Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Újabb fiatalt szerződtetett a PVSK

“Tisztában vagyok azzal, hogy az U23-as szabály miatt most sok kortársammal együtt nagy lehetőséget kapunk, de nem erre akarok alapozni.”



:

:

A 19 éves Lakatos Péter Nagykőrösi Sólymoktól érkezik a Pécsi VSK-Veolia együtteséhez.

A csapat új szerzeménye már megjárta Spanyolországot is. Lakatos Nagykőrösön ismerkedett meg a kosárlabda alapjaival, hogy aztán 15 évesen a Vasas Akadémiához igazoljon. Lakatossal a soraiban a Vasas korosztályos bajnoki címet is ünnepelhetett. A kosaras a fővárosi három szezon után szerencsét próbált Spanyolországban is, ahol együttesével junior országos döntőbe jutott. A hispán kaland után ismét Nagykőrösre sodorta az élet, az előző szezont ott töltötte az NB I/B-ben.

– Több csapat részéről is volt megkeresésem, de úgy ítéltem meg, hogy minden szempontot figyelembe véve számomra a PVSK a legjobb választás – mondta a klub honlapjának a 2-es és 3-as poszton bevethető játékos. – A következő bajnokságban az NB I/A-csoportos csapattal készülhetek majd, de játszani fogok az U20-as és az NB I/B-s együttesben is. A célom az, hogy lehetőleg minél gyakrabban bekerülhessek a nagycsapat meccskeretébe is, az U20-ban és az NB I/B-ben pedig szeretnék meghatározó tagja lenni a PVSK-nak.

Lakatos persze hosszabb távon nem szeretne ezzel megelégedni, sokkal komolyabb tervei vannak.

– Tisztában vagyok azzal, hogy az U23-as szabály miatt most sok kortársammal együtt nagy lehetőséget kapunk, de nem erre akarok alapozni. Bizonyítani akarom, hogy az életkoromtól függetlenül lehet rám számítani, akár az A-csoportban is. Imádom a kosárlabdát, és szeretnék stabil A-csoportos játékossá válni.

Fotó: pvsk-panthers.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés