Bajnokság
Újra Körmenden lett bajnok a Falco
Nem tört meg a körmendi átok, alapszakasz-győzelem után továbbra sem tudtak felérni a csúcsra a piros-feketék.

Egis Körmend - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 89-96 (28-30, 22-15, 14-18, 23-33)
Döntő, 3. mérkőzés
Körmend, Városi Sportcsarnok, 2002 néző
V.: Cziffra Cs., Papp P., Goda L. (dr. Gencsev P.)
Körmend: Thames 17, Bradford 27/15, Price 17/9, Hammonds 17/9, Csorvási 6. Csere: Ferencz 3/3, Németh -, Lajsz 2.
Falco: Curry 9/6, Perl 18/6, Váradi 12/6, Bruinsma 17, Reddic 15. Csere: Govens 13/6, Tóth 4, Balmazovics 8/6.
A döntő harmadik felvonása előtt elmarat a himnusz, a Falco tábor azonban így is elénekelte. A körmendi B-közép a „Lehet, hogy most kezdődik minden.” feliratú molinót feszítette ki a kezdés előtt.
A négy légiós mellett Csorvásival próbálkozott ezúttal a kezdőben a Körmend. Perl alig tizenöt másodperc után megszerezte a vezetést. Thames egyenlített, majd Curry dobhatott kettőt, de csak a másodikat dobta be. Két perc után azonban így is 4-10 állt a táblán, Zollner időt kért. Azonnal jött két körmendi tripla, máris egál. Váradi vette vállára csapatát, egy trojka után labdaszerzésből szerzett ziccert. Ment az adok-kapok rendesen, potyogtak a kosarak mindkét oldalon. Bradford kosara zárta a rendkívül pontgazdag első negyedet, amely után kettővel álltak jobban a vendégek (28-30).
Hammonds extra kosarával folytatódott a játék. Felváltva vezettek a csapatok, izgalmas volt a meccs. A 14. percben Bradford szerzett labdát, teljesen egyedül mehetett a gyűrűre, ám akkorát akart zsákolni, hogy végül a gyűrű tövére húzta. Hiába vezetett már öttel is a Falco, hamar fordult a kocka, három perccel a félidő vége előtt, 44-42-nél Okorn is felmutatta a T-betűt. Ezúttal sokkal jobban figyeltek a lepattanókra a hazaiak. A hajrából az MTE jött ki jobban, az eddigiektől jóval szellősebb volt a sárga-feketék védekezése, 50-45-tel fordultak a csapatok.
Reddic egy középtávolival nyitott, Perl pedig egy triplával kiegyenlített. Ferencz is beköszönt távolról. Pattanásig feszültek az idegek a pályán és a lelátón egyaránt, ráadásul a nagy tét a színvonalra is rányomta a bélyegét. 64-63-ról indult a záró felvonás. Semmi nem dőlt el. Price-nak már négy faultja volt ekkor.
Csorvási értékesített két büntetőt, Balmazovics viszont a sarokból egy hármassal újra kiegyenlített. A szenzációsan játszó Bradfordtól azonnal jött a válasz, aztán Curry is bevágta kintről (69-69). Mindkét csapat sokat kapkodott, továbbra is nagy volt a rohanás, megjósolhatatlan volt, hogy ki lesz a higgadtabb a végére. A 35. percre mindenesetre Govens hármasával elment hattal a Falco (71-77). Bruinsma faulttal együtt szerzett kosarat, a büntető előtt időt kért Zollner. Az amerikai négyes a plusz egyet is bedobta, a tízet súrolta a differencia. A Körmend természetesen nem adta fel, kockáztatott, és extra dobásokkal meccsben maradt. Egy perc volt hátra, amikor 84-91-nél újra a hazaiak kértek időt. Hiába, innen már nem volt visszaút. Tizenegy év után újra Körmenden ünnepelt bajnoki címet a Falco, a Körmend pedig idén sem tudott felérni a csúcsra az alapszakasz-elsőség után.
fotó: ugytudjuk.hu

És ezért címvédők…….
Grat a falconak!
Jobb csapat nincs mit mondani.
MTE!!
Hát ez az arany mint az “Ecseris” érettségi, villoghatsz vele de hülyegyerek maradsz.
Hajrá Olaj!
Van itt ricsifiú,rolifiú… ? Egyik hülyébb,mint a másik! ?
Igazad van! Kár is volt megnyerni! Inkább hagytuk volna nyerni az olajt meg a Körmendet, mert volt sérültjük. Fiúk is elismerték hogy nem ér semmit ez az arany, és már el is dobták az érmet.
Hülye gyerek.
Anyàd szokott ott àrulni…
Ez de jó hasonlat tetszett:))))
Én személy szerint utálom a falcot, de amit a rájátszásban csináltak, az tényleg dicséretre méltó. Nagyon jó kis csapatot sikerült összerakniuk, megérdemelten nyerték meg a bajnokságot. Grat nekik!
Grat a Falconak, sajnos nem volt kérdéses, hogy ki nyeri a bajnokságot. Maradt bennem tüske, jó lett volna Delassal nekimenni a döntőnek és ha úgy bukjuk el, akkor nem maradt volna kérdőjel, így fájóbb, főleg, hogy kisebb költségvetésű csapatként ritkán tudunk mostanában döntőbe jutni.
Büszkék lehettek magatokra körmendiek: egy gyerektől elveszitek a Falcós pólóját majd felgyújtjátok… Egyre lejjebb vagytok!
Tisztelet a kivételnek!
Na ez ultragáz!!
Pedig igy történt..Kinn álltunk udvaron és hátul égett szagot éreztünk, rendőrök is futottak hátra….suttyó barmok.Ez falu!
Lelátóra hugyozás
táncosok,törlö fiuk dobálása
üditők,sörök bedobása,játékok dobálása
Háló vágás közbe játékost megakarnak dobni
És utoljára ez.
És a Falco szurkolók a nagyképűek, undoritóak,nem normálisak,akik ellen össze kell esküdni bb1 hozászolói szerint. Kabaré!!!!
Amit éreztél égett szagot az iskola udvarán /ott mogotte a csarnok elott ünneplés ment piroval a csapatot unnepeltunk/ az nem az az eges lehetett. Ott voltam mindvegig, de nem lattam ott poloegetest. Maga a kepet lattam h egettek. De az nem ott volt.
Veled sose volt bajom,normálisabbak közé tartozol. Bárhol is történt,nem helyén való. Sok támadás érte falco szurkolókat, de legnagyobb hibánk a tavalyi cigányozás. A tegnapi messze túl mutat ezeken,illetve melyeket felsoroltam, és amit kaptunk másoktól online.
Persze, ez már nagyon alja dolog. Hogy égetnek mezeket, polókat bárkiét is. Gyerektől elszedni nagyon ciki.
Amúgy a Falcosok igen sok támadást kapnak, főleg itt a bb1-en, pedig nem vagytok Ti olyan rosszak, nem egy Falcos ismerősöm is van. Így nem mindig elvakultan láthatjuk az eseményeket,árnyaltabb képet kapunk. Tegnapi sokkal kulturáltabb volt, mint 11 éve. Ez is fejlődés. Nekem sosem volt semmi bajom a Falcoval.
“…. Sok támadás érte falco szurkolókat, de legnagyobb hibánk a tavalyi cigányozás…”
A tavalyi döntő előtt bírtalak benneteket… de az a cigányozás…az a legalja volt.
Ettől függetlenül téged kedvellek,
fasza gyerek vagy….
Azt mondod így történt…pedig nem láttál semmit… Láttál futó rendőrt ( biztos izgultál miatta) meg égett szag volt…most meg suttyózol és faluzol…pedig nem láttál semmit… Nyilván történnek és történtek és sajnos történnek majd olyan dolgok amiknek nem kellene…bármelyik szurkoló társaság között, így köztetek is van hülye…. nem vezet sehova az általánosítás! Csak hergeled magad és a normális szurkolókat! Itt a fórumon is a jelentős többsége a körmendieknek gratulált és kifejezte tiszteletét a csapatod felé. Szóval ne faluzz és suttyózzál meggondolatlanul. Szerintem. Ui: azt hogy ha tényleg elvett valaki egy pólót egy gyerektől az mélységesen felháborít, jól nyakon basztam volna színektől… Olvass tovább »
Minden jó érzésű Körmend szurkolónak gratulàlok!
Goldenhely! Azoktól a Körmendiektől kérdezném,akik füstöt dobtak,gyerekek és nők közé,illetve szintén fiatal gyerektől elvett,és felgyújtott FALCOS póló utàn,hogy hol van a hàló parasztok? 🙂
Ennyit rólatok….Ennyit tudtok,és ennyit is értek!
Üdv ezelőtt egy hónappal írtam ide 2,00 odds Falco bajnokcsapat lesz idén , megköszöntétek az elő bizalmat .. én most Hatalmas Gratulâciót szeretnék küldeni nektek Szombathelyre !
Azt 6-os szorzón kellett pakolni, Perl és Govens visszahozatalakor! 😉
Tegnapi tv-közvetítés végén elhangzott ,hogy megérdemelten söpréssel jutottak a döntőig és söpréssel húzták be a bajnoki címet. Csupán azzal vitatkoznék ,hogy milyen szolnoki csapat ellen “söpörtek” a fele meghatározó játékosok pályán sem voltak már akkor …. sorra “dőltek” ki sérülések miatt. Természetesen a sportban nincsen “ha” de…..Ha a Szolnoknak nem úgy sikerül az idei 2018/19-es szezonja ( 50%-ka lesérül van aki véglegesen viszavonult emiatt ,+Rowsey lelép stb…)valszeg most jóeséllyel nem szombathelyre kerül a bajnoki cím sem! Szóval ha AZ a Szolnok lett volna most is az ellenfele a falconak,mint a kupadöntőn akkor most lehet mi örülnénk. Ezzel együtt természetesen jár… Olvass tovább »
Körmend sem volt teljes, de Delassal sem olyan biztos, hogy könnyebb lett volna.
A “ha” nem játszik. Tavaly “ha” Govens nem ficamítja ki az ujját, és kénytelen kihagyni a döntő első meccsét, majd ujjrögzítővel játszani. “ha” Váradinak nem lett volna sérült a válla, és az utolsó meccsrenem esik ki talpcsont töréssel. “ha” Norfleet nem bokasérüléssel tolja végig a döntőt, akkor tavaly nem nyer bajnokságot az Olaj. Ezért sem érdemes a mi lett volna ha dolgokkal foglalkozni. A sors egyik kezével ad, a másikkal elvesz.
Alapvetően igazad van de azért az nem ugyanaz a tavalyi Govens, Váradi, Norfleet sérülés mint mondjuk nálunk Milosevicsé vagy Petié , vagy épp Rowsey hirtelen távozása . Az Olaj esetében hónapokra és véglegesen dőltek ki emberek nem 1-2 meccsre .
Bajnokcsapat! Szép volt fiúk! Jár a gratuláció Körmendre is az ezüstért. Továbbra is csak a Falco aléééé!!!!??
Gratulálok a bajnoknak és szép nyarat mindenkinek:))
SKC
Gratulálok a Szombathelynek! Megérdemelten lettek bajnokok!
Mi is büszkék lehetünk a szezonunkra, mostanában ez volt a legjobb évadunk!
Örülök, hogy a Körmendnek szurkolhatok és már csak néhány hét és újra kezdődik:-))))
Reméljük, hogy jövőre is szerethető csapatunk lesz.
MTE forever!
Tisztelet és elismerés a Bajnoknak! Nagyon jól összerakott csapat volt, tökéletes arányokkal. Nagyon jó lenne, ha Körmenden is végre szakítanának ezzel a full amerikai vonulattal!
Sajnos nem sikerült elkerülni a söprést, de látva a két csapat játéka közötti színvonalbeli különbséget, ez reális volt…
Persze gratulálok a mieinknek is, szép az ezüst is (azért remélem ezt a buta Silverhelyezést sikerül végre befejezni), meg az Alpok-Adria Kupa győzelem is!
Ahhoz pénz is kéne, hogy ne csak fiatal amcsikban tudjunk gondolkodni…
Gratulálok a bajnoki címhez, ezt így illik, ugyanakkor végtelenül büszke vagyok a körmendi csapatra, a magyarokra, a szinte hibátlan jellemű légiósainkra. Rengeteg élményt adtatok a szezonban, ilyenkor elgondolkodik az ember, hogy milyen csodálatos Játék a kosárlabda.
Menjünk előre, ezzel a szurkolói háttérrel nincs lehetetlen, jövőre újra harcba szállunk. Nagyon büszke vagyok Rátok!
MTE!!!
Gratulálok a Szombathelynek, teljesen megérdemelten lettek idén bajnokok!:)
Az ezüsthöz szintén gratuláció,ez sem mindennapi teljesítmény! 🙂
2 elvesztett bajnoki donto utan ez jart a Falconak, gratulalok!
….de a legjobb szurkolotabor a miénk! Eddig is extra volt Kormenden a szurkolas, az elmult par hét pedig még jobban osszehozta az embereket.
Ez az, amit semmiert nem cserelnénk el, akar 5 aranyeremert sem!
Hajra Kormend!
Értem én hogy a Körmend szurkolók mindig itt vannak, meg nekik szurkolnak, sőt éáléáléó, de ennek az egy “rigmus”-nak az ismétlése nem szurkolás, inkább agymosás.
Nagyon unalmas, szerencsére a következő bajnoki címetekig (augusztus 20 körül) nem kell hallgatni.
Peace, köszönöm csodálatos FALCO!
Mert a “mindenki szombathelyi” vagy mi az anyám 2 percenkenti elhangzasa kifejezetten valtozatos nem? ???♀️
Jóval több dal szol meccsen mint nálatok kicsit jobban figyelj oda
Miert nem a csapatodat unnepled, mint minden normalis szhelyi szurkolo?
Ilyenkor is Körmendezel?
Na ezert vagytok olyanok, amilyenek!
Tisztelet a kivetelnek!
Goldbhey gratalok egyértelmű volt az ideji döntő
EZ a csapat az emult 4 év döntőjét vit
te volna
A körmendiek a 9 et akarták elérni.üzenem nekik hogy:
21/20
Miert nem a csapatoddal unnepelsz?
Mi rosszat írtam?
Gratulálok a Falconak, mert sok munkát tettek a győzelembe és még így sem volt könnyű.Perl Zozón múlt minden. Neki legalább nem kell bajnoki cím nélkül visszavonulnia, mint szegény Hangának. Ilyen gyenge szinvonalú bajnokságot még nem nyert senki,ja de 2008ban.vakok közt félszemű a király..nyomj egy diszlájkot, ha egyetértesz.
rafkós gyerek vagy te ricsike
Sztem csak egy buzogany…sok van itt…
Szar életed lehet ricsifiú!
Turista,mi?de le igazoltatok volna,mi?neked ész nélkül kell vissza vonulnod. Az uccsó nem kérdés…tény
“…nyomj egy diszlájkot, ha egyetértesz….”
Én lájkot nyomtam, de azért egyetértek…
Bajnokcsapaaaat! ????
Köszönjük srácok!
Grat a Körmendnek is,mindent megtettek!
Vas megye a legjobb!
Hajrá Falco!
Így van.
Gratulálok Szombathely-re !
Állva haltunk meg!!! Perl Zoli… egy állat!! Kinőtte a magyar bajnokságot. USB… ne erőltessétek.. kurva gyenge! Xnél kuss!!?!?!? Verebek vagytok! Olyan szépen égett a falkó mez!! ?????
Nezd vissza a 2 kozvetiitest..es dontsed el melyik meccsen ki hallatszodott ki tobbszor
Büszkék lehettek magatokra primitívek!
Szerencsére a legtöbb körmendi nem ilyen,mint te meg a társaid…
hát fiam én végig ott voltam de nem rémlik kussba lettünk volna de ez legyen az egyetlen örömöd:D
2 hónap múlva meg Hali meccsen kiabálod, hogy “mindenki szombathelyi”. Bravó.
Óriási buli van, minden szimpatizáns az Arénához!
Az eredmény alakulása
https://ibb.co/CVZfjHW
Mit is írjak? Nagyon örülök a második aranynak. Nagyon jó érzés a sok gratulàció, a sportszerűség amit most kapunk.
Grat a Körmendnek is, a Pécsnek, a Szolnoknak. Ezek a csapatok dominánsak voltak ebben az évben, de a végén nekünk jött össze.
Üdv mindenkinek!
Gratulálok mindkét csapatnak nagyon szépen szerepeltetek az idei évben!
Külön a Falconak jár a nagy gratuláció a bajnoki címhez! Sok-sok boldog napot okoztatok a nézőiteknek és szurkolóitoknak egyaránt, mint tette a mi csapatunk a bronzéremmel! Tudom sok-sok körmendi is örül az ezüstnek hiszen egy csodálatos eredmény az is!
Becsülettel megküzdöttek a csapatok az érmeikért!
Minden kedves szurkoló társainknak jó nyaralást és pihenést!
Hajrá Pvsk!
Végre!
Grat a Csapatnak!
Jó volt a Körmend is, ma játszottak a legjobban. 1 győzelmet azért megérdemeltek volna.
Okorn pedig jó edző. Aki Szlovén bajnokságot tudott már nyerni, az tud valamit.Sok mindent nem értettem, Curry leigazolását sem. De annyira rámcáfolt, hogy a kedvenc légiósom lett a végére.
Gratulálok csapatomnak! Az Arénában megkönnyeztem, hogy újra a trónra kerültünk. Váradi Beni és Zozo a csapat szíve volt és lelke volt, köszönjük! Gratulálok a Körmendnek és szurkolóinak ismét bebizonyították, hogy nélkülük nincs NB1! Hajrá Falco! Hajrá Vas megye!
A Falco bajnoki döntőt nyert….
hát, ennek is el kellett, hogy jöjjön az ideje…
márcsak a nagy számok törvénye alapján is.
Gratulálok a Falcónak, el kell ismerni,
hogy az adott körülmények között a legjobb csapat nyerte a bajnokságot.
(A hangsúly az “adott körülmények”-en van.)
És óriási GRATULA a Körmendnek is,
nagyot küzdöttek!
A bajnoknak pedig jár a tisztelet
(amit MI meg is adunk…),
úgyhogy innentől kezdve a Falco egy évig nagy kezdőbetűvel írandó.
(Aki persze ez utóbbival nem ért egyet,
az nyugodtan nyomjon egy diszlájkot.)
MINDÖRÖKKÉ OLAJKA!
Vannak sportszerűen gratulálók…a hangsúly a sportazerűn van…
Te mindig egy hazudos cigánygyerek maradsz????
Nem kell ezzel kamukirállyal foglalkozni,mert megint kigooglezik vmit és bemásolgatja ide… ??
Ok..az előzőt vissza is vonom
Cigányozás nélkül neked nincs döntő. Ugye.
Nem…Nélküled nincs cigányozás…
“…Nem…Nélküled nincs cigányozás…”
Nem voltam ott a tavalyi döntőn.
Ne viselkedj ugy..es igerem soha tobbet nem mondom(masnak eddig sem mondtam)
Kurvára nem érdekelsz.
A gólt nem kell magyarázni, egy bajnoki címet meg még annyira sem és a falco valóban már évek óta feszegette azt a bizonyos kupa-vagy/és bajnoki arany ládát,bőven bent volt hogy előbb vagy utóbb, de be fogják húzni…Ami bosszantó, (azon felül persze, hogy újra ellenünk, újra körmendi háló stb…) hogy a szezon egésze alatt mutatott hazai játékkép alapján a pályaelőny ennél sokkal de sokkal nagyobb ütőlapnak tűnt annál mint amit már a Pécs ellen elkezdődött első itthoni vereség impotens játéka hozott…igaz hogy a szhelyi meccshez sok közünk nem volt viszont az itthoniak az abszolút nyerhető kategória voltak…és nyilván Delas kiesése sokmindent… Olvass tovább »
Gratulálok a Falconak. De örökké MTE! Ennyivel jobbak voltak. Kár lenne szépíteni. S hogy ha Delas ott lett volna? Nem volt….
Ezt már sosem tudjuk meg. A hangulat igazi Körmendi hangulat volt. Szép volt fiúk. Szép volt Vas megye!!!
Gratulálok a Falconak! A legjobb csapat nyerte a bajnokságot. Ez van.
Hajrá Olaj!
Perl Zolinak szívből gratulálok a bajnoki címhez! Fantasztikus dolog hogy bajnok lett a nevelő egyesületével!
Szép Volt Captain!
Szép volt Zozo!
Szeretnék gratulálni a Falconak! Remélem nem a gyülölködésről és a fasszopózásról fog szólni ez a mai nap! Büszke vagyok vagyok erre a csapatra, erre miliöre, ez Körmend! Szívből és szurkolásból jeles, neki futunk remélem még 100szor!!!! Viseljük ezt a meccsett büszkeséggel és térjünk vissza jövőre! MTE!
Szép volt fiúk! Gratulálok a CSAPATNAK, és Mr. Okorn-nak! Bevallom, volt idő, mikor nem gondoltam jó edzőnek, de ahogy a kupadöntő óta felfelé ívelő pályára tette a fiúkat, az minden várakozásomat felülmúlta. És igaza volt: hosszú a baknokság, és az nyer, aki a végén a legjobb. A formaidőzítés parádésan sikerült, és emiatt lettünk bajnokok!!!
Gratulálok a Körmendnek, mind a játékosoknak, mind a szurkolóknak! Nagyot játszottak ma, ezzel még hitelesebbé tették a bajnoki címet! A szurkolóknak a sportszerű és fantasztikus hangulathoz! Igazi kosárlabda ünnep volt ez a három meccs.
Kövi szezonban is: Hajrá Falco, Hajrá Vas megye!!!!!!!
A kupadöntő az csunya volt!
De onnantól kezdve nagyon szép lett a szezon. A középszakasz második felében már lehetett látni, hogy ebből még lehet valami.
Delassal is vertük volna a Körmendet, de akkor a párharc nem ma ért volna véget.
Gratula a Szolnoknak a Kupához!
A Körmendnek az ezüsthöz, nagyon jól tudjuk, hogy az is szép eredmény.
A Pécsnek a bronzhoz.
Jó szezon volt.
A Berényt meg kifelejtettem.
Ha Ők is egymaradnak a végéig, akkor lett volna még küzdelem.
Vasi érmek száma növekedett.
Egy aranyérmet mindenképp küldjetek el Horti Bálintkának!Tönkre tett egy döntőt az alattomos 120kilóját dobáló gusztustalan játékával! Bálintka!Egy kispolskit a házad elé és Rohác terhelőt kívánok neked!
Hihetetlenül ízléstelen vagy!
ezen már sok Körmendi túl lépett…mégpedig nem Hortira kihegyezve… a rotációból egyértelműen hiányzott….de semmi garancia nem volt arra utólag sem hogy vele ez Körmendi siker…de a Falco söprés szinte kizárt lett volna!
Gratulálok a Szombathelyieknek!
Gratulálok a Falconak, megérdemelték a bajnoki címet. Nálam jár a taps a körmendieknek is, becsülettel harcoltak.
Nehéz szezonon vagyunk túl. Amikor a bajnokságban az első két meccset elveszítettük, nem gondoltam volna, hogy a mi nyakunkba kerül az arany. Aztán szépen lassan kezdtünk összeállni. A védekezés rendben volt, de a gyengébb támadójáték miatt idegenben nem sok esélyünk volt, és rendre vereség lett a vége. Jött az új esztendő, Govens és Zozó, és visszatért sérüléséből Bruinsma. Kezdődhetett minden előről. Jött a kupadöntő, és egy sérülésektől tizedelt Szolnok, és a mi formán kívüli játékosaink. A Szolnok rutinból behúzta. Az idő telt, mi pedig csak nem akartunk összeállni. Sokan Okorn fejét követeltük, szerencsére Gyuri bá nemm hallgatott ránk. Az alapszakasz… Olvass tovább »
Azt inkább ne akard megtudni hogy mit csinált volna veletek egy komplett szolnok..inkabb örülj ennek az ajándék bajnokságnak.
1,Gratulalok a KÖRMEND csapatának
2,gratulalok a szurkoloiknak..a sportszeruuu vegjatekhoz
3,bocs ha vkit szemelyeskedessel sertettem meg,ez igy nevtelenul a neten nem fair
KIBASZOTT BÜSZKE VAGYOK RÁTOK SRÁCOK
Beteljesedett …
Az Isten is így akarta …
Én, mint Körmend szimpatizáns és Vasi, szeretnék gratulálni a Falconak! Láthatjuk, hogy milyen sokat ér a formaidőzítés, és a mély rotáció. Megérdemeltétek! A bajnok nem érdemtelenül lesz bajnok, ha tetszik, ha nem, a Falco ért fel a csúcsra. Balhézás helyett a Mi Csapatunk ünneplése nagy élmény marad, és amit a lelátón leműveltünk szurkolás terén, az megsüvegelendő. Tudom, hogy fájdalmas 2008 után is ezt megnézni, de a hálóvágáshoz a mindenkori bajnokcsapatnak joga van. 11 év után sokkal kulturáltabb lett a légkör, a nagyobb balhé szerencsére elmaradt. Inkább a második helyet ünnepeltük – az ezüstöt – mert azt is el kell érni,… Olvass tovább »
Korrekt!
Mindenki az Arénához! Mi vagyunk a bajnokooooooooo!!!! Ez Szombathely! Mekkora élmény volt ma falun Falco szurkolónak lenni!
Szép volt fiuk! Szép volt Vas megye! Gratulálok a Falconak egyszeruen jobbak voltak mindenkinél. Bulizzatok falcos szurkolotarsaim elvezzetek ki 😉
Gratulalok a csapatomnak. Nagy szívünk van…küzdöttünk. most szépen csillog ez az ezüst is 🙂
Egy szív egy lélek KÖRMENDI leszek amíg csak élek.
MTE!!!
OTT VAN!
Szép volt fiúk!
Köszönöm nektek ezt az évet??
Gratulálok a Falconak a bajnoki címhez!! Már nagyon kijárt ez nekik,megérdemelték.
Gratulálok mindkét csapatnak nagyon jó 3 meccset játszottak!
Ez így korrekt Tőled, köszönjük 🙂
Gratula a Falconak, megérdemelték az aranyat a három meccs alapján.
Mindamellett az utóbbi 5 év talán legjobb körmendi csapatát és edzőjét láttam a bajnokságban, az MTE szurkolók pedig mindig is a toppon voltak és lesznek…..
Ősszel folytatjuk, hajrá magyar kosárlabda, Forever MTE ?
Az, hogy az idei volt az eddigi legjobb körmendi edző, abban azért vitatkoznál.
Kíváncsi lennék egy-két körmendi véleményére
A ciprusit jobbnak tartom
Teo Cizmic….ismerősen cseng valakinek is ez a név?! Nekem igen! Nálam Körmenden ő volt eddig a Legszimpatikusabb edző…attól függetlenül hogy nem vagyok Mte szurkoló!
Az utóbbi évek legjobb körmendi csapat Cizmic-é volt. A legjobb edző viszont Pótkocsi volt szerintem. Sőt azt mondom magyarországon az elmúlt 15 év legfelkészültebb edzői voltak Okornnal hárman. Okornok néha az agya elborúlt. Meg volt két kurva nagy bakija: egy a ZTE ellen, a másik a Körmend ellen. A kupadöntőt meg nem értettem.
Pista! Örök vesztes vagy! Igen Polgármester Úr!
Nem kell mindenbe beleszólni, de úgyse tudod megállni, és mindig ez a vége: cumimumi…
Ezt most hanyagold kérlek!!!!
Már vártalak akkor az igéretedhez híven várom a neved és,hogy mi a bajod a Körmendi kosárlabda klubbal
A kurva anyádat te gyáva ki pöcs!
Emőke.,kusss
Köszönjük, korrektek vagytok.
Eddig normális hangnemben ment…ezt folytasd inkább majd ősszel,vagy akkor sem…foglalkozzunk a csapatunkkal…Szombathelyre hozták az aranyesőt Yuccából! És a Bajnoki serleget!
…ez szánalmas és buta dolog Emő amit most teszel……mondom ezt Falco szurkolóként! Gratulálok a csapatomnak a bajnoki címért, és gratulálok a körmendi csapatnak az ezüsthöz, a küzdéshez, és a szurkoloiknak a hangulathoz……Nagyok voltatok! Respect.
Ma ne.
Egyre gyengébb kedves L. László 🙂