Connect with us
Hirdetés

Magyar válogatott

Ukrajnában is folytatódott a magyar csoda

A második nagy halat is megfogtuk, a fiúk hősként térhetnek haza Zaporizssjából.

Ukrajna - Magyarország 60-62 (14-10, 16-18, 18-19, 12-15)

Eb-selejtező
Zaporizssja, Palace of Sports "Yunost", 2500 néző
V.: Rosso (franica), Kalpakas (svéd), Gurion (izraeli)

Ukrajna: Krutusz, Bliznyuk 8, Lukasov 4/3, Pavlov 3, Pustovji 12. Csere: Herun 12, Lipovij 2, Zotov 5/3, Bobrov 12/6, Pustozvonov 2.

Magyarország: Váradi 9/3, Vojvoda 11/9, Benke 9/9, Allen 7, Keller 10. Csere: Horti 4, Szabó, Perl 5, Tóth, Ferencz 7/3.

Hiába győzött az ukrán válogatott Ausztriában, nem volt telt ház Zaporizssjában, de a helyi szervezők előzetesen is azt mondták, örülnek, ha 1500-2000 néző lesz a csarnokban. Voltak viszont magyar szurkolók is, a kispadunk mögött feszített egy piros-fehér-zöld, Körmend feliratos zászló.

Keller zsákolt egy nagyot, Pustovji három büntetővel fordított. Agresszíven, jól védekeztünk az elején, hibákra kényszerítve az ukránokat. Vojvoda hármasa, majd Váradi ziccere után a negyedik percben 3-7 állt a táblán. A hazaiak jórészt csak büntetőkből találtak be, igaz nekünk is minden pontért meg kellett küzdenünk. A sárga mezesek 8-0-ás szériánál tartottak, amikor Vojvoda egy büntetővel megtörte a kosárcsendünket (11-8). Keller ziccere már időn túli volt, egy negyed után 14-10-re vezettek a hazaiak.

A körmendi legenda, Ferencz hármasával feljöttünk egyre, Perl duplájával pedig visszavettük a vezetést. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, továbbra is kőkeményen védekeztünk. Nagyon fizikális, brusztolós meccs volt, de jól álltuk a sarat. Perl hármasa lejött a félidő végén, így 30-28-as állással fordultak a felek.

Váradi hármasával újra mi jártunk előbbre. A harmadik negyed derekán megtorpantunk kicsit támadásban, 40-36-nál Perlt faultolták sportszerűtlenül, nagyon kellett a két sikeres büntetője. Nem sokkal később Ferenczet is megrángatták, nehezen viselték az ukránok, hogy továbbra is ott loholunk a nyakukon, ez is sportszerűtlen fault volt. Sajnos pontot nem tudtunk szerezni az akcióból. 46-41-nél Ivkovics időt kért, 48-47-ről indult a záró felvonás.

Továbbra is elképesztően nagyot güriztünk. Benke második hármasa után, a harmincnegyedik percben, 52-54-nél időt kértek. Izgalmasan alakult a hajrá, 58-59-ről indult az utolsó másfél perc. Allen dobhatott két büntetőt, de csak a második ment be. Sikerült labdát szerezni, de nem tudtunk betalálni. 4.1 másodperccel a vége előtt Herun büntetőzhetett, és kiegyenlített. Időt kért Ivkovics, Allen pedig mennybe ment. A játékvezetők videózás után visszaállították 0.2 másodpercre az órát, de az utolsó támadást is kivédekeztük.

A körömrágós végjátékból mi jöttünk ki jobban, de egyáltalán nem érdemtelenül. A fiúk iszonyatosan nagyot dolgoztak érte. A csoport két favoritja kipipálva, az Eb kapujába értünk.

fotó: fiba.com

108 hozzászólás

108
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
64 Comment threads
44 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
63 Comment authors
MarillionKék-FehérZvezdadavekmakelovenotwar69 Recent comment authors
Marillion
Olvasó

Minden elismerés…gratuláció a csapatnak….bravó…bravó….viszont sajnos hosszú évek óta egy kis + tömeg és talán cm is még sajnos hiányzik a palánk alatt….
Igaz más világ volt anno más sebességgel is ebben a sportágban de ugye az a Gulyás Robi…Czigler Laci azokkal a 213 -215 cm méretekkel meg a tömeg azért betolták magukat….Bocs mindenkitől csak kicsit elgondolkodtam….

ldd
Olvasó

és azon is el lehetne gondolkodni, hogy a Perlék korosztályából miért nincsenek használható centerek? ( Kővágó-Laska , Peringer … )
Az most esett le, hogy ebben a csapatban benne van az U20-as, “A” ligába Székesfehérváron feljutó csapatból ( edző: Pór Péter ) Perl, Váradi, Benke, Filipovity …

Kék-Fehér
Olvasó

Nem kedvencem Ivkovics -bár valaki azt írta, hogy igen- , de ezt a két meccset más edző erősebb kerettel sem húzta volna be. Gratulálok a győzelmekhez, Hajrá Magyarok!

Zvezda
Olvasó

Gratula a válogatottnak!

Vince.Carter15
Olvasó

Szerintem aki írásban vagy bárhogy lemondta a szövetségi kapitányságot az ne lehessen többet szöv kap. Ha már ő hozott egy ilyen szabályt ne köpje arcon vele magát hogy pont ő nem tartja be. Ha megszegi a szerződését viselje a következmenyeit. Van elég jo jatekos Magyarorszagon, akik még a himnuszt is tudják.

makelovenotwar69
Olvasó

Persze a logikád szerint Ferencz Csaba sem lehetne válogatott, mert egyszer már visszavonult…
Megszegte a szerződését, lett következménye (furcsa, de lett), a felmondási idejét tölti.
A himnuszt tudó játékos hogy jön ide, azt nem vágom.
Szedd össze magad Vince, köss bele másba!

ldd
Olvasó

Látom nem adod fel…
Ez egy fokkal rafináltabb provokáció, de ezzel sem mész sokra…
Próbálj inkább belekötni egy élő fába…

davek
Olvasó

Azért az egészen elképesztő, hogy ide milyen ocsmány emberek járnak fel! Szinte kivétel nélkül az összes beíráson van dislike, olyanon is amin csak gratulálnak a csapatnak! Úr Isten, hogy lehetnek ennyire betegek az emberek??

Gratulálok a csapatnak!!! Csak így tovább, simán meg lesz az Eb kijutás!!!

makelovenotwar69
Olvasó

“Szinte kivétel nélkül az összes beíráson van dislike, olyanon is amin csak gratulálnak a csapatnak!”
1. az ukránok is olvassák a BB1-et?
2. egy robot a gratulációkra dislikeot nyom, hogy legyen több kattintás az oldalon?
3. ennyi beteg ember van Magyarországon…?
Lehet választani!
Gratulálok a csapatnak!
Hajrá magyar kosárlabda!

Sajka
Olvasó

Mindenki nyugodjon le a picsába….
Ivko marad. 🙂
A következő meccsig, novemberig még sok idő van és szerintem a játékosok kiállása, az eredmény miatt az M(kosz) arculköpi magát és újra felkéri kapitánynak, vagy meghosszabítja a felmondási idejét az EB végére. 🙂
Én nagyon nem csípem Ivkovicsot, de a válogatott eredményeit, meg ahogy tudja fanatizálni ezt a válogatottat, azt el kell ismerni, szóval felőlem az EB végéig nyugodtan maradjon.

makelovenotwar69
Olvasó

Gratuláció, taps, kalaplengetés! Ez férfias ütközet volt a fizikailag erősebb ukránok ellen. Én láttam rengeteg tudatosságot a védekezésben és ebből MINDENKI kivette a részét, Benitől Hortiig vagy Tóth Norbiig. A dicséret a hatalmas küzdésért mindenkinek jár. Ezek a srácok már fejben nagyon mások, mint a korábban megszokott válogatott: nem adják fel, küzdenek akkor is, amikor nem annyira megy. Bíznak egymásban, ezért mindig előjön valaki, aki megtolja a csapat szekerét. Ez a győztes mentalitás hozza a papíron erősebb csapatok ellen a sikert – ezért nem kellene senkit bántani aki ebben részt vesz és óvni kellene a csapategységet!! A papírforma alapján eddig… Olvass tovább »

Laaaaaciiiikaaaa
Olvasó

Gratulálok mindenkinek, ki ebben a két komoly győzelemben részt vett!!!büszke vagyok rátok!!!
Hajrá magyarok!!

ldd
Olvasó

Az elmúlt 3 óra nyugalomban telt.
Az ellen drukkereknek úgy látszik ennyi időre volt szükségük, hogy rendezzék soraikat…

Vince.Carter15
Olvasó

Lórival, Márkóval, Ádival ezt is +20szal hoztuk volna. Menjen a csetnik.

ldd
Olvasó

Hát…
Többet vártam tőled.

Ez egy nagyon gyenge provokáció.
Ezt még magad sem gondolod komolyan, hogy bejön…

wiley
Olvasó

Ricsike, legalább vállald fel magad! ?

redmiller
Olvasó

Nem szeretem Stojant, viszont állítom, hogy nála nem lesz jobb szövetségi kapitányunk! Hol vannak a folyamatosan köpködők, az engem is kiosztók??? Ugyanúgy pofánköphetitek magatokat, mint a 2017 selejtezők 6/6-ja, vagy az EB alatt…. NEKTEK NEM a válogatott a fontos, hanem a Stojan gyűlölet…. Na meg Lóránt, akit kivittek volna a 2017-es EB-re, de képes volt kijelenteni, hogy ma már minden szarházi megkaphatja – Stojan… – az állampolgárságot… Ezek után csoda, hogy Szalay közreműködése is hiába való volt??? Ki vinne magával ilyen embert??? Sosem lesz Stojannal válogatott!!! Van, aki mindenhogy fúrja, azt akit utál, vagy nem szeret, ha EB-t nyerne, akkor… Olvass tovább »

laci78
Olvasó

Teljes mértékig igazat adok neked….
Itt nagyon sokanStojánt gyűlölik mint embert,mert anno sok borsot tört az orruk alá…
De mint edző el kell ismerni,hogy a játékosok szeretik és mindent megtesznek a győzelemért az ő irányítása alatt…

törrögszultán
Olvasó

Ismét egy fontos győzelem!Az Osztrákokat oda- vissza verni kell, és a hazai meccseket is! Csak így tovább! HAJRÁ MAGYAR KOSÁRLABDA!

ldd
Olvasó

Alatta válaszoltam…

ldd
Olvasó

Másokkal ellentétben azt gondolom, hogy még nem jutottunk ki az Eb-re.
Ha ezt a családot valakinek vagy valakiknek sikerül megbontani…
Ebben a kiegyenlített mezőnyben 4x ki is lehet kapni…

Lehet, akkor kevesen boldogok lennének, de velem együtt sokan nem…

Zvezda
Olvasó

Szerintem sem vagyunk még kinnt.
4x nem fogunk veszíteni, de kettő még simán benne van a pakliban.

YoWassupFam
Olvasó

Tud valamit az öreg….?

ldd
Olvasó

Kedves Barátom!
Rám nézve sértő, hogy egy 50 páréves “férfiembert” leöregezel… hi, hi, hi.

ldd
Olvasó

Nem tudom magyar szurkolók hogyan jutottak ki, de minden elismerésem nekik is!
Jó utat mindenkinek hazafelé!

Redbid
Olvasó

Lehet ez a lemondásos történet nem is szólt másnak mint a csapatnak? Ha így van, elég csattanós választ adtak rá!! A cucikázóknak meg egy találós kérdés, ha már egyszer mindig megy a “jóemberség” meg a “magyar kosárladba érdeke” duma. Melyik is a jobb? 1. Aki eredményes, de “mindenkivel” összeveszik. (tudom, tudom csak a cucikákkal, de a süket dumát most hagyjuk!) 2. Aki eredményes, és nem csak beszél róla, hanem tényleg meg tudja találni a közös nevezőt is, és tud beleállás nélkül megszólalni! Csak mer itt sokan nem értik még mindig az igazi problémát, kérdezem? A jelenlegitől túl nagy elvárás lenne… Olvass tovább »

Drazsen
Olvasó

Lehet Sztojant szeretni, vagy nem szeretni. Lehet esetleg megkérdőjelezni egy-két döntését a csapat összetételét illetően. Játékosként sem volt az ellenfelek számára egy szimpatikus egyéniség, de hogy jó játékos volt, azt el kell ismerni. És szövetségi kapitányként is nagyon sikeres volt a munkája. Ha nem is játszottunk hibátlanul, de az a délszláv mentalitás felfedezhető volt a magyar válogatott játékában, amellyel más sportágakban, szerb, horvát, montenegrói, szlovén ellenfeleink sok borsot törtek az orrunk alá. Én sajnálom, hogy nem marad. A fociválogatott élére is elkelne egy mentalitású szövetségi kapitány. Persze focistáink a 2. meccs után megfúrnák.

gulyasszabolcs00
Olvasó

Adom amit írsz, de nem kell tőle búcsúzkodni. Marad.

redmiller
Olvasó

Drazsé!
Ha az vagy, akire tippelek, akkor sajnálom, hogy nem marad…

laci78
Olvasó

Reméljük marad….

Milenko
Olvasó

Két győzelem után nem illik kritizálni senkit a csapat körül. Én sem teszem.
Ellentétben egyesekkel. Nem tudom, hogy ilyenkor is miért kell ez?
Nekem is megvan a véleményem a válogatottról (játékosok, edzők egyaránt), de inkább most befogom.
2/2 , és nagyon közel az EB, ez a lényeg!
Gratulálok mindenkinek a csapat házatáján!

Valvano
Olvasó

Köszönjük mindenkinek! ??? Akinek ez sem tetszett, az sürgősen egyeztessen a pszichiáterével! Várunk haza Stojan!

jabbarfelesege
Olvasó

92 óta már megszokhattátok volna cucikák, hogy lehet lent is, fent is, csak ti mindig lent vagytok. Imádjátok ezt a pózt, de azért elmesélhetnétek már végre, hogy az milyen.

ldd
Olvasó

Kifejtenéd, hogy mire gondoltál?

Mimégmindigkitartunk
Olvasó

EZ MAGYARORSZÁG!!!

Bezse
Olvasó

Cucikovic nélkül ez nem fog menni. Tolhatjátok a diszlájkokat, lexarom. Bárki lesz a szöv kap , vesztésre van ítélve. Ha olvastátok Voja nyilatkozatát két hónapja, akkor nincs több kérdés…

AntonioAlexe
Olvasó

Gratuláció mindenkinek, akinek valami kis közé is van a válogatotthoz! Legyen az játékos, edző, vezető vagy gyúró.
Sokan egy jó irányítót hiányolnak.
Nos az Eb-n már lesz!
A Barcában mostanában egy Hanga Ádám nevezetű játékos irányít…

Madison
Olvasó

Aztamindenit!
Hatalmas elismeés!
Gyerünk, magyarázzátok meg, miért nem jó így a válogatott, mindent mindenkinél jobban tudó szakértők!

Redbid
Olvasó

Óriási gratuláció megintcsak az egész csapatnak!

Én ezt a győzelmet legalább annyira tartom, mint az Európa bajnok legyőzését!
Egy nagyon magas szerkezetű, keményen küzdő csapatot gyűrtünk le, sokszor tűnt úgy, hogy rendkívül fáradtan, de óriási szívvel!

Bravo mindenkinek!!!

Vilis79
Olvasó

Tóth Norbi kellet mint egy falat kenyér.:D:D

Sajka
Olvasó

Nézd…. a törülközőt is kell valakinek lobogtatni…

Szzs
Olvasó

Grat. a Fiúknak!!!! ivko nem érdekel hogy marad vagy sem (bár személy szerint nem kedvelem) de azt gondolom hogy a további sikeres szereplés és itt már az eb való sikeres részvételről beszélek lehetőség szerint a legerősebb csapattal kellene részt venni (most Ádit hagyjuk) mert azért azt lássuk be hogy a baltás és Horti enyhén szólva sem üti meg a válogatott szintet (nagymamám kerekesszékben is nyújtana olyan teljesítményt mint ez a két alibiző) és mivel nem Amerika vagyunk szűkösek a lehetőségeink. Így ha ennek az az ára hogy ivko menjen akkor tamogatom vagy sürgősen rendezzék a dolgokat bár erre sok esélyt… Olvass tovább »

Sajka
Olvasó

Tetszik, nem tetszik , de ez a csetnik tud valamit. 🙂
Ez igen komoly győzelem, gratulálok mindenkinek! A továbbjutás innentől megvan.

Bezse
Olvasó

Mèg el lehet innen is baxni, de remélem hogy mkosz újraértékeli saját magát

Red ball
Olvasó

Először is gratulálok a fiúknak!
Másodszor gratulálok az M4-nek, hogy nem a Csákvár Gyirmót meccset közvetítette.
Talán-talán egyszer eléri a kosárlabda közvetítés a foci 10%-át.

Drazsen
Olvasó

Hűű, pedig mennyit idegeskedtem, hogy alakul az a meccs. Tényleg mennyi lett? Azóta sem néztem meg. A fociól még annyit, bár a foci EB-re való kijutási esélyeink csak fele ekkora lenne , mint kosárlabdában.

gulyasszabolcs00
Olvasó

Ott is jó esélyünk van. Mindenki Szófiába ????

Tarifa
Olvasó

Gratula. Azért egy betörést is vállaló gyors irányító nem jönne rosszul. Sokszor az volt az érzésem mintha a tavalyi második félévi Szolnokon láttam volna. Hol Voja, hol pedig Benke irányított. Lehet hogy ők más feladattal még hasznosabb lehetnének. Tóth egy siker csere volt.

ldd
Olvasó

Nézd Váradit…

Koops
Olvasó

Gratulálok srácok a győzelemhez! Csak így tovább a folytatásban!
Hajrá Magyarország!

Ktopi
Olvasó

Óriási örömöt szerzett a válogatott , hatalmas tett volt, hogy ilyen iszonyú küzdelemben is győzni tudtunk idegenben ! Bravó Fiúk ! Egy fél gondolat a kapitánnyal kapcsolatban: nekem személy szerint mindegy , hogy ki a kapitány , de két dolgot érdemes megfontolni: vele nyerünk es a játékosok őt akarjak! Hajra Magyarok!!!

Player
Olvasó

A gyoztes mindent visz! Es mi ismet nyertunk Ivkoval. Ezen nincs mit magyarazni.
Hogy mi lesz a folytatas? Majd meglatjuk. Nyaron legkesobb eldol ez is. Addig Ivkonak Kaposvaron is komoly feladatai vannak.
Lehet valogatni, hogy ki vagy kik hoztak a meccset, de csapatkent nyertunk. Mindig jott valaki, aki tovabb lenditette a ” szekeret”.
Lehet vitatkozni azon, hogy ez a keret a legjobb magyar keret-e, de lathatoan kuzd, hajt a garda, ezert szerethetoek! Es megtanultunk gyozni! Ez Ivko erdeme! Hajra magyarok!

Tomika2
Vendég
Tomika2

Ki fog meglepődni rajta, ha Allen jövőre a Falcoban fog játszani?

Vadasz
Olvasó

Én.

Vadasz
Olvasó

Ez miért csoda?
Nem vagyunk mi annyira szarok, hogy minimális esélyesként mentünk Ukrajnába.

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Legyünk már korrektek, most ez a gratuláció ideje, nem másé. Gratuláció a csapatnak, gratuláció a szövetségi kapitánynak. A győzelmet nem kell magyarázni, ez a sport lényege, még ha nem is mindig igazságos. Ukrajnában győzni mindig, bármely feltételek mellett BRAVÚR.

ldd
Olvasó

Mint említettem Stole tud nyerni.
A csapat mindkétszer igazolta…
Bámulatos ahogy tudnak küzdeni, hogy mindig van aki kirántja az elakdt szekeret…
Le a kalappal a csapat előtt!

Légiós
Olvasó

Na kérem! Ez nehéz meló volt a javából!
Be kell vallani, ebben a meccsben több volt mint amit látni lehetett. Ezek a srácok, ezt az edzőt akarják. Tetszik vagy sem. Mennek, küzdenek, s ami a legfontosabb, NYERNEK!!!!
Ha őket kérdeznénk, a csapat 99,9%-a ezt mondaná. Hatalmas siker, HAJRÁ MAGYAROK!!!!

Lebronz dzsemsz
Olvasó

Persze mert ha nem ezt mondanak akkor majd kidobjak oket ?

Bezse
Olvasó

Talán ha beszélgetnél a játékosokkal, okosabbakat irkafirkáknál

egismte1
Olvasó

Szép volt fiúk!!!!!

donnarumma
Olvasó

Gratulálok! Ez óriási siker!
Mindenki hozzá tette amit kell.
Szép volt fiúk

zetekosarak
Olvasó

AztaQrva! Gratula! Helyén a magyar kosárlabda sport! Lehet hallani az M4-nél is?

WSreborn
Olvasó

Huhhh ez kemény volt. Gratulálok srácok szerintem most Váradi és Keller volt a két legjobb, de az egész csapatnak gratulàlok!
MAGYAROK!!!!!!

Sedmakfun
Olvasó

+ Benke

Kaposkosár KKK
Olvasó

Szép vot fiúk köszönjük szépen !

Downtown
Vendég
Downtown

Szep volt Fiuk!
Nagyon orulok a gyozelemnek!

De csendben megjegyzem, még most is nagyon nagy szégyen, hogy a csapat koruli ki kit szeret, nem szeret, ki kinek a baratja dolgok árnyékolják be ezt a nagyszerű 2 gyozelmet.
Egy nemzeti valogatott csapatnal.
Szégyen, na.

Tiszta vízet a pohárba,vagy rakják rendbe a dolgokat a csapat korul.
Ha Stojannal,akkor vele, ha nem vele, akkor mással. Csak rendezzék el.

Hajra Magyarok!

Bozic
Olvasó

Az utobbi napok best of hozzaszolasa a tied. Ebben minden benne van.

Downtown
Vendég
Downtown

Koszi!

Tomika2
Vendég
Tomika2

Allen a király! Ivkó for president!

Lebronz dzsemsz
Olvasó

Szopd ki a faszat ?

Tomika2
Vendég
Tomika2

Szar napod van kiskutyám… lesz még talán szarabb is! ?

Bezse
Olvasó

Hányás IQ-d van ? Vagy tudod egyáltalán mi a kérdés?

Ballabolla
Olvasó

Hát ez megint durván körömrágós volt, de valahogy a végén megint összejött.
Lélektanilag is ott voltunk mindkét meccsen, nem csak fizikálisan.

Szép volt fiúk! Hajrá Magyarország ??

Csakegyfan
Olvasó

A mérkőzés előtti nyilatkozatból kiderült, Ivkovics marad. Gratula a válogatottnak, ez férfi munka volt.

2lee14
Olvasó

Szép volt fiúk! Így kell ezt!

KreMaestro.44
Olvasó

Szép a búcsú! Takarodjál vándorcigány!

vasipasi
Olvasó

Az ország szégyene vagy! Te nem szereted a magyar kosár válogatottat, gondolom ez abból adódik, hogy téged sem szeretett anyád…

SeatGeek
Olvasó

Nevéből adódóan (#44) biztos Lóránt fan.

piros710321
Olvasó

Szerintem neked kellene takarodni az oldalról! Amúgy te nagy okos, kit raknál a helyére? Remélem azt tudod, hogy a játékosok Sztojánt akarják!

KreMaestro.44
Olvasó

Ragaszkodjatok csak ahhoz, aki cirka 30 éve szítja a tüzet ott, ahol csak tudja. Ilyenkor elfelejtitek a balhéit a játékoskorából, vagy az edzői pályafutásából? Szakmai tudását természetesen elismerem, minden csínját ismeri a sportnak, de amíg emberileg nulla, nem fogok neki gratulálni, akármilyem eredményt is érjen el! A csapatnak, a játékosoknak jár a taps! Külön gratuláció a sokak által lebecsült, japán 2-ben játszó Rosconak!

vasipasi
Olvasó

Itt nem az a baj, hogy azt gondolod, hanem amilyen stílusban írtad…
Ez (is) megmutatja, hogy te személyeskedsz, vagy komolyan vehető véleményt írsz…
Felőlem a Sztojan lehet olyan ember, amilyen csak akar, nekem az a fontos, hogy vele az egyre kiegyensúlyozottabb mezőnyben is térképen vagyunk. VÉGRE
És tudom ez nem tetszik pár kiskirálynak, de amíg eredmények vannak, miért is kéne ez bárkit érdekeljen?

KreMaestro.44
Olvasó

Elnézést ha beletiportam az érzékeny lelkedbe. Szerencsére a te stílusoddal semmi baj nincsen, etika órákra is téged kellene beküldeni a legtöbb iskolába!

Bezse
Olvasó

Te tényleg ennyire paraszt vagy ?

dball
Olvasó

Tükörnek beszélsz? A fogalomtár suttyó barom címszavának mintapéldája vagy.

wiley
Olvasó

Szép volt srácok! Kiküzdöttétek. ?

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés