Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

Ukrán gyerekeket lát vendégül a Ferencvárosi Kosárlabda Egyesület

Katona Zoltánnal beszélgetett az MKOSZ honlapja.

  •   



:

:

Csütörtökön egy különleges mérkőzésnek adott otthont a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium tornaterme. A Ferencvárosi Kosárlabda Egyesület ugyanis ukrán gyerekeket lát vendégül, akik egy barátságos találkozó keretében megmérkőztek egy magyar együttessel – a ferencvárosi klub elnökével, Katona Zoltánnal beszélgettünk a nem mindennapi eseményről.

Hogyan kerültek kapcsolatba a gyerekekkel, milyen úton kerültek ide?

Édesanyám karpátaljai magyar volt, rokonaim, ismerőseim vannak Kárpátalján. Ez nem az első ilyen eset, hogy vendégeket fogadunk, minden évben karácsonykor egy csapat kárpátaljai magyar sportolót szoktam vendégül látni az egyesület kontójára. Jellemzően iskolai csapatokról beszélünk. Kárpátalja szegény környék, ott iskolai rendszerben történik a gyerekek versenyeztetése, nincs olyan múltja a sportszervezeteknek, mint mondjuk nálunk. Jött egy megkeresés Kárpátaljáról, hogy tudnánk-e fogadni a háború sújtotta területről gyerekeket. Írtam egy levelet Bodnár Péter főtitkár úrnak, aki egy napon belül válaszolt is, jóváhagyva a költségvetést. A IX. kerületi önkormányzat is mellénk állt, kettejük segítsége úgy 80-90%-ban lefedte a költségeket. Megkaptuk az engedélyt, így a KYL Vita-Agro klubból 27-en meglátogattak minket.

Mit lehet tudni a gyerekekről? Mennyi idősek, honnan és mikor érkeztek, illetve meddig maradnak?

Eredetileg két héttel ezelőtt jöttek volna, de a háború közbeszólt, ezért csak ezen a héten hétfőn érkeztek meg. 27-en vannak, 11-től 16 éves korig, Ivano-Frankivszk környékéről. Egy kislány van, ő a legfiatalabb a csapaban, a többiek mind fiúk. A tervek szerint szombat reggel mennek haza, de nagyon jól érzik magukat nálunk. Minden délután edzéseket tartunk nekik, délelőtt pedig különböző programokat szervezünk. Voltunk állatkertben, hajókázni, a Tropicariumban, a Citadellán, holnap a gyerekvasútra megyünk – a sport mellett mással is igyekszünk érdekessé tenni ittlétüket. De természetesen a sport van a főszerepben: a Százhalombatta hasonló korú csapatával szakszerű játékvezetés mellett mérkőznek meg a gyerekek, lejátsszuk a himnuszokat, jönnek szurkolók is.

Van kapcsolatuk az otthon maradtakkal?

Megérkezésükkor kaptak a magyar államtól SIM kártyákat, melyek segítségével ingyen tudnak Ukrajnába telefonálni, ez szerintem egy nagyszerű dolog. Érkezésük napján volt egy érdekes, egyben talán megdöbbentő eset is. Éppen jókedvűen vacsorázott a csapat, amikor is egyszerre bejelzett mindannyiuk mobiltelefonja. Teljesen lefagyott a társaság, volt, akinek megállt az evőeszköz a kezében. Van ugyanis egy applikáció a telefonjukon, ami jelez, ha bombariadó van. Pár másodperc eltelt, mire rájöttek, hogy biztonságban vannak. Útravalóul mezeket, labdákat, náluk nem kapható vitaminokat adunk nekik az élmények mellé. Már most jelezték, hogy nyáron újra szívesen eljönnének.

  •   
Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés