Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Újra a ZTE-nél az előny

A második félidőt uralta a Zalaegerszeg.

Zalakerámia ZTE KK - DEAC 82-66 (24-18, 13-25, 24-12, 21-11)

Rájátszás, negyeddöntő, 3. mérkőzés.
Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok
Játékvezetők: Kapitány Gellért, Györfy Rúben, Győrffy Pál Attila (Hartyáni Zsolt)

Zalaegerszeg: Hicks 9, Paige 12/3, Szalay 4, Ikpe 13, Tóth 6. Csere: Csátaljay 3/3, Csuti 2, Makkos 3/3, Keller 4, Ona 11/9, Osztojics 9, Németh 6.

Debrecen: Edwin 7/3, Neuwirth 15/15, Drenovac 6, Williamson 7, Buljevics 6. Csere: Czermann -, Várszegi -, Hegdűs 2, Hőgye 2, Garamvölgyi 3/3, Tadic 18/12.

A múlt szombati stabil egerszegi győzelmet követően nagyon fogadkoztak Andjelko Mandic tanítványai, hogy tudnak jobban is játszani. Ez pedig a keddi, debreceni találkozón érződött is, sokáig a DEAC-nak állt a zászló, mégis – az egyébként az utolsó másodperceit leszámítva jól játszó – JD Paige kezében maradt a ZTE sikere. Az amerikai kisember betörés helyett távoli dobást választott, pedig a DEAC bónuszban volt, így aztán következett a hosszabbítás, ahol már jobbnak bizonyultak Mócsán Bálinték.

Pénteken délután ismét Zalába látogattak a fekete-fehérek, ez az országjárás pedig nagyban befolyásolhatja a párharc kimenetelét, hiszen a két város távolsága közúton 478 kilométer, ez a 7-8 órás buszozás tehát két méter körüli emberek számára cseppet sem leányálom… A ZTE-nek így aztán nem titkolt célja volt a negyeddöntő mihamarabbi abszolválása, ehhez azonban nem adhatott egy félidei előnyt ellenfelének, mint tette azt a Függetlenségi Nyilatkozat szülővárosában. Drenovacék ezzel szemben ott szerették volna folytatni, ahol kedden abbahagyták: a hosszabbításban ugyanis egészen kiváló dobóformát mutattak – 18 pontot szereztek 5 perc alatt, közte négy triplával. A ZTE ugyanakkor mégis pihentebb lehetett, hiszen kulcsemberei jóval kevesebb időt töltöttek a parketten, mint Edwinék, ennek pedig még szintén lehet jelentősége a párharcban.

Mócsán Bálintot hányás-hasmenéses vírus döntötte le szerdán, s bár a bemelegítést még elkezdte, megint rosszul lett, s a játékot már nem tudta vállalni. Buljevicben is bujkált a betegség, de ő pályára tudott lépni, igaz hamar faultproblémákkal küzdött. 

Jobban kezdett a ZTE, ám Neuwirth Bence is triplával jelentkezett. A ZTE fiatalja, Szalay Domonkos is hasznosan töltötte játékperceit, gyorsan összeszorgoskodott négy pontot. Paige-nek ellenben nagyon nem ment a dobás, ám egy támadáson belül háromszor is próbálkozott saroktriplával ugyanarról a helyről – a három a magyar igazság elv alapján harmadszorra azért beköszönt… Ona Embo önzetlen passza után Németh Ákos is feliratkozott a hazai pontszerzők közé, a negyedet pedig az amerikai bedobó buzzer-triplája zárta. 

24-18-ról folytatódott a játék, a kék-fehérek többször is jártak a bűvös tízpontos különbség közelében, ám 29-20-nál porszem került a gépezetbe. A vendégek pedig elkezdtek nagyon pontosan célozni távolról: Tadic, majd Neuwirth is betalált a 6,75-ösön túlról, a DEAC fiatalja parádés estét fogott ki. Edwin, Tadic, majd Garamvölgyi távolija már Matthias Zollnernek is sok volt, 40-32-es vendégvezetésnél igencsak feldúltan igyekezett jobb belátásra térni övéit. 12-0-ás rohanást produkált a Debrecen, jogos volt a fejmosás. Az időkérés után néhány könnyű kosárral közelebb zárkózott a Zalaegerszeg, ám hiába jött Ostojic 2+1-es akciója, Tadic trojkája révén hattal vezetett a nagyszünetben a DEAC. 43-37-es előnyüket 10 (!) triplájuknak köszönhették elsősorban, amit 62,5%-os pontossággal küldtek a zalai gyűrűbe. A legnagyobb dicséret Neuwirth Bencét illethette, aki egymaga öt távolit vállalt be, de Tadic is összeszorgoskodott 13 pontot. Persze kérdés volt, hogy a mindössze hét játékost forgató DEAC mikor fárad el a keddi hosszabbításos meccs után… A szünetben sokan lamentáltak azon a hazai szurkolók közül, hogy a vendégek dobóformája meddig tarthat ki; a többség egyetértett abban, hogy kérészéletű lesz.

Tóth Ádám duplája és Ikpe zsákolása élesztgette a hazai reményeket, ám mindkét csapat idegessé vált a nagyszünet után. Sok hibával játszottak a fiúk mindkét oldalon, de a ZTE előbb nyugodott meg és 50-48-nál, a 26. percben a vezetést is átvette. Innen aztán varázsütésre meg is nyugodtak Keller Ivánék, a Ona Embo hármasával 59-50-re léptek meg. Egyszer még közelíteni tudott a DEAC: a távolról Neuwirthez hasonlóan ihletett formában dobó Tadic saját térfélről dobott hármassal zárta le a 3. negyedet: 61-55-re módosítva az állást.

 

Paige tempójával, majd Tóth Ádám centerezésével végre kialakult a hőn áhított közte 10, ezt az előnyt pedig stabilan tudta tartani a ZTE. Ona Embo mint kés a vajon tört át a fáradni látszó vendégek védelmén, s két perccel a vége előtt, 75-62-es előnynél Matthias Zollner már pihentetni tudta kulcsjátékosait. Jöhettek ismét mindkét oldalon a fiatalok, szólt a „Ria-ria-Hungária”, betalált Csuti Kornél is. Amikor pedig a hazai szurkolók legnagyobb örömére Makkos Dávid is hintett egy csont nélküli hármast, robbant a csarnok. Ezzel a hazaiak 12-es keretéből mindenki betalált, s feliratkozott a táblára, a szurkolók pedig örömmel konstatálhatták, hogy kedvenceik nagyon megnyomták a második félidőt, s 82-66 arányban legyőzték a hajdúságiakat. 

A DEAC mindössze 23 pontig jutott a második húsz percben, a zalai 45-el szemben, ez pedig döntőnek bizonyult. A ZTE sokkal agresszívebben jött ki a nagyszünet után, s ezzel felőrölte egyre jobban elfáradó, s pontatlanabbá váló ellenfelét. A hazai 18 gólpasszra csak 12 vendég jutott, s Ostojicék a lepattanócsatát is meggyőző fölénnyel nyerték. A legnagyobb különbség pedig a palánk alatt mutatkozott, a kék-fehérek nagyon jól éltek a festékből kínálkozó esélyekkel, s a kispadról érkező játékosok is közel 40 pontot tudtak hozzátenni a terméshez. Ami pedig a legörömtelibb, hogy a magyar mag 28 ponttal tudott hozzájárulni a sikerhez. Járt is az ünneplés a kedvenceknek, akikre hosszú út vár vasárnap délután Debrecenig, ám hétfőn este megkísérelhetik lezárni a párharcot – ám ez várhatóan ismét pokolian nehéz lesz a DEAC ellen.  

Fotó és szöveg: Bálizs Zsuzsa

9 hozzászólás

9
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
8 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
8 Comment authors
SkotyzetekosarakZombicsakazeteZetesziv Recent comment authors
zetekosarak
Olvasó

A második negyedben egy kicsit megijedtem. Sorba kaptuk a hármasokat, szarul védekeztünk kívűl. Olyan érzésem volt, mintha visszatért volna az őszi Ruzsicska-éra. Aztán a szünetben Zollner rendet tett a fejekben, sokkal keményebb védekezést kaptak a debreceniek. Mócsán Bálint sérült lehet? Na az ő triplái nem hiányoztak, az biztos.

Skoty
Olvasó

A cikkben írták, hogy elkapta a hányás-hasmenés vírus és nem tudta vállalni a játékot.

Zombi
Olvasó

Gratulálok! Ez nagyon ott volt!

Zetesziv
Olvasó

Hétfőn le kell zàrni a pàrharcot nincs mese.Jobbak vagyunk Csak a ZTE

csakazete
Olvasó

Gratulálok srácok!
Ha nem lesz rövidzárlat mint most a második negyedben akkor meglesz ez hétfőn! Hajrá ZTE!

Zetesziv
Olvasó

Gratulálok a màsodik Hétfőn le kell zàrni a pàrharcot és le is fogjuk .

lujo
Olvasó

Gratulálok a csapatnak! Második félidőben ment a passz, nem az egyénieskedés. Meg is lett az eredménye. Ezt kell játszani és akkor meglesz a továbbjutás! Hajrá ZTE!

Born2Ball
Olvasó

Ilyenkor fájhat igazán a debreceni vereség…
Most még egyet utazni odáig, hátuk közepére sem kívánjatják.

Maestro Pantelic
Olvasó

Kár azért a debreceni utolsó támadásért…

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés