Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Marad a névadó szponzor Szombathelyen

A Vulcano Energia ügyvezetője szíve szerint az összes légióst megtartaná.



:

:

A Vulcano Energia és a Falco KC újabb egy évvel hosszabbította meg a szponzorációs szerződést. A megállapodást a két ügyvezető, Kocsis Gábor és Gráczer György szerdán látta el kézjegyével – adta hírül a falcokc.com.

A klub honlapjának, Kocsis Gábor ügyvezető igazgató beszélt a szerződés meghosszabbításának a hátteréről, értékelte az eddigi eredményeket, valamint az új igazolások is szóba kerültek.

– Természetesen nagyon elégedett és boldog vagyok, hogy ebben a fordulatos és tanulságos bajnoki szezonban sikerült a csapatunknak elérni a rég áhított második aranyat. Annak külön örülök, hogy ezt a nagyszerű eredményt a csapat a Vulcano név alatt érte el.

Azt is elmondta, miért gondolta úgy, hogy a támogatás folytatódjon.

– Ennek érzelmi és szakmai okai is vannak. Egyszerűen beleszerettem a magyar kosárlabdába és a Falcóba. Nagyon szeretem a meccsek hangulatát, illetve úgy gondolom, hogy az elkövetkezendő két évben Gasper Okorn és Milos Konakov mesterek irányításával nagyon jó kezekben lesz a csapat, és bízom benne, hogy további trófeákat fogunk nyerni.

Szóba kerültek a légiósok is.

– Szívem szerint minden légióst megtartanék, de sajnos erre nem lesz lehetőség. Azért bízom benne, hogy néhányukat újra sárga-fekete mezben láthatjuk a jövő évben.

Megtudtuk azt is, Kocsis mit szól az eddigi igazolásokhoz, erősítésekhez.

– Mindig jó, tehetséges magyar fiatalokat látni a pályán, különösen, ha a mi csapatunkat erősítik. Örülök Filipovity és Krivacsevics érkezésének, biztos vagyok benne, hogy nagy hasznára lesznek a csapatnak és talán még további ígéretes igazolás is érkezik.

A Magyar Kupa elhódítása idén sem sikerült a Falcónak. Jövőre sikerülhet?

– Nagyon hiányzik a gyűjteményből a Magyar Kupa. Tudom, a szurkolók is mennyire vágynak rá, hogy megnyerjük ezt a trófeát is. Nagyon remélem, hogy a következő évben összejön és együtt örülhetünk majd az újabb sikernek.

Fotó: falcokc.com

HIRDETÉS

56 hozzászólás

56
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
13 Comment threads
43 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
23 Comment authors
Ev.Ok.AramisRougeMoBambaVince.Carter.15 Recent comment authors
Rouge
Vendég
Rouge

Az egész nyilatkozat egy bullshit,
mintahogy ez az ember is:
nem lát, nem hall, nem beszél.

Egy igazi majomparádé, sárgában előadva.

Ju1
Olvasó

Mondja ezt szolnokrol egy ember aki előadja,hogy mindent tud közben pedig semmit…

Rouge
Vendég
Rouge

Nagyon jól tudjuk, hogy kinek az érdekkörébe tartozik a KG INVEST 2008 Kft.

Erre itt van ez a KG.,
ez a szerencsétlen majom a köszörűkövön.

Egyből lejön, hogy fingja nincs az egész kosárlabdasportról;
de azért ilyen semmitmondó nyilatkozatokat tesz (illetve tennie kell) miközben tényleg se kép, se hang…
életében nem volt kosármeccsen,
de hát a gép most azt dobta neki,
hogy a NER egyik strómanja lehet…
történetesen a jelenleg regnáló magyar bajnok kosárlabdacsapat névadó szponzora.

A szabályokat azért valaki mondja el neki,
ne csak a langyos sör miatt járjon a meccsekre,
ha egyáltalán kijár.

Divat.
Majom.

Ju1
Olvasó

Ezzel most mellé fogtál… Minden hazai mérkőzésen kint van +idegenbe is sokszor a csapattal tartott.

ForzaFalco
Vendég
ForzaFalco

Minden hazai meccsen ottvan és a legtöbb idegenbelin is a családjával együtt! Erről ennyit! Ha nem tudsz valamit inkább ne írj semmit:)

Ev.Ok.
Olvasó

Vakegér! minden meccsen ott van és lehet többet tud a kosárlabdáról mint Te.

donnarumma
Olvasó

Sőt még a triplákat is szarul dobja?
Miért kellene bármit is tudnia egy szponzornak?Egy dolga van-fizetni, na meg szurkolni!Azt meg eddig hibátlanul csinálja?

Aramis
Vendég
Aramis

De tud…lomizni meg vasazni.
Fajtajellegzetesség.???

Aramis
Vendég
Aramis

Azt még kifelejtettem, hogy hazudozni is nagyon szépen tud ez a rúzsos félkegyelmű…szintén az adott népcsoportra jellemzően.

MoBamba
Olvasó

Azt hallani, hogy Benke, Keller meg Voja is Falco. Meg még lehet Golomán és Rosco is… Kinyílt a pénzcsap rendesen…

ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR1941
Vendég
ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR1941

Voja Kaposvár.Benke Alba.Keller mármint a cofos Falco.Rosco Körmend ezt tudom elképzelni.De estére már többet tudok az egyik játékosról de legyen meglepi 😀

ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR1941
Vendég
ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR1941

Benke Alba vagy Falco

donnarumma
Olvasó

Az Alba mindenkit meg akar venni??Van ott pénz dögivel..
Görögből légiós-ráadásul az átigazolási szezon elején,amikor 2x-es áron van még mindenki…Markovics,Csorvási..Ajánlat Vojának,Benkének,Filipovitynak tavasszal Perlnek…

ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR1941
Vendég
ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR1941

Ez igazán aranyosan hangzik egy Falcos szájából…

ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR1941
Vendég
ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR1941

Igen mi mindenkit megveszünk most is hozzánk jött Benke…….

donnarumma
Olvasó

Nem lehet mindent pénzért megkapni?

ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR1941
Vendég
ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR1941

Voja Kaposvár biztos infó Voja 77-től 😀

apasas
Olvasó

Gyuri bácsi a nagy varázsló….??

kalapos
Olvasó

Az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. Édes ez a hörgés, maga a zene.

Motoros
Olvasó

Jó a séró gyuribá,kalap hol marad?@? sárga ing, retró gyuri, aki hozza nektek a manít@? sárgul már a napraforgó, hajlong is a kalapozó,arra fordul merről lóvét szagol, jobb, bal mindegy neki@? lölő lett az új szerelme, kinek csecsét le is feji@?

Rougenoil
Olvasó

??????????????????? Attól még hogy ennyiszer kirakod, látszik hogy majd agyvérzést kapsz az irigységtől.

Motoros
Olvasó

Nyugi 120/90?

kalapos
Olvasó

Mondtam már, hogy tanulj meg verset írni, mert ez lószar, magunk közt szólván. A próza se nagyon megy, de inkább maradj annál. Vagy festegess.

Motoros
Olvasó

Oké gyuribá, te kis huncut matuzsálem, mit szólnál egy Önarcképhez?@?

donnarumma
Olvasó

Ja, hogy ez vers volt??..:D
Háááát, nem sikerült.

Motoros
Olvasó

Ahogy te sem…@?

donnarumma
Olvasó

Mivel buta vagy,mint a tök- innentől ez dícséretnek számít?
Egy óvodás szintjét nem éred el .csúfolkodsz,meg gúnyolodsz egy fórumon.tuti még a nyelvedet is kitolod.
Nem baj, hajrá!!Te leszel a legmenőbb? beteg…

Motoros
Olvasó

Nézz tükörbe sárgamaki@?. Amit ott látsz: W.S. Önarckép.

donnarumma
Olvasó

Pirosmajom..onarckép..még valami?

Motoros
Olvasó

La maffia@?. Egyszerűen senkik vagytok@?. Ja de: örök Kupavesztesek@???

donnarumma
Olvasó

-Háló?Van valaki a vonalban?
(ez legalább vicces:-)

Motoros
Olvasó

Szolnokon ezüstfuxi, a kupa mellett???

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Hé biciklis fjoda! Pista valakit azért megtart a csapat körül? Vagy mindenkit elüldöz? ?

olaj75
Olvasó

Összevagytok vásárolva hej hej legalja sárga g…k

Csapajev
Vendég
Csapajev

Lőrinc a strómanján keresztül kinyitotta a bukszáját Gyurbának. :))
Azért arra kíváncsi lesz, ha az önkori választások nem úgy alakulnak, mikor záródik a buksza szája??

donnarumma
Olvasó

ennyire várod?attól Neked pl. jobb lesz?

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Mit vársz ettől a kamudombóváritól? ?

Csapajev
Vendég
Csapajev

Nem írtam, hogy várom és azt sem, hogy nekem jobb lesz.
Csak úgy látom, hogy billeg a politikai mérleghinta Szombathelyen és az álmoskönyvek szerint nem igazán jó, ha nem éppen az aktuális kormánypolitikai platform vezeti a várost. 🙂
Én maximum csak irigykedek, hiszen, ha a csapatom egy évvel tovább tudta volna húzni az NB I-es tagságát, alighanem az állami támogatás + TAO kihúzta volna a szarból.

Heindrich
Olvasó

Hamarabb lesz kúp mint kupa!

Tomika2
Vendég
Tomika2

Hogyan ünnepelték meg a milliárdos büdzsét Kocsis Úr? Mint tudjuk Govens a személyes kedvence. Valóban megkapja a tavalyi rekordösszegű gázsi dupláját? A Barcelonával hogy állnak a tárgyalások? Tudjuk, hogy a gondolkodás nem az erősségük Szombathelyen, de nem lett volna egyszerűbb Hangát leigazolni még a szerződés hosszabbítás előtt? Ebben az esetben már biztosan lenne 4 válogatott játékosuk ugyanarra a posztra. Nem tart tőle, hogy hátszél Benci és Benke Sziszi összevesznek majd a labdán? Igaz a hír, hogy a Szövetséggel közölték, hogy az új szezont 3 labdával fogják játszani? Okorn Úr esetleg tuja-e már, hogy merre tart, illetve odatalál -e már egyedül… Olvass tovább »

pbask
Vendég
pbask

Irigykedj Tomika, én addig mosolygok ezen párat:):):)

Ju1
Olvasó

Te beteg vagy?

donnarumma
Olvasó

Tompika, elírtad a nevedet…

Leklibajsza
Olvasó

1. Okorn Úr tudja merre tart: lépésről-lépésre előre.
2. Lesz irányító és meg is veszünk mindenkit.
3. Edzésen három labda lesz, de a meccsen meg kell elégednünk eggyel.
4. Ha Balmazovics meg tudta érteni, hogy nem csinálhat one man showt minden meccsen, akkor szerintem Benke és Beni is meg fogja.
5. Mivel a játékvezetők a Falco fizetett bérencei ezért jövőre Falco mezben fognak “játszani”, így értelemszerűen felkerül rájuk a Vulcano logó is.

drszepkaroly
Olvasó

Adjunk még pár szhelyit, hogy bejussatok a nyolcba? Baszki kinézte már magának Hódit? Vagy ki lesz a következő?

Tomika2
Vendég
Tomika2

Nem vagyok Egerszegi, de szerintem adajatok nekik. Legalább megtanulnak ott kosarazni.

Rougenoil
Olvasó

Igen ? ? Kire gondolsz?

B0nyi
Olvasó

Megtanulnak. Ott. Kosarazni.
Max kosarat fonni…

ForzaFalco
Vendég
ForzaFalco

Imádom ahogy páran vergődnek!:D

Tomika2
Vendég
Tomika2

Inkább jól mulatunk. Már tavaly is kb. veretlenül kellett volna nyernetek mindent, mégis jókat röhögtünk rajtatok. Idén is a két aranyon kívül minden eredmény vállalhatatlan lesz a részetekről, de van egy olyan érzésem, hogy újra jól fogunk szórakozni.

Rougenoil
Olvasó

Hidd el, ha duplázunk idén, veled együtt mulatok majd a néhány vereségen 😉

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Tompika,tompika… ? Vergődsz már itt fèl ève. ??

Rougenoil
Olvasó

Jól telik a nyári szünet Öcsi? Jól megmondtad kishaver. Azért ne felejtsd el visszavinni az üvegeket apunak, mert úgy jársz majd mint múltkor

Ev.Ok.
Olvasó

Huuuuuu bammeg hány hónapig gyakoroltál erre a harmatgyenge “előadásra”??? ???

laja
Olvasó

Most akkor már bejelenthetik Benkét is. Már két hete is azt írogatták,hogy napok kérdése és náluk lesz. Mondjuk azóta már eltelt egy pár nap.

Ugyisminyerunk
Olvasó

Szombathelyen akkor most mindenki örül. Pénz lesz nem kell aggódni?

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés