Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

Újabb mérföldkő a Rátgéber Akadémia életében: megérkeztek Európa topklubjai közé

A tornáról élőképes közvetítés is lesz.



:

:

A Rátgéber Akadémia kadett fiú csapata szerda este megérkezett Bassano del Grappába, ahol március 3–6. között részt vesz a szervezők által az „idei esztendő és az utóbbi évek legjobb, legerősebb” U16-os viadalának nevezett #Playforpassion nemzetközi tornán. A csoportkörben ma este a világ egyik legismertebb klubja, a Real Madrid ellen kezd az együttes…

Hosszú volt az út az észak-olaszországi városba, Bassano del Grappába – és igaz ez átvitt értelemben is. Több éves kőkemény munka, szakmai építkezés eredménye az, hogy a Rátgéber Kosárlabda Akadémia meghívót kapott arra a nemzetközi tornára, amelyet az idei szezon csúcseseményének tartanak az U16-os korosztályban. Nem véletlenül, a mezőny ugyanis pokoli erős, úgyhogy most saját bőrükön tapasztalhatják, hol tartanak az európai topklubok: ott van a résztvevők között a két spanyol gigász, a Barcelona és a Real Madrid, kiváló olasz csapatok, mint a Stellazzurra Roma, az Armani Junior Milano, az Orange1 Bassano, továbbá a német sztárklub, a Bayern München, valamint a görög Promitheas Patras.

– Évekkel ezelőtt elindultunk egy úton, célokat tűztünk ki, feladatokat fogalmaztunk meg, rendszert építettünk, és dolgoztunk minden nap nagyon keményen. Lépésenként fejlődtünk, és folyamatosan egyre magasabbra tettük a mércét, egészen addig, amíg eljutottunk oda, amire minden sportoló vágyik: hogy ott lehessen a legjobbak között! – fogalmazott az akadémia sportigazgatója, Csák Magdolna. – Az Akadémia életében hatalmas mérföldkő, hogy meghívtak minket Európa topklubjai közé! Boldogok és büszkék vagyunk, nagyon várjuk, hogy elkezdődjön a torna, amelyen nem turisták, hanem méltó ellenfelek szeretnénk lenni mindenki számára. Bízunk benne, hogy a fiúk megmutatják, mit képviselnek, hol tartanak a tanulási folyamatban, és hogy kiderül, miben kell tovább fejlődniük annak érdekében, hogy a hosszú út végén célba érjenek!

Mint írják az akadémiára azért érkeznek a tehetséges játékosok, mert úgy érzik, ott meg tudják valósítani az álmaikat, ki tudják hozni magukból a maximumot. Az U16-os fiú csapat (amelyből legutóbb öt játékost hívtak meg a Szent István Kupán szereplő válogatottba) tagjai természetesen úgy érzik, álomszerű, hogy ma este a Real Madrid ellen küzdhetnek – egy-két évvel ezelőtt nem igazán hitték volna, hogy erre lesz lehetőségük.

– Nem gondoltam volna, hogy Tapolcáról belátható időn belül eljutok odáig, hogy a Real Madrid ellen léphetek pályára – mondta a válogatott játékos, Szita Márton. – Ez nem mindenkinek adatik meg, nagyon örülök neki, hogy nekem most összejön. Nagyon várom a mérkőzést és természetesen az egész tornát is, különleges élmény lesz. A célunk az, hogy mindent kiadjunk magunkból!

– Én is nehezen tudtam volna elképzelni, hogy ilyen ellenfelekkel szemben léphetek pályára, de a Rátgéber Akadémia kosarasaként most erre is lesz lehetőségem – fogalmazott a szintén válogatott Angyal Medárd, aki Hódmezővásárhelyről érkezett Pécsre tavaly nyáron. – Nagyon várom a meccseket, pozitívan állok az egészhez: helyt kell állnunk! Nagy élmény lesz, az biztos!

A #Playforpassion nemzetközi torna ma délután kezdődik egy olasz párharccal, a Stellazzurra Roma csap össze az Armani Junior Milánóval. A Rátgéber Akadémia 19 órakor lép a „reflektorfénybe”, ekkor mutatkozik be, ellenfele a Real Madrid lesz – a mérkőzést alább lehet megtekinteni:

A torna mérkőzéseit élőben a Basket Cantera Youtube-csatornán lehet követni!

Fotó és forrás: ratgeberakademia.hu

3 hozzászólás

3
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
3 Comment authors
balldontlieJólnézünkMIKIpanther Recent comment authors
balldontlie
Olvasó

Na már csak az NB1-be nem adtak még játékost…

JólnézünkMIKI
Olvasó

25 éves nigériaiak, meg ZS-ligás szerbek kellenek még…
Hajrá MAGYAR kosárlabda!

panther
Olvasó

Megérkeztek Európa topklubjai közé… Na, persze. Elsőre egy közel 60 pontos vereség (95-37). Ez önmagáért beszél.

Félreértés ne essék, erről a beképzelt, öntelt címadásról nem a gyerekek tehetnek, nekik sok sikert kívánok a jövőben, remélem többükből is remek kosaras lesz.

Gondolom mindenki előtt világos, hogy ki az az ember, aki évtizedek óta remekül menedzseli magát, ez a cikk valójában róla szól, a torna csak ürügy…

És nem veszi észre, hogy az ilyen fellengzős címekkel, “szponzorált hirdetésekkel” a gyerekeket hozza kellemetlen helyzetbe.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés