:
:
Négy évre szóló megállapodást írt alá nevelőegyesületéhez Kiss Mátyás, aki az előző szezonban már többször játéklehetőséget kapott a felnőtt csapatban is – írja közleményében az Egis Körmend.
Kiss 2001-ben született, az U16-os és U18-as válogatottban is pályára lépett.
“Köszönöm szépen a klubnak ezt a lehetőséget, nagyon örülök, hogy megkaptam! Úgy éreztem, hogy mindenképpen itt szeretném megkezdeni a profi karrieremet, amihez nagyon jó lehetőségeket biztosít a klub. Most elindult nálunk a fiatalok fejlesztését célzó program, amiben sokan részt veszünk és úgy láttam, hogy ez nagyon jó lesz, ezért is vágtam bele ebbe a megállapodásba
– nyilatkozta a játékos a szerződés aláírása után.
Azt beszélik, 2 nagy halat fogtunk. És csak az egyikük légiós 😉 Nagyon úgy néz ki, átrajzolja az erőviszonyokat!
A posztokat lehet tudni?
PG/C az első a légiós
Magyar center? Keller, Golomán külföld. Rosco? De ő nem C…
Kis segítség?! 🙂
valamit még mondhatnál! 🙂
Bebes ezzel jót “húzott”, mert Kiss Matyi tehetséges körmendi gyerek, de a Filipovics-Durázi-Martinez-Kozma-Kelechi Viktor sorral kétségeim vannak, elsősorban az IQ-juk miatt !?
És még egy Falco nevelés, Kenéz is Körmendre tart!?
Megbolondult a “világ”!?
Gyuri-Bácsi megtartja Váradit-Perlt-Birót-Reddiket, aztán hozza Filipovicsot-Benkét-Krivacsevicset…okosan lepattintja Tóth Norbit…
Bebes meg elengedi Csorvásit, igazolja Kastratit, Taylort…
Tényleg érteni kell egy ilyen VICCMESTER poénjait! 😉
Anyukám szerint azért kötnek 4 éves szerződést, mert ha már a Pistának nem lesz újabb négy, akkor legalább neki….
Hangosan kacagtunk ugyanis, amikor anya barátnője mesélte, hogy Patonay Imre bácsi indul “Igen Pistám! Igen Polgármester Úr! ellen októberben. 🙂 🙂 Mert ha nyerni nem is nyer, de, hogy Pista berottyintott az tuti… 🙂
Vigyazz, mert megint elszolod magad ????
Ez igen. Akkor gondolom, anyukáddal közel álltok az edzőlegendához, hogy ilyen bizalmas információt is tudsz.
Mind EMESE, mind pedig EMESE édesanyja nagyon lelkes, szimpatikus sportbarátok. És ráadásul EMESE imádja a mazsolás kuglófot és a babapiskótát kakaóba mártogatni ! 😉
Az ígéret szép szó,ha megtartják úgy jó!
Bocs, nem figyeltem eléggé.
Mikor játszottál a “nagy” csapatban?
körmend=falusi TSZ tiis gyüjtitek be a marhákat PARASZTOK!
Megleszel……
Ezek szép gondolatok, fiam. 🙂