Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Újabb házi rangadót vívott a DEAC

A végén Tóth Ádámék örülhettek.



:

:

Az újabb elmaradó edzőmeccsek helyett ismét megmérkőzött egymással a DEAC férfi kosárlabdacsapatának két részre osztott kerete – írja a klub honlapja. Rendhagyó módon, ezen az összecsapáson sem Kovács Adrián, sem Andjelko Mandics nem osztogatta az utasításokat a kispad mellől, így a játékosok teljes mértékben egymásra voltak utalva, illetve rá voltak kényszerítve az önálló problémamegoldásra. Úgy tűnik, a fehér edzőmez hoz szerencsét, hiszen ismét a világosban játszó gárda diadalmaskodott, Carlton Guyton, Djordje Drenovac, valamint Tóth Ádám vezérletével.

Az edzőmeccs után a csapat vezetőedzője, Kovács Adrián nyilatkozott az oldalnak.

Fontos, hogy játékban legyünk, és mivel a vírushelyzet sorra írja felül a felkészülési meccsnaptárunkat, kénytelenek vagyunk házon belül megoldást keresni. Ezen a találkozón az volt a célunk, hogy rekonstruáljuk a tétmérkőzések impulzusait, azáltal, hogy mi, edzők nem szóltunk bele a játékba, hanem hagytuk, hogy maguk keressék meg a megfelelő megoldásokat. Természetesen a mai alkalmat is felvettük, és ki fogjuk elemezni, annak érdekében, hogy előreléphessünk.

Fotó: kosarlabda.deac.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés