Bajnokság
Újabb hosszútávú szponzori szerződéssel erősített a ZTE vezetősége
A kék-fehérek hároméves szerződést kötöttek a ZÁÉV Zrt.-vel.
:
:
Hároméves szerződést kötött a Zalakerámia ZTE KK a ZÁÉV Zrt.-vel, melynek hivatalos bejelentésén jelen volt Balaicz Zoltán polgármester, Peresztegi Imre, a ZÁÉV Zrt. elnök-vezérigazgatója, Stárics Kornél ügyvezető és Dr. Gyimesi Endre, a klub társadalmi elnöke.
– Városunk életében meghatározó szerepet tölt be a ZÁÉV Zrt. A cég mindig is fontosnak tartotta a társadalmi felelősségvállalást, lásd a sport (ZTE ZÁÉV), vagy a kulturális élet, az oktatás és az egészségügy különböző szintjein való együttműködésekben. Fontosnak tartatják, hogy valamit visszaadjanak, annak a közösségnek, amiben élnek. Most a kosárlabdacsapattal is olyan, hosszú távú, három évre szóló szerződést kötöttek, ami hozzájárul és biztosítja a klub anyagi biztonságát a következő időszakban – idézi Balaicz Zoltán polgármestert a ztekosar.hu oldal.
Peresztegi Imre, a ZÁÉV Zrt. elnök-vezérigazgatója köszöntőjében a cégről és annak szakmai és lokálpatrióta szemléletéről beszélt:
– A megye és a város legnagyobb vállalkozása lévén, folyamatosan arra törekszünk, hogy a legmagasabb szinten megfeleljünk a kor igényeinek, és továbbra is szép épületeket építsünk. A ZÁÉV Zrt. immár 70 éve működik és mindig is arra törekedtünk, hogy az anyagi lehetőségeinkhez mérten támogassuk a sport, a kultúra, az oktatás és az egészségügy különböző területeit. Ezzel a most megkötött hároméves szerződéssel középtávra tekintünk, hogy legyen egy jó csapat, amely a múltjához méltóan jó teljesítményt tudjon elérni.
Ezt követően Stárics Kornél ügyvezető kapott szót.
– Nagy öröm számunkra, hogy a ZÁÉV Zrt-t. a kiemelt támogatóink között köszönthetjük. Azokkal a szerződésekkel, amiket a közelmúltban megkötöttünk, el tudjuk érni a céljainkat, ami elsődlegesen a rájátszásban való részvételt jelenti. A hároméves megállapodás több reklámmegjelenést is tartalmaz, így a cég logója a csapat nadrágján is megjelenik, valamint a LED-falon. Bízunk abban, hogy nem csak a cég, de a munkatársaik támogatását is elnyerjük és hatodik emberként fognak bennünket erősíteni a lelátón.
fotó: ztekosar.hu
” Hol vagytok parasztok ? ” – Bámk Bán –
Ime egy gyönyörű Egerszei cikk –
és hallgattok mint szar a gazban …
Na ! Mától, kuss a nevetek !!!
Köszönhetitek Kaposváron a Krakus úrnak h oda csak apró pénzt adtak!!
Úgy is csak a Monok,Dér Tamás páros ellopta volna!!
Mit tudsz ?
Az előttem szóló hiteles személy a témában, ez fix.
Tökéletesen jellemzi azok véleményét a megállapodás, akik a ’90-es váltást – szerényebbek MÓDSZERVÁLTÁSNAK – erősebbek – GENGSZTERVÁLTÁSNAK – nevezik.
A szocializmusban ( hangsúlyozom a fiataloknak : Magyarországon soha nem volt kommunizmus- ahogy a világban sem – csak kommunisták voltak ) az állam, a ZÁÉV révén finanszírozott, ma a ZÁÉV a felcsúti gázszerelő révén finanszíroz.
Pereszteginek óriási szerencséje, hogy nem “baszták ki a picsába”.
Persze ennek ára órisi sok-sok nyelvcsapásban mérendő.
Gratululálok legyetek az új Szolnok !
Kaposváron az elmúlt két évtizedben majdnem minden nagyberuházást “elnyert”, az elmúlt három évben is több tízmilliárdos árbevételt “kaszált”, Zalaegerszegen meg támogatja a kosárlabdát.
+
Szemeco felkészül?!
Szerinted ?
Persze hogy nem.