Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Újabb magyar igazolást jelentett be a Pécs

Kifejezetten Dragan Alekszics kérésére.



:

:

Krivacsevics Márkó után megvan a Pécs második igazolása is – számolt be róla a klub hivatalos honlapja. Meleg Gergő a Rátgéber Akadémiától érkezik, két évre írt alá. A játékos ráadásul annak ellenére, hogy még csupán alig húsz éves, már van A-csoportos tapasztalata is, hiszen a 2018/19-es szezonban a TF együttesét erősítette.

– Az A csoportos szezon után úgy gondoltam, hogy egyet talán hátrébb kell lépni ahhoz, hogy aztán előre tudjak – árulta el a pvsk-panthers.hu-nak a 207 centi magas center. – Úgy vélem, hogy ez be is jött, hiszen az NB I. B-ben a csapatnak és nekem is nagyon jól ment. Végig ott voltunk az első helyen, holtversenyben, én pedig az egyik vezére tudtam lenni a gárdának. Ezért gondoltam most úgy, hogy ideje feljebb lépni. Örülök, hogy erre a PVSK-nál lesz meg a lehetőségem. Azért fogok dolgozni nagyon keményen, hogy ne csak az U23-as szabály miatt kerüljek majd pályára. Meg fogok küzdeni azért, hogy egyébként is tagja legyek az alaprotációnak! Természetesen nagyon sokat kell még fejlődnöm, erőnlétben például. Ami azonban az erősségemnek mondható, és amivel igyekszem majd bizonyítani, hogy helyem van a csapatban, az az, hogy magasságom ellenére elég mozgékony vagyok, és a palánktól távolabb is jól feltalálom magamat.

A gárda ügyvezetője, Bán Gábor is értékelte az új igazolást:

Egy roppant tehetséges játékost sikerült szerződtetnünk, ráadásul hiányposztra. Természetesen a jövő évi keret kialakításáról folyamatosan egyeztetünk Dragan Aleksziccsel, és vele teljes egyetértésben, sőt, az ő kifejezett kérésére igyekszünk olyan fiatalokat megszerezni, akik nem csak az új, U23-as szabály miatt a meccsek első félidejében, hanem akár az egész meccsen is bevethetőek lesznek a bajnokság során. Meleg Gergő egy ilyen fiatal játékos, így nagy öröm számunkra, hogy Krivacsevics Márkó után vele is két éves szerződésben sikerült megállapodnunk.

Fotó: pecsma.hu

19 hozzászólás

19
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
14 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
8 Comment authors
Cool GadgetpeterzoltanvasvillaMAFCdrukkerldd Recent comment authors
vasvilla
Olvasó

Üdv a fedélzeten Gergő! Ez jó hír! Láthatja mindenki, miután eltűnt a hiszti báró , már nem csak kiöregedett játékosok jönnek zsoldért, hanem fiatalok is érkeznek!! EZEAZZ!

peterzoltan
Olvasó

Nagyot lepődnél, ha tudnád, hogy mennyiért ment hozzátok, egy paksi ajánlattal szemben. De mondjuk te ezzel tisztában is vagy. Pontosan arra jók is lesznek, hogy a playoutot pont elkerüljétek!

Cool Gadget
Olvasó

Eilingsfeld meg Lóránt mögött biztos rengeteg perce lenne…lehet gondolkodott.

MAFCdrukker
Olvasó

Pécsről Pécsre igazolt, nem tartom meglepőnek. A Rátgéber gyakorlatilag a PVSK fiókcsapata. Emellett van PVSK-U23 is a B-ben, úgyhogy fiatalokban nincs hiány a baranyai megyeszékhelyen…

ldd
Olvasó

Pécs egyik bűne, hogy játékos temető.

Jól látod.
Ennyi fiatalból, ekkora városban,a megyében …
ffi és női vonalon is sok csapatnak kéne játszania az NB-II-en is és az amatőr női ligában meg az NB-I B csoportokban is.
Ezeket a kérdéseket Pécsett kb.40 éve nem oldja meg senki …

peterzoltan
Olvasó

Pécs a játékos temető? Az elmúlt 10-12evben, sorolom, hogy kiből lett meghatározó magyar vagy aki ott játszott 25 perceket, máshol meg koptatta a padot. Wittmann, Tóth Norbi, Kovács Peti, Hosszú, Halász, Bíró, Nagy Krisztián, Horti, Csabay, Demeter, Antóni……kell még név, vagy belátod, hogy hülyeséget írtál. Akkor mit mondanál a többi csapatról?

ldd
Olvasó

A Bírókon kívűl talán Demeter pécsi.
A többiek nem!
Tehát kérdem én hol vannak a pécsi fiatalok?

Koops
Olvasó

Maradj már csendbe inkább…
Akár mikor írsz valamit a Péccsel szapulod…
Épp kéz láb dolgokat fogalmaz meg….

ldd
Olvasó

Akor írj , ha nem igaz …
volt, hogy dícsértem …
A klub muindíg is belterjes volt… az is maradt. Ez a bűnötök!

Neveltek évente több száz gyereket és mennek a lecsóba…
A PEAC egy különleges kivétel…

peterzoltan
Olvasó

Ja még annyit, hogy ennyi nb1, nb1 b, és nb2 csapata nemhogy egy városnak, de még megyének is alig van. Ülj fiam, egyes!

ldd
Olvasó

Megint nem figyeltél!
A Dunántúl legnagyobb városában sorold fel az összes NB-1 “B” és NB-2-es csapatot.
Magyarul a kukának nevelitek az utánpótlást…

peterzoltan
Olvasó

PVSK Pannonpower, PVSK Cargate,PEAC NŐI, PINKK, PEAC FÉRFI, RÁTGÉBER U21 ZÖLD CSOPORT. EZ 6 okostojás, szerintem bőven elég! sehol nincs ennyi! már megint okoskodsz, mint mindig!

ldd
Olvasó

Az a baj kicsi tojás, hogy nem válaszoltál a kérdésre…
Ho lvannak a többiek?
Pécsi Postás, stb…
Meg az újjonan alapítotak…
Én többet tudok mint Te … (csicska)

Laposvár
Olvasó

Valóban a kukának nevelnek. A legjobb példa erre Bíró Olivér….

MAFCdrukker
Olvasó

Szándékosan írtam fiatalt tehetség helyett…
Bár azért van, akit tényleg kinevelt a pécsi kosárlabda.

Laposvár
Olvasó

Ez is egy problémája a magyar kosárlabdázásnak… 20 éves, gyakorlatilag felnőtt embert még mindig ígéretes tehetségként tartunk számon, miközben néhány szomszédunknál 17-18 éves gyerekek képzett, sokperces euroliga játékosok.

ldd
Olvasó

meg a Doncsics…

Bezse
Olvasó

Szegeden nem tudják menedzselni a tehetségesebb fiataljaikat ? Nyilván a Gergő volt a legjobb , de eltűnt Vásárhelyre (?) az istenített Varga gyerek is

Koops
Olvasó

Sok sikert Gergő!
Remélhetőleg sok játék percet fog kapni és hasznos tagja lesz a csapatnak!
Hajrá Vasút!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés