, de nem mehetünk el szó nélkül Magyarország mellett sem – Völgyi Péter együttese is az erősebb csapatok közé tartozik a tornán – írja a hunbasket.hu.

Fontos szerepe lesz Angyal Barbarának, az ő kreativitására két fronton is nagy szükségünk lesz. Egyrészt lesznek olyan támadások, amikor neki kell befejeznie az akciót, ezt meg is tudja teni még akkor is, ha a támadóidő vészesen közelít a nullához – láttunk erre példát tavaly Udinében. Viszont nem csak magát, hanem társait is ki kell szolgálnia, főként Kiss Angelika profitálhat ebből – ha Angyalnak jól megy, általában jól megy az egész csapatnak is. Kiss palánk alatti harcossága is kulcs lesz, a védekezésével nem is szokott gond lenni, támadáásban pedig mindkét kezével be tudja fejezni az akciót, legyen az leosztás vagy centerezés. Dombai Rékára hárul majd a pontszerzés terhének legnagyobb része, de ezt a terhet el szokta bírni – az Eb-n 17.7-es átlaggal a második legjobb pontszerző lett. Varga Alíz sokoldalú játéka szintén fontos lesz, mindig benne van egy dupla-dupla a Vasasból a bajnoki címvédőhöz igazoló erőcsatár játékában. Boros Júlia amellett, hogy igazi “lockdown” védő, időnként támadásban is megvillan, kintről is veszélyes, és a labdával is tud bánni – remekül megoldja a kettes posztot Angyal Csatás csapattársa. A padról sokszor hoz plusz energiát a pécsi Wentzel Nóra, ő igazi Jolly Joker-ként képes beszállni a meccsekbe – hol egy tripla, hol egy betörés, hol egy labdaszerzés jön tőle. Budácsik Dorottya a palánk alatt visz keménységet a játékba, Mányoky Rékát a triplavonalon túl nem szabad otthagyni, Aya Kéita pedig fürgeségével tűnhet ki. Horváth Fruzsina hármas poszton, a győri Szirony Dorina négyesben, a Vasasban pattogtató Boros Berta pedig kettesben növeli Völgyi Péter rotációs lehetőségeit.

A kezdőötös remek elegye a kreatív, illetve az inkább védőoldalon brillírozó játékosoknak, és a cseresorban is megtaláljuk mind a specialistákat, mind az “All Around” játékosokat – ettől is ilyen jó ez a válogatott. Mi dobtuk a második legtöbb pontot átlagban az Eb-n, gólpasszban és mezőnyszázalékban pedig elsők voltunk, támadásban tehát elviekben nem lehet gond – persze USA és Ausztrália más szintet képvisel, mint Fehéroroszország vagy Szerbia. A védekezésen lesz a hangsúly a thaiföldi világbajnokságon, ha ott extrát tudunk hozni, bármi megtörténhet…

A magyar női U19-es válogatott világbajnoki csoportmérkőzései (magyar idő szerint):

2019. 07. 20. Szombat, 9:30 – Magyarország – Dél-Korea
2019. 07.21. Vasárnap, 7:15 – Ausztrália – Magyarország
2019. 07.23. Kedd, 7:00 – Egyesült Államok – Magyarország

Fotó: fiba.com

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Vebsztanhalu Recent comment authors
Vebsztanhalu
Olvasó

Tisztelt Szerkesztő(k)!
Ha a címvédő Oroszország nem lesz ott, akkor, hogyan lehet még egy címvédő (USA) a csoportunkban?
Mindenesetre hajrá Magyarország!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés