Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Újabb két távozó Jászberényben, Remon Nelson visszatér

A következő szezonban is csak az élvonallal számolnak a kék-fehérek.



:

:

Pénteken este a Bercsényi úti játékcsarnokban szurkolói ankétot tartott a Jászberényi KSE vezetése, melyen szó esett az idei szezon eddigi alakulásáról, történéseiről és arról is, hogy milyen nehézségekkel küzdenek jelenleg.

Petőfi Áron elnök és az elnökség két tagja, Gulyás Csaba és Hőgye István várta a szurkolókat. A mintegy másfél órás találkozó lényege:

– Kiderült, hogy az új szezonban a Jász-Plasztik cégcsoport már nem kíván névadó szponzorként megjelenni az egyesületnél. Ez az eredetileg tervezett – az előző évivel azonos összegű – költségvetésben okozott, s jelenleg is okoz gondot, hiszen új névadó szponzort azóta sem sikerült szerezni. Ezzel kapcsolatban folyamatosak a tárgyalások.

– A személyi változásoknak nincs vége: LaMarcus Reed újabb sérülése után kezdeményezték a közös megegyezéses szerződésbontást, mert az amerikai légiós ebben az állapotában nem tud a csapat segítségére lenni. Ugyanez a helyzet Marko Marinkoviccsal is, akinek felépülése a bokatörésből hosszú időt vesz igénybe. A klub felvette a kapcsolatot korábbi irányítójával, Remon Nelsonnal, aki Jászberényben sérült meg, s Lengyelországban tért vissza a pályára. Ő hétfőn érkezik és 2-3 hetes próbajáték-szerződés után a szezon végéig szóló szerződést kaphat, amennyiben a szakmai stábnak megfelel a játéka. LaMarcus Reed helyére akkor kerülhet új játékos, ha ezt az anyagi lehetőségek biztosítják. Jó hír, hogy Aleksa Brbaklics sérülése gyorsabban gyógyul, mint gondolták. A jövő héten már ő is tud edzeni, s remélhetőleg játszani is.

Remon Nelson visszatér Jászberénybe (fotó: Gémesi Balázs)

– Gondot okoz a klub életében, hogy a helyhatósági választások egy részét újrázni kellett Jászberényben, s egyelőre nem lehet tudni, hogy a város új vezetése milyen támogatást biztosít majd a JKSE számára. Ugyanakkor a város számára sem lehet kérdés, hogy mit jelent, ha csapata a legjobbak között szerepel. Az elmúlt években számos olyan beruházás, bővítés, felújítás valósult meg ugyanis a kosaras TAO-nak köszönhetően – a várossal közös együttműködésben –, amely messze nem csak a kosárlabdázás érdekeit szolgálta, szolgálja.

– A klub vezetése folyamatosan dolgozik, hogy lehetőségeik javuljanak, s mint mondták, voltak már rosszabb helyzetben is, amikor pár évvel ezelőtt konszolidálni kellett az egyesületet. Elhangzott, hogy óriási szükség van ebben a helyzetben a nézőtérről érkező biztatásra, azaz a klub vezetői és a játékosok is számítanak arra, hogy a szurkolók ebben a nehéz helyzetben sem pártolnak el a csapattól. Mert együtt sikerülhet, hogy a következő szezonban is a legmagasabb osztályban szerepeljen a JKSE. Más opcióval nem számol az egyesület vezetése.

forrás: jkse.hu, fotó: Gémesi Balázs

7 hozzászólás

7
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
6 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
7 Comment authors
teliverZsola81hp12pbaskLaposvár Recent comment authors
teliver
Olvasó

Áron, a veszprémi Petőfi Lajos fia? Minden hájjal megkent, dörzsölt, becsületes!
Rájuk lehet bízni a KASSZAKULCSÁT, meg a sivatagban a KULACSOT is…
Gulyás, Hőgye…jól kifogtátok, a fajtáját!

Zsola81
Olvasó

Kérem a vezetőséget (mint “mezei drukker”) ,hogy vegye fel a kapcsolatot velem,mert, vakon mondom, hogy jobb szemem van hozzá…

pbask
Vendég
pbask

Sajnos ez a JKSE fog búcsúzni bajnokságtól. Tulajváltás,0 szponzor,edzőt még mindig nem találtak,full lassú Pantelics,légiósból meg az egy évig sérült Nelson.

Laposvár
Olvasó

Ahová Petőfi úr beteszi a lábát…..

Csapajev
Vendég
Csapajev

Nekem nagyon úgy tűnik, hogy Jászberényben nincs igazán jövőkép. Gyanítom komoly anyagi nehézségek is vannak és hát úgy néz ki, hogy a szponzorációk és a támogatások is elmaradtak.

Godemperor
Olvasó

“Az elmúlt években számos olyan beruházás, bővítés, felújítás valósult meg ugyanis a kosaras TAO-nak köszönhetően – a várossal közös együttműködésben –, amely messze nem csak a kosárlabdázás érdekeit szolgálta, szolgálja.”

Ebbe miért nem fért bele (amúgy ha emlékeim nem csalnak, már 2 éve kötelezően telepítendő) élőképes közvetítés?

Talán egyedül innét nincs.

hp12
Olvasó

Erről is szó volt és a hozzászólásodhoz képest egy kicsit más a helyzet:
– a kiépítést a szolgáltatónak kell biztosítani nem a klubnak
– a szolgáltató szerint a kisebb csarnokokra más paraméterezés, a kamerának más “betanítása” szükséges
Talán most egy budapesti kisebb csarnokba telepítettek rendszert és ott tesztelik a kamerának a programozását, azután talán itt is megvalósulhat.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés