:
:
A 22 esztendős, 208 cm magas, 102 kg-os amerikai center újoncként érkezik Európába – írja a klub honlapja.
– Centerposztra egy fiatal, újonc amerikai tehetséget sikerült igazolnunk. Szerencsés körülmények között és kedvező feltételekkel Lake egy plusz egy évre érkezik csapatunkhoz és Reddic helyetteseként számítunk rá – nyilatkozta Gráczer György ügyvezető.
A szombathelyi klub tájékoztatása szerint, még a klasszikus 4-es posztra is érkezik légiós csapathoz.
Az Amerikai Virgin-szigeteken született De’Quon Lake, nyolcadikos korában költöztek az Egyesült Államokba. A Menchville középiskola csapatában játszott, ahol 21.9 pontot, 11.3 lepattanót, 4 gólpasszt és 5 blokkolt dobást átlagolt meccsenként.
Ezt követően az IOWA Western Community College csapatában pattogtatott, itt az első évében 5.9 pontot, 4.6 lepattanót, 1.1 blokkot produkált, miközben 61.5%-kal dobott a mezőnyből, 48.6%-kal a büntetővonalról. Második idényében a statisztikai mutatói jelentősen javultak, 13.5 pontot, 7.2 lepattanót, 1.5 blokkot termelt.
Pályafutását az NCAA-ben szereplő arizonai egyetemen folytatta, utolsó szezonjában 33 meccsen 4.5 pontot, illetve 3.7 lepattanót szedett össze.
Jó igazolásnak tűnik, ha már nem sikerült az eredeti elképzelés. Abból az összegből, amiből a kinézett 4-5 posztú játékost idehozták volna Európából, abból most vállalva a rizikót egy ötös és egy négyes lesz. Mielőtt a négyes személye kiderül nem mondanék véleményt, hogy melyikkel jártunk jobban. Kintről olcsóbban lehet igazolni. Gondolom a keretből erre telik. Remélem a négyesre sem kell sokáig várni. Nincsenek messze a selejtezők. Egy alaposan kicserélődött csapattal kell idő, hogy összeérjen. Center poszt ezzel megoldva. Négyes poszt tűnt még lyukasnak, de ha oda jön egy jó légiós, akkor ígéretes a keret. Bruinsma szintjét nem hiszem hogy eléri, mert… Olvass tovább »
A keretből erre telik ?????
Meg a fél magyar válogatottra, meg 4 másik négerre, köztük a tavalyi utánozhatatlan, immáron tősgyökeres MVP-vel.
Te munkanélküli vagy?
Ja igen, majdnem kimaradt???????????????????????????????
Igen, de ne aggódj! Amig a közösségi házban van ingyen wifi, addig számíthatsz rám.
Tompika azzal foglalkozzál inkàbb hogy szöszike kb. 3 lègiós áráért játszik nálatok,baszki meg az egyik legjobban fizetett edző a bajnokságban,nulla eredmènnyel… ? Szopatnak titeket évek óta… ?
Kicsit buta vagy, de lelkes, ezt értékelem. Ha legközelebb Egerszegen járok, akkor nem felejtem el tolmácsolni az üzenetedet.
Tompika!
Az megvan, hogy egy kosárlabdacsapat miatt megbomlott az elméd?
Ha tudod értelmezni ezt a mondatot, akkor saját magad is fel tudsz keresni egy szakembert, ha nem akkor csak reménykedhetsz, hogy egy közeli hozzátartozód segíteni fog rajtad.
“Nem tudom. Köszönöm?”
Nincs mit.
Istenem de buta vagy. Nem vagyok zetés, de miért kell ilyen büdös baromságot mondani? Főleg nálatok 10 000 dolcsi alatt nincsen nagyon légiós, de legyen csak 7-8 ezer dolcsi, ezen állításod szerint Szöszi 20-25 ezer dollárt keresne, ami 6-7 millió ft. F@szságokat minek kell dumálni? Attól, hogy egymás után leírod ötször, még nem lesz igaz.
Istenem de buta vagy. Miért kell ilyen büdös baromságokat állítani?
10.000 dolcsi alatt Fehérváron nem szokott légiós lenni…Kevered a csapatokat?
Nálunk tavaly 2-en is 7000 alatt voltak(Reddic-Balma) idén meg eddig Lake…
F@szságokat minek kell írnod, ha nem vagy tisztába a Szhelyi számokkal?Attól,hogy csak ezt ugatod még nem lesz igaz..
Ui..Szöszi fizujáról fogalmam sincs
Előbb jó lenne egyeztetni az álláspontokat, hogy mit kell hazudni. Tegnap 20 000 dolláros 4-5-ös emberről volt szó, akit nem sikerült megszerezni. Extra alacsony áron lett kommunikálva Lake, ehhez képest akkor a 7000 dollár az a tavalyi Reddick fizuja? 😀 Govens is biztosan 10 000 dollár alatti fizuért jött vissza külföldről. Biztosan egy újonc tavalyi fehérvári irányító (Cartwright) is 10 000 dollár fölötti fizuért jött. Te ezeket elhiszed? Még ha “csak” 7000 dolláros légiósok lennének nálatok, a “Szöszi három légiós bérét viszi el” logika alapján minimum 6 millát kéne zsebre tennie. Néha nem ártana picit gondolkodni is. Bár úgy látszik,… Olvass tovább »
Te írtad,hogy nincs 10 alatt legios a Falcoban..Mi a fast hazudsz? Csak 7 e alatt volt tavaly 2 idén eddig 1..
Ez mire jó,hogy olyanokat állítasz amiről fogalmad sincs?
És kepzeld Go fizuja a Falcoban pontosan 10e volt az elmult szezonban!
Elemezgesd az Albas dolgokat,bár kétlem hogy bármilyen rálátásod is lenne ezek után
“Főleg nálatok 10 000 dolcsi alatt nincsen nagyon légiós, de legyen csak 7-8 ezer dolcsi” Ezt fel tudod fogni? 😀
Fel..ha nincs nagyon 10 alatt, akkor hogy lehet 7-8??
Amikor ráadásul 7 alatt volt 5ből kettő?? Gyorsan elkoltottel 2 embernél minimum + 6 ezret…ami máris egy átlagos légiós ára
Istenem de buta vagy. Miért ferdítesz,hazudsz megint te matekzseni? Légiósok,válogatottak megszámolása megy már? ? Faszságokat pont te írogatsz a legtöbbször! Senki nem mondott ilyen összegeket. De amennyiért ott játszik abból 3 olyan légióst igazolhatnának,mint ő… Durván túl van fizetve baszkival együtt. Hülyét csinàlnak ott mindenkiből. Úgyhogy tompika otthon sepregessen először,ne folyamatosan a Falco igazolásaival,anyagi helyzetèvel foglalkozzon!
A kezdő szintű magyar mindig is drágább volt, mint a légiós. Ne védd a mundért, be lehet ismerni néha, hogy szarásig vagyunk lóvéval. Az Albacomp is tele volt az 1990-es évek végén, 2000-res évek elején, eredmény: 3 bajnoki cím, kupagyőzelmek. 6-8 éve az olaj volt tele, és sorban nyerték a dolgokat. Ciki lesz, ha ti nem ezt az utat fogjátok bejárni. Eddig sem kevés pénzből sikerült az ezüstöket összelapátolni. Most már tényleg ciki lenne ennyi pénzből nem nyerni.
Amikor Ti tele voltatok, vagy az Olaj akkor a többi csapatnak kb. fele volt a költségvetése vagy még annyi sem..(no meg csak rájátszásba kellett beszálni stb.) Nekunk még tavaly is “csak a 3.volt”
Kezdő szintű magyar többe kerül,mint a légiós..
Pl. Pécsett Pongó többet kapott ,mint Taylor?
Beni többet kapott,mint Curry? Vagy kikre gondoltál?
Csorvási többet mint a horvát bajnok Delas?? Vagy szted Kovácsnak 1 éve tobbet adtatok mint most Cabezasnak?
Ugye ezeket nem gondolod komolyan?
Annyi hülyeséget zagyválsz össze, hogy öröm nézni. Igen, az a nagyon kevés használható A csoportos magyar (kb. 25 fő) most extra pénzeket kap mindenhol, főleg, hogy szerepeltetni kell magyart, meg pár év múlva fiatalt is. Szerinted egy Durázi, vagy Filipovics mikor kereshetne 1-1,5 millió ft-okat? Vagy a nagy tudású Baltás? Vagy Benke, Perl, Lóránt, Vojvoda emberek 3-4-5 milliókat? Főleg, ha szerinted egy Reddic szintű meg beéri 6-7000 dolcsival (azaz kb. 1,8 – 2 millió forinttal). Mivel szűk a piacuk a kereslet-kínálat felverte az árukat. Ez azért annyira nem bonyolult. Bár nem nagyon nézem ki belőled, hogy tanultál volna valaha is… Olvass tovább »
“A kezdő szintű magyar mindig is drágább volt, mint a légiós”..ezt Te írtad,nem?
?? Persze utána már azt,hogy “most extra pénzeket kap mindenhol”..
Sztem Te nem érted amiket írsz..nem közgáz,hanem általános iskola!
Mindig vagy most?
A “mindenhol”-ra már nem is érdemes reagálni…Reddic serulten jott 1 év kihagyással azert volt annyi amennyi..de még így is szted ki kapott több fizut?
Norbi-Reddic
Perl-Evan
Beni-Govens
Te matekzseni…”kezdőszintű magyar mindig is drágább volt mint a légiós”
Tudod mi a cumi Tompika?
A fél magyar válogatott fele szombathelyi nevelés.
Ahogy a zete csapatának fele is ???????
A rendelkezésre álló pénz felülírta a korábbi elképzelést – ha volt ilyen.
Tényleg indulatok nélkül: normális és kosárlabdához értő szombathelyiek, volt közöttetek olyan, aki elhitte, hogy 3 légióssal fogtok 2 fronton küzdeni…?? Címvédőként és olyan anyagi lehetőséggel, ami mellett nem vitás, hogy a bajnoki döntő egy alapelvárás?
Persze lehet, hogy rossz a kommunikáció, nem átgondolt nyilatkozatok hagyják el a klubvezetést, de ha tények makacsul szembejönnek, azért nem más csapatok szurkolói a sarasak.
Tisztelet persze a korrekt és tárgyilagos kommentelőknek!
Jó lenne tudni, hogy mi volt a klubvezetés célja ezzel a hazudozással…pardon, megtévesztő kommunikációval.
(mert nyilván itt senki sem olyan hülye, hogy elhitte a három légióst…ami a végén természetesen öt lesz.)
Valószínűleg a magyar válogatott játékosoknak ígértek több játékpercet.
De erről jöhetne valami info.
Aki szerint Gyuri bácsinak nem az erőssége a kommunikáció, az nyomjon egy diszlájkot!
Arany Görgy készíti azt a bizonyos aranykártyát
Én nem hittem el.
Igen,volt ilyen! Gaspern választotta,hogy inkabb 1 fő extra 4-5 re költi a megmaradt 20 ezer dollárt…de ez sem volt elég..Ígerem,ha elkezdődik a bajnokság, megírom kiről volt szó..A kommunikáció nem hazugság volt,csak korai és meggondolatlan…
Talán az Olajosok emlékeznek rá,hogy maga Nyerges jelentette be, hogy Perry marad..rá 4 napra meg eligazolt. Ott sem gondolom hogy az volt a cél, hogy jól átvágják a szurkolókat..így alakult..A perceken meg kár aggódnotok..senki szerződésében nincs beleírva garantált perc?De van egy fogadásom rá, hogy még Bírónak is lesz 10 perces átlaga
Nyergessel szóban megegyeztek
és Perry kezet adott rá….aztán másnap meggondolta magát.
Szóval Perryvel ennyi volt a sztori.
Pedig a szolnoki közönség a lábai előtt hevert..Rúzsnál szó szerint értendő.????
Tehát nem mondott igazat..
Itt is hasonló volt a helyzet..szinte csak a tinta hiányzott a papírról…
Semmi szándékos félrevezetés nem volt. Ezért szerencsés csak akkor nyilatkozni,ha már megvan az aláírás..
Tipikus feka center, a nyolc perc alatt egyetlen poziciós megoldást nem láttam, ziccer, zsák. Legfeljebb majd az öregek,Kemal, Pantelics mutatnak egy-két klasszikus megoldást.
Azért kíváncsi lennék Reddic, és az elküldött Baltás középiskolai statjára is, hogy legyen összehasonlítási alapunk! Köszi előre is böböone!
Akkor nézd meg jobban a videót.Szerintem tökéletes lesz Reddic mögé 15percre.Külön örülők az 1+1 nek hisz ha beválik talán könnyebben megtudjuk tartani
Na így legyen ötösöm a lottón, hogy nem három légióssal terveznek a filkónál a szezonra. De azt, hittem, hogy legalább novemberig várnak ezzel, de már most jött a szokásos: “találtunk egy névtelen szponzort, aki fizeti a játékost” vagy “sérülésből tér vissza, nagyon kedvező áron tudtuk szerződtetni”. Amúgy nem zavar senkit, hogy hülyére vesz mindenkit Gyuri bá? És nem csak a szurkolókat, hanem a játékosokat is. Lehet, hogy Bíró Oli azért maradt, mert be lett ígérve neki, hogy csak 3 légiós + a magyar mag, így simán lehet egy 7-8. ember a rotációban 15-20 perccel. Erre a nyakára hozták a fél… Olvass tovább »
Magyarázatra ne várj! Tudhatnád, az szent amit május óta ők csinálnak, mondanak, állítanak! Gránitba vésett! Mint az Alaptörvény!
Miattatok csinálják, hogy legyen min rágni magatokat a szürke, eseménytelen kis életetekben.
Megint formában vagy Jokic. Bíró Oli nyakára hoztuk ezt a 208 centis gyereket, ja. Pont hármas poszton nincs légiós, de azért nyomjad ami a csövön kifér.
Látom, a csúsztatás az megy. Nem csak akkor kerülhetsz hátrább egy rotációban, ha a posztodra hoznak embert. Remélem ezt sikerül felfognod. Biztos a padon ücsörgés céljából hoztak egy amcsi légióst. 🙂 Amúgy meg csak Filipovicsot és Benkét hozták a posztjára eddig. 😀 Ja meg Krivacsevicset. Nyomjad öcsém. 🙂
Most komolyan, neked tényleg azzal telnek a mindennapjaid, hogy azon aggódsz ki hány percet fog játszani a Falcóban?
Nem irigylem az életedet hogy finoman fogalmazzak…
Szóval te azt vártad, hogy a címvédőnel Bíró lesz a kezdő SF. Ok. A tavalyi év után tisztában volt a rotációban elfoglalt helyével amikor aláírt. Ennek az igazolásnak csak Krivi a vesztese, de ő is aláírt már amikor Tóth N. sorsa még a levegőben lógott, majd megharcol a helyért.
És ezt is ki mondta? 😀 Nem kell ferdíteni. Oké, ha hoznak eléd egy embert. Elé csak hármat hoztak, meg a háromból lesz minimum négy, de lehet, hogy öt légiós. Szar lehet, ha a saját tábort és játékosokat is hülyére veszi gyurka bá. 🙁
Steve, itt te vagy az egyetlen aki ferdít, csak azért hogy fikázódhass megint. Nem hoztak elé 3 embert. Curry helyett érkezett Benke, Balmazovic helyett pedig Filipovity, ugyanott áll 3-as poszton mint tavaly, hiába nem akarod megérteni. És nem, Krivi és az új cenya sem fog lemozogni 3-asba, hiába próbálod meg bebeszélni ezt.
Írd már meg lécci ki az a 3 ember előtte a posztján!
Az új PTK kimondja, Arany Györgynek kötelező sz**** a magyar fiatalokat (bár egy veraszto és egy körmendi nem tényező, de volt itt egy Simon Kristóf, Durázi..) és a tehetséges magyar kiegészítő embereket… ja meg a divat szurkolókat (ha nyernek nincs baj). Én jót nevetek a vezetőségen…
Elhitte bárki, hogy 3 légiós lesz. A legnagyobb hülyeség lett volna amit csinálni tudnak. A válogatott magyarok árának töredékéből jobb légiósokat tudtak volna hozni. Ennek csak úgy volt értelme, hogy 5 légiós mellé hozzák őket. A pénz nyilván megvolt rá, csak el kellett hitetni mindenkivel hogy jó lesz neki. Most meg jön majd a magyarázkodás.
Gyuji bácsi ennyi idősen már nem illik ekkorákat hazudni,hogy csak három légiós lesz.Persze ismerve magát ezt senki sem hitte el. Simán 5 de lehet ,hogy 6 lesz.
A videó alapján az irányító srác sokkal nagyobb fogás lenne 🙂
“Remy Martin. 13 pont, 5 gólpassz , a dobószázalék viszont nem annyira erős”
Konyakban ötcsillagos!
Videó néha becsapós, de azon jól osztotta a labdát.
Én személy szerint irigylem a szombathelyi építkezést. Nagyon erősek lesznek, egyértelmű bajnokesélyesek.
Ez a csávó is jó fogásnak tűnik, akár nagyot is húzhatnak vele.
Ezt a háromlégiós kamudumát persze nem értem. Ennek mi értelme van?
Nem volt kamu. Inkább naivságnak gondolom,hogy azt hittük hogy tudunk olyat igazolni aki 4-esben és 5-ösben is hasonló szinten tud játszani,és meg tudnànk fizetni… Azok a játékosok nagyon más polcon vannak.
Jaj, hát persze… 😀 Milyen kis naívak vagytok. Sose játszottátok még ezt el, nem? 🙂
4 légiósuk biztosan lesz, de lehet februárban már 5. Persze, a leigazolt magyarokkal el kellett hitetni, hogy lesz megfelelő játékpercük. Megodlható talán, de nehéz lesz. Elképzelhető hogy válogatott játékosok nem lesznek többet pályán, mint 5-7 percet, meccsenként. Filipovitynak ennél több biztosan nem jut.
Néhány kérdés.
Szombathelyen bejelentették, hogy 3 légiós lesz, akkor most nem mondanak igazat?
Mi az értelme egy felnőtt játékosnál a középiskola első évfolyamán elért statok közlésének?
Nem mondtak ilyet! Azt mondták,hogy hárommal kezdjük a szezont,nem azt hogy 3 lesz csak a szezonban. Ez dőlt azzal,hogy nem tudtunk 4-5-ös kombót igazolni…
És akkor, ha igazolnak még egyet, akkor tényleg hárommal kezdik el a szezont. Tényleg. Igazad van. Bocs.
Ja ennyi. Nem tudtunk igazolni kombót. Menjetek Pestre ott van hasonló, bár az meg Kombínó.
Az utolsó mondatot látom nem sikerült értelmezned…
De sikerült.
Akkor leírom, hogy ennek miként kellett volna kinézni.
Fu..y.. Go György bácsi kiáll és azt mondja: ha sikerül egy kombínót igazolni akkor 3, ha nem, akkor 4 légióssal kezdjük a szezont. Nem sikerükt, tehát lesz egy 4., akiről azonnal közlünk egy 8évvel ezelőtti 21pont/meccses statot.
Vince! Látom, véded a mundér becsületét, de azért vetíteni nem kell, olyat senki nem mondott nálatok, hogy három légióssal “KEZDJÜK” a szezont. “Gráczer György ügyvezető a klub honlapjának, aki ezúttal is megerősítette, hogy továbbra is 3 idegenlégiósban gondolkodik a klubevezetés, így Reddic és Hooker után még egy 4-5-ös poszton bevethető légiós érkezésével válhat teljessé a Falco kerete.” Ugye kicsit másképp hangzik. Vagy nagyon hülye az, aki azt gondolta, hogy egy 4-5 kombót fillérekért lehet hozni, vagy vagy inkább hülyére vett mindenkit, gondolta ő. Aki egy picit is kapisgálja, tudja, idén sem álltok meg kezdésnek 1+2+1=3 azaz négy légiósnál, sőt, fogadnék… Olvass tovább »
A válogatott játékosok majd vakarják a fejüket, amikor a négerek játszanak helyettük, mert 3 legióst ígértek. A négerek meg vakarják a fejüket, amikor az első kör után szokásukhoz híven kiesnek a nemzetköziből, mert csúcs BL szereplést ígértek.
Gyuri bácsi meg vakarja a fejét, hogy idén sincs vagy legfeljebb 1 irányító lett.
A kosárlabda nézők meg vakarják a fejüket, hogy milyen szánalmas hogy ész nélkül csak pénzzel is lehet aranyat nyerni.
Visszaüt az hamarosan a csodálatos szarfalconak, ha mindenkit átcsesznek.
Nàlad szánalmasabb nincs tompika! Az a lènyeg,hogy ott nàlatok Zegen van ész,végülis csak évek óta vesznek hülyére titeket,legombolnak titeket rendesen bizonyos szemèlyek… ?
Ezek a mondatok egy Egerszegi szájából egész furán hangzanak.
Egyrészt gépeltem, másrészt még most sem vagyok Egerszegi, egyébként korrekt.
Ja ilyenkor nem vagy az… ? Zetés cikkeknèl egyértelműen kiderült rólad…. De elhiszem hogy ciki lehet… ?
Nem hááááááááát. Csak skizofrén angyalom…
Te nagyon hülye, elolvastad egyáltalán? ???
baski ezt most benézted!
A diszlájkolóktól kérdezém, hogy tudnak-e olvasni? ?
Miért nem egy magyar fiatal lessz redic cserélye? Csak kérdezem
És ki? Hol találsz fiatal magyar centert? A hozzátok igazolt Filipovicson kívül,nem nagyon talàlni ilyet sajnos…
Nálatok utánpótlás?
Center nincs nagyon,de ez egész Magyarországra jellemző. Ez egy hiányposzt itthon…
Helyesen: “lesz Reddic cseréje”
Egyébként Krivacsevics például lehetett volna cserecenter, ő inkább annak tűnik. De majd szezon közben kiderül.
Govenssel mi lesz? Idén nem tartjuk meg?
Hatradölős ?
Sárga hugy! Akkor se lesztek bajnokok. Vegyetek 15 légiost ??? Nincsisszombathely!!!
De ti sem lesztek…..na ettől meg gondolom te nem leszel boldogabb!
Nagyjából ez az oldal, illetve pontosabb leszek a hozzászólások színvonala, stílusa és értelme minden képzeletet felülmúló sebességgel halad a létező legalacsonyabb szint felé (a helyesírást már hagyjuk is, ugyan nem élet-halál kérdés, de igen árulkodó).
A legszörnyűbb az, a jelenlegi állapot ugyan már a bányászbéka seggénél jóval mélyebben van, de szerintem még nem ez az alja a most már zuhanórepülésbe átment színvonalnak.
Elkezdtem az okokat leírni, de aztán rájöttem miaf@sznak, tök felesleges.
Ez van, ennek a fórumnak annyi.
További jó szórakozást!
Azoknak meg köszönöm az eddigieket, akikkel lehetett váltani néhány értelmes mondatot.
Én már csak nevetni járok fel?
Sajnos ez nem csak erre az oldalra, hanem az egész országra is igaz.
A videóban szereplő 1-es számú irányítót is megnéztem volna itthon. Marha gyors, és látványosan játszik, pedig csak 1-2 percig néztem.
Igen. Szerintem az irányítónak is ez a promó videója. Tényleg nagy labdákat adott
Azért komolyan kíváncsi lennék, hogy az itt kommentelők milyen körülmények között nőttek fel, milyen dolgok érték az életben őket, és hogyan élnek most, hogy ilyen szintre lesüllyednek…. szarfalkó, buckalakók, falusiak… ilyen bácsi olyan bácsi, ez támogat az támogat…gratulálok, nagyon értelmesek vagytok?? minden cikk alatt 100+ hozzászólás, ahogy írtjátok egymást, megölve minden normális párbeszédet, nem unjátok még? Ez lesz egész szezonban? ? mi Soproniak nem vagyunk túl jóba a szombathelyiekkel, mégis tudok normálisan érdeklődni náluk. Aztán fél órát görgetek az okádék kommenteken mire odaérek a válaszokhoz amit kapok. Szánalmas ?
Igen igen. Én is értem. Mindig jön a kérdés mi volt előbb a tyúk vagy a tojás… Vannak korrekt szurkolók kommentelök nincs is velük Veletek gond de a trolloknak az jár amit érdemelnek.. Mert amilyen az “adjon Isten olyan a fogadj Isten“ ez az én véleményem. Hajrá Falco!!!
Én ezt értem, de egy bizonyos szint felett nem süllyedünk egy bizonyos szint alá, tartja a mondás.
Na az ilyenek miatt kedvelem Sopront meg amúgy is mint helyet….Pedig mindenki Szombathelyi ahogy én is…..
Értem én, hogy nem lehet mindig hír értékűt kommentelni, de ennyi hülyeséget, gyalázkodást már régen írtatok.
Szégyelje magát akire vonatkozik!
Gyökerekel nem lehet mit tenni,inkább az a szégyen hogy a kedves szerkesztőség engedi ezt(ha nem ők csinálják)….
Te Motoros gyökér, takarodjál már 😀
Mondjuk a második kedvenc weboldaladra a cicisimogato.hu -ra 😉
A tiéd meg a HotGay@?
100x is törölhetsz szarcsevics,újra beírom@?
Szemtől szembe nincs merszed odaállni elém te kis impotens pöcsköszörű@?
Egyszerűen senki vagy@?
téged nem zavar, hogy minden kommented olvasható? 🙂
téged se hogy hülye vagy?@?
Rolleros birka engem hívj! A pofa nagy de lesz még törött a duda orrod ?
Címed köcsög?@?
Ja a Kék Lagúna@?
Kívülről fújod (ja bocs szívod) hiszen törzsvendég vagy! ??? Röhögök hogy milyen pancser vagy.. Magadnak adod fel a labdát a 6 éves gyerek is leüti rajtad meg visít a fél ország. ??? Na csók picim ???
Ma este szívhatod köcsög@?
“…Szerencsés körülmények között és kedvező feltételekkel Lake egy plusz egy évre érkezik csapatunkhoz… – nyilatkozta Gráczer György ügyvezető….”
“…Kedvező feltételekkel..”
– ez gondolom azt jelenti, hogy Lake fizet azért,
hogy a Falcóban játszhasson.
“…Szerencsés körülmények között..”
– Gyuri bácsi séta közben talált
egy négylevelű lóherét, meg ezt a Lake gyereket…
Három légiós persze…?…mindenkit hülyének néznek, de főleg a Falco szurkereket.
Aki úgy érzi,
hogy az öreg már megint hülyére vette,
az nyomjon egy diszlájkot!
Megint hagytad, hogy hülyére vegyen?
Akkor remélem Gyuribá majd átver engem még egy hatodik légióssal is.
Gyuri bácsi hülyére vette a Falco szurkolókat, mert a 3 helyett 4 légiós lesz. 😀
Rúzs, azt eddig is tudtuk, hogy nem vagy túl okos de napról-napra sikerül alulmúlnod önmagad. 😀
Nem rólad van szó nuni, a te “magasröptű” szellemi képességeiddel tisztában vagyunk.
De vannak itt olyan Falco szurkerek,
akik tényleg elhitték a mesét…?
“….Vince.Carter.15
Nem jobbnak látták,hanem nem jött össze a 4-5-ös kombó.
14-2 Válasz
2019.07.28. 22:10…”
Nem jött össze a 4-5-ös kombó…?
Mi van rúzsos? Mi a helyzet a baszkokkal Barcelonában? ? Gyorsan vàltogasd a nickjeid,hogy minél több néven tudj provokálni te Google-király! ?
“….Vince.Carter.15
Nem jobbnak látták,hanem nem jött össze a 4-5-ös kombó.
14-2 Válasz
2019.07.28. 22:10…”
????
Na nem csak a Google-t tudod használni,hanem már a másolás is megy… Nagyon ügyes vagy! ? Most gyorsan válts át egy másik nickedre és folytasd! ? De azért földrajzórára néha járj be…. ?
“… nem jött össze a 4-5-ös kombó…”
Vince, ami nem jött,
az a 4-es 6-os kombino…a Nagykörúton…?
Na a kèpletöltés is megy? ? Szárnyalsz szakértő!
A baszkokkal mi helyzet te földrajz zseni? ?
Nem baszkok, baszkik…:):)
Így legalább te is érted ?
https://youtu.be/ntF1qXnDmCA
Az fel sem tűnik, hogy Gyuri bácsi a villamosról integet? Hozott még egy légióst.
?
Gyuri bácsi ezt a szép sárga kombinót is megvette…
kedvező áron, szerencsés körülmények között jutott hozzá…:);):)
Gráczer elvtárs annyit vedel,hogy most már háromig sem tud pontosan elszámolni… 🙁 🙁 🙁 A srác egyébként kukamuka-gyanús… 🙁
Februárba még 29-ig is tud@?
Állitolag rendszeres vendége a szombathelyi Arabella bárnak…
bb0 szarcsevics nem bírja a kritikát@?
Törölgess csak hülyegyerek, kirúgatlak a robertával te gyász@?
Defektes! Biztos Pista töröltette,mert égeted! ? Nálatok úgyis ez a divat,úgy hallani…
Téged is törölt benőőőke@?
Úgy hallom komoly szövőnőket szerződtett Körmend a légiósok helyett mert a köv min. 5 évben hálókat kellene szőni de az a baj hogy még a döntőben sem lesznek saját maguk vágják majd a hálót maguk alatt hogy legyen egy kis élmény!!! ???? Ugye rolleros birka?! ???????
Te vagy az, szarcsevics?@?
Holnap este találkozunk a Móricz Zs.4 elött fél 10kor.@?
te kis szarházi gyáva pöcs@?
Ott strihelsz? Mondjuk a jövő pinaja a segg alapján már a “fejedet” is el tudom intézni te homofób ???
W.S:Önarckép@?
Jah és még valami lefekvés előtt!!!!
IGEN! Mindenkit megveszünk! Baj?
Na de azért Perryt meg Voját nem kellett volna.
Adjad nekik Rúzs ???
Aztán ti meg törökből hoztok centert? De azt Pista megint elfelejtette kommunikálni hogy a másodosztàlyból… ?
Az egy másik story benőőőke@?
Ki lett írva a csapat neve, ha a bb0 szarcsevics nem tud utánnanézni az az ö baja@?
Jársz még a G.N.M színitanodába?@?
Te beteg vagy
Te falusi kocsmák poétazsenije, te <3
Gráczer Úr tegnap (az irányító érkezésekor) még arról tájékoztatta a szurkolókat hogy 3 légiós lesz a csapatban. Ma már arról hogy 4. Remélem nem gondoljátok hogy ma reggel lett küldve szerződés ajánlat ami vissza érkezett délutánra aláírva. A saját szurkolóit is hülyének nézi….
Jáááj Gyuri bácsi csak így nézz minket hülyének ??? jobb mintha ígéret van aztán lovéja meg nyista ugye sötét zala? ?
Gyurkabá, már az elején hazudgál ???
Komoly üzletember.
De csitt csak, Perry kopogtat ???
Perry melyik posztra érkezne szerinted?… Már csak egy power forward kell.
Posztok?? Hülyéskedsz? Ökörn meg az öreg azt sem tudják mi az.?
Te amúgy kinek kébzeled magad itt!? Milyen alapon sértegeted a bajnok csapat stábját?Idén is csak a kudarc marad nektek nagyon remélem
Ahhoz képest söpréssel lettek bajnokok. 😀 😀 😀
Sok divat falcos most örül de nem sokaig??
Ha tudnátok mik lesznek itt 2 év múlva bye bye vulcano
Addig meg csak az ezüst??
Körmend oda vissza ver titeket jövőre is Benke is csak azért jött ide mert nem teljesen egeszseges és talán így is ott tud lenni a 4 be
Körmend oda vissza ver minket idén is… ? Ahogy tavaly is? ?
7>0 3>2?
Jövőre is? 🙂
A végén még kiderül, hogy ti lettetek idén a bajnokok, mondjuk, amekkora gyökerek vagytok simán lehet, hogy ezt elhitették veletek, hogy a legutóbbi bajnokságban a második lett a bajnok. 🙂
7>0 3>2?
Nagy az Isten állatkertje..?? De tudod mit? Legyen igazad verjen minket úgy oda-vissza a körmend, ahogy idén is!!! Az aranyat még mindig nem márciusban adják? Hálót pótoltátok már a tornateremben? Tudod..ez lett a söprésetek eredménye!:)
?
7>0 3>2 Ja
7>0 3>2 psszt
Idén már 3:3 jövőre meg nézegetsz mint a tescos hal a szatyorba te magyar Anyák szégyene ??
Idén vége lesz a bajnokságnak?
Gyuri bácsi fizeti
ez pontosan így van. Ne feledd viszont, hogy az utóbbi időszakban a PO-ban kettő seprűt is kiosztottunk Nektek. Ez azért rátok nézve nem túl biztató. Kupagyőzelmekben nem mostanában hozunk be Benneteket az fix. De nem biztató a helyzet ott, ahol azt sem tudják ki sikerült leigazolni.
Egyetértesz?
Szólj ha playoffban egyszer sikerül már megvernetek minket.
Uncsiiiiiiiiiiiiiii.
7>0 3>2 psszt
Te is olyan vagy mint a magyar foci. Csak a múlt van.
Nem untad meg?
Ti sem az ezüstöt tőletek tanultam
Mert az idei Falco bajnoki cím nem a múlt..nyílván!? Nektek sem a lábatok fáj, az biztos.
Jut eszembe..van még eladó póló?
Felnéztem, sír a sok körmendi gyökér. Boldog vagyok. 🙂
Boldog marha vagy…..
Miért nem tudsz örülni szerényen?
Gyökér az te vagy, de elég nagy!
Egy körmendi nem írt ide. Minek kell provokàlni? Minek adod ki magad Falcósnak? Egy értelmes hozzászólásod nem volt még…
Figyi! Te még azt se tudtad, hogy mi az a kosárlabda, amikor én már a Falconak drukkoltam. Gondolom te is az a fajta Falco szurkoló vagy, aki a kosárlabda feltalálóinak a seggét nyalja. A kamu korrektségeddel kérlek húzz a picsába.
Te huzz a picsába veréb gyerek!
Mert miért ne tudtam volna? Honnan tudhatnád hogy mióta járok meccsre? Lehet te azt se tudtad mi az a Falco,amikor èn már a kiscsarnokban szurkoltam…
Ha kicsit is kèpben lennèl,akkor látnád hogy pont hogy nem szívlelem a Körmendet,Szolnokot,Zetét se…
Ha tényleg Falcós vagy akkor meg közben írhatnál normális,csapattal kapcsolatos kommentet is,mert olyat meg nem láttunk tőled. Csak a provokálást.
Hajrá Falco!
Igazad van! Nem értem miért nem lehet örülni a csapatodnak vagy az új játékosaitoknak! Miért kell egyből körmendizni?? Soha nem értem meg az ilyen embereket! Nagyon keserves életed lehet aranyom.
De ez a másik oldalra is érvényes! Ott is van bőven ilyen…
Igaz hát! Én egyébként betiltanám ezt a névtelen irogatást! Legalább akkor megszabadulnánk ettől a sok baromtól!
Párni akkor kijelethetjük,hogy te már elég régóta vagy a Falco szégyene? ❤️
Jelenleg a Falco még tárgyal egy power forward-el, biztos forrásból tudom 🙂
Szabad érdeklődni, hogy ki lehet az?
Persze Rudy Gay…
Mar most sír a szatok meg el sem kezdodott a bajnokság nem hibaztatlak benneteket alkalmatlanok vagytok udv a bajnokcsapatban gyerunk NAGYFALCO ????
Akkor ezek szerint jobbnak látták vezetőink inkább 4 légiós szerződtetését?! Sorozatterhelés miatt kell is…A Videó az csak összeválogatás,de amit mutat az alapján bizakodhatunk,hogy végre a palánkok alatt is masszívak leszünk….FALCO….
Nem jobbnak látták,hanem nem jött össze a 4-5-ös kombó.
Nem jött össze? ????
Vesztek inkább hármat ?
Amatőrök! Ész nélkül bevásárolnak, aztán rájönnek, hogy az isten pénzét elköltötték 3 válogatott játékosra, akik ugyan azon a poszton jászanak. ???
Nehéz elhinni, de szerintem tényleg ilyen hülyék és nem is hazudnak a légiósok számáról ?
🙂 🙂 🙂 🙂
2 új válogatott jött, Benke és Filipovity meg mióta ugyan az a poszt? Sokat értessz a kosárlabdához..?
Olvasd el mégegyszer te isten báránya! ?
Tompika! Miért nem a zetéddel foglalkozol? Ahol évek óta szopat titeket a Baszki,szöszi páros… Elrakjàk az “isten pénzét”… ?
Tompika had dícserjelek meg nadon okocs vagyol ??
Így van. Mindjárt jön a mese, hogy tálalták egy akciós négert, de a 4-es poszt még nem megoldott ezert jön a negyedik légiós. Aztán a szezon elejére itt lesz az 5. is.
Bohóc gittegylet. A sok néger meg vakarja majd a fejét, amikor a nemzetközit megint leadja a szarfalco.
Tomika ülj le egyes????
Fóbiás tompika! A gittegylet az a te kis zetéd! Baszki és Szöszi évek óta szopat titeket… ?
Azért a szarfalcósok jók a kis zetédbe,ugye? ?
Te fóbiááás!!! ?
Neked nagyon tetszik ez a fóbiás szó!! Szánalom vagy!
Hozzád ki szólt ovis?
Rinyàlsz ha vmelyik troll odaugat a körmendi cikkekhez,de te elsők között okádsz oda minden Falcós cikkhez…
Üdv! Alakulunk! Ha tényleg jön a negyedik légiós power forward posztra, akkor én meg is nyugodtam a szezonnal kapcsolatban.
Hajrá Falco!
Jön.
Meg is van a szerződés, vagy még tárgyalunk?
Még keressük,úgy tudom.
Tárgyalnak
4.5 pont az kemény….
Ő 5ös posztra érkezett gondolom, szóval akkor ez azt jelenti, hogy mégis 4 légiós lesz Szombathelyen? (Csak érdeklődöm normálisan, ne oltsatok ?)
Igen 4 lesz. A kiszemelt 4-5-ös kombó nem jött össze. Lake meg nagyon kedvező áron jön csere 5-ösnek,így egy klasszikus 4-es jön még elvileg.
Értem köszi. Őszintén szólva a center poszton éreztem sebezhetőnek a Falcot, így viszont rendben lesztek ott is ha jön még egy 4es. Sajnos ? (Nem megsertődni!!) Így nemtudom ki szorít meg titeket.
reméljük idén is lesz egy jó sopron, szeretek oda is eljárni meccsre! korrekt a komment! ??
Nemigazán vagyok híve a komment háborúnak, egyenesen szánalmasnak tartom azt ami itt folyik, szóval tőlem ne is várjatok agyament kommenteket ? Sopron-Falco és Sopron-Körmend meccsek mindig király hangulatú meccsek lesznek, megy a zrika, meccs alatt anyázás stb de ez benne van, hiányozna is, viszont az ami mostanában itt elszabadult… szarfalkó, buckalakók, falusiak stb…. érthetetlen. Tisztelet a kivételnek!
Üdv nálunk!
Légy üdvözölve te is!