Bajnokság
Újabb légiós távozott Kecskemétről
Devaugntah Williams szerződése a próbaidő után nem lépett érvénybe.
:
:
Az elmúlt években az állandósult jelző volt a leggyakoribb a KTE-Duna Aszfalt kapcsán – ez persze nem csoda, hiszen valóban, a többi klubhoz mérten kevés változáson ment keresztül a keret a szezonok között.
Most azonban Forray Gábor vezetőedző egyfajta „óvatos stratégiafrissítést” határozott el, s ehhez még szükséges megtalálnia egy megfelelő játékost.
Az elv az, hogy a csapat tartsa meg az évek óta jól működő stabil, pontos, fegyelmezett kosárlabdát, de ennek megvalósítását szükséges gyorsabbá, lendületesebbé tenni. A játékoskeret módosítása így indult, ennek eredményeképpen került Kecskemétre a 4-es posztra Obinna Oleka, a mezőnysorba pedig Devaugntah Williams. Ám miután Obinna megsérült (egy letörött csontdarab van a bokájában, emellett egy bokaszalagja teljesen, egy pedig részlegesen elszakadt), váltani kellett, ami magával hozta a váltást a mezőnyposzton is.
– Obinna Oleka tulajdonképpen az első reális opció volt számunkra, és nagyon boldog voltam, hogy egy ilyen kiemelkedő fizikumú játékos elfogadta az ajánlatunkat – mondta Forray Gábor vezetőedző a klub honlapjának. – Ám az első edzőmeccsen megsérült, és sajnos olyan a sérülése, ami több tekintélyes orvos szakvéleménye szerint egyfajta időzített bomba. Ám arra a posztra minimális lehetőség volt hasonló stílusú játékost találni. Bozo Djuraszovicsot azzal a céllal választottam, hogy ugyan ő kicsivel alacsonyabb, mint Obinna, de atlétikusságban nem marad el sokkal, és a palánk alatti harcosságát okos, technikás és ponterős játékkal kompenzálja. Ezt az eddigi felkészülési meccseken bizonyította is.
Így viszont a mezőnyposztra kiválasztott játékos szerepét is át kellett alakítani, egy lelkes, védekező, kevés labdát elhasználó hasznos csapatember helyett szükségünk van egy konkrétabb, jóval támadóbb, ponterősebb kosarasra. Williams szerződését így a próbaidő után nem léptettük érvénybe, s folyamatosan keressük a megfelelő kosarast, bízunk abban, hogy mihamarabb rátalálunk.
Közeleg a bajnoki rajt, ugyanakkor semmiképpen nem kell kapkodnunk, mert szerencsére a csapat meghatározó játékosai, Wittmann Krisztián, Marko Djeraszimovics vagy Karahodzsics Kemal igen jó formában vannak, Nikola Vukcsevics egyre jobban felveszi a felnőtt bajnokság ritmusát, Révész Ádám pont azt hozza, amiért szerződtettük, s a fiataljaink is lépegetnek előre.
Fotó: Réti Attila
Bozo Djuraszovics nagy spíler lesz,sok helyen fogják “szeretni”…)))
Kíváncsi vagyok, hogy 1,5 héttel a bajnokság kezdete előtt mire jutunk. Reméljük nem érkezik még egy Dimic, mint tavaly, mert akkor mehetünk a levesbe…
Ez a kimondhatatlan nevű srác első pályára lépésénél bizonyította, hogy semmi keresnivalója Kecskeméten. A felismeréshez nem kellett Obinna sérülése, amikor Williams először magára húzta a kecskeméti mezt, már lehetett volna keresni az utódját. Persze nem könnyű, sok az ajánlkozó, de kevés az igazán megfelelő tudású, megfizethető játékos. A nyugati kluboktól elküldött, levetett és viszonylag alacsony kosarasok jöhetnek számításba, Pitts-hez hasonló “belenyúlás” ritka, mint lila boci.