Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Új multifunkcionális sportcsarnok épülhet Körmenden

3000 fő ülőhelyes befogadóképességű lehet a létesítmény.



:

:

Hétfőn reggel ülésezett Körmend Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, ahol döntöttek egy új multifunkcionális sportcsarnok megépítésének kezdeményezéséről – számolt be róla a vasiforum.hu.

Az honlap ezután Bebes István, Körmend város polgármesterének Facebook oldalán történt bejelentését idézi:

Új multifunkcionális sportcsarnok megépítését kezdeményezi az önkormányzat

Körmend Város Önkormányzata Képviselő-testülete a mai rendkívüli ülésén elfogadta azt az általam beterjesztett határozati javaslatot, melyben kezdeményezzük egy új multifunkcionális sportcsarnok építését. Magyarország Kormánya korábban 70 millió forintos támogatást nyújtott Körmend városának, hogy a mostani, Kossuth Lajos utcai sportcsarnok bővítésének lehetőségét megvizsgáljuk, illetve előkészítsük. Az előkészületi munkák során azonban olyan feladatok merültek fel, mely egyértelművé tette, hogy új úton kell elindulnunk, és egy teljesen új sportcsarnok megépítését kell kezdeményeznünk a Magyar Kormánynál. A mai döntéssel egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy egy új, minden igényt kielégítő multifunkcionális sportcsarnokkal gazdagodjon szeretett városunk, amely méltó otthona lehet majd a háromszoros magyar bajnok és hétszeres kupagyőztes kosárlabda csapatunknak. Az előkészületek és a tárgyalások folynak, bízunk a kormány támogatásában! Egyúttal pedig köszönjük V. Németh Zsolt Képviselő Úrnak, hogy a kezdetektől fogva támogatja az elképzeléseinket és segíti a munkánkat! A részletekről és a fejleményekről folyamatos tájékoztatást fogunk adni a körmendi lakosoknak és minden érdeklődőnek.

Mint írják, eredetileg Körmend Város Önkormányzata kormányzati támogatást kapott a meglévő sportcsarnok átalakítására, bővítésére, de az előkészítő munkák során megerősítést nyert, hogy a bővítés nem teljesíthető, mivel a szükséges parkolószám nem biztosítható a környező területeken, de az épületszerkezeti állapotból adódó probléma sem megoldható.

Ezután vetődött fel, hogy új, beépítetlen helyszínen építsen új sportcsarnokot a város, így merült fel a Shell benzinkút mögötti, a volt téglagyár helyén, egy 7 hektáros terület, mint lehetőség, ahol felépíthető a multifunkcionális sportcsarnok.

Amit tudni lehet a tervezett multifunkcionális sportcsarnokról:

  • egy új, 3000 fő ülőhelyes befogadóképességű sportcsarnok tervezése és kivitelezése valósulhatna meg kormányzati beruházásban,
  • egyben rehabilitációt kapna az 1566/2 hrsz-ú ingatlan, amely olyan nagy telek, hogy ennek rehabilitációja túlmutat az Önkormányzat keretein és lehetőségein,
  • új vérkeringést kaphatna Körmend északnyugati városrésze,
  • és ahol a lakosság nagyobb terhelése nélkül biztosítani lehetne a közlekedést és parkolást is.

Fotó: MTE fotók – Jene Sándor

23 hozzászólás

23
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
8 Comment threads
15 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
18 Comment authors
MithridatészMendezHajráKörmendHajráVasLeklibajszaHarry Bell Recent comment authors
Mithridatész
Olvasó

Most biztos minden más városban nagy lenne az öröm, hogy új csarnokot kap a kosárcsapat, de ez itt Körmenden egy kicsit másképpen működik. Itt mindennek hagyománya van. Mindenkinek megvan a kis kocsma ahol meccse előtt találkozik a barátaival, ahonnét együtt sétálnak el a meccsre, majd utána ott beszélik meg a történéseket. A Szentély a város közepén van, a város szinte minden pontjáról gyalog elérhető helyen. Az új aréna helye az alsóberkieken kívül, szinte mindenkinek messze van. A régi törzshelyektől is távol van. Sokan járnak vonattal Szombathelyről meccsre, nekik is elég messze van az állomástól. Ha a kaposvári fajta körcsarnok lesz,… Olvass tovább »

Harry Bell
Olvasó

Jó terület, városfejlesztési szempontból a legjobb ötlet. Egy nagy hátránya van: hosszú lesz a vonulás a Monet-ból.

HajráKörmendHajráVas
Olvasó

A Monet nem üzemel egy ideje

voldemort
Olvasó

Szeretném megérdeklődni, csak úgy, hogy akkor az a valag pénz, amit beletoltak a régi csarnok tervezésébe, az ugye akkor vissza lesz fizetve? Mert minek bővítesz, ha amúgy újat építesz? Vagy arra ment a sok pénz el, hogy megállapítsák, nem alkalmas?
Egyébként ennél betegebb ötletet, mint hogy 3000-es csarnok Körmenden, de tényelg, és nem a Körmend BC ellen szól. Az ötlet ellen. Fideszes megalománia. Vagy gumicsont a választások előtt.

PL
Olvasó

mert mi lenne azzal a pénzzel? Végre megjavítanák belőle a szombathelyi utakat? ?

ja, nem a Körmend ellen szól. Persze.

Leklibajsza
Olvasó

Én ebből azt vettem le, hogy állami támogatásból épülner. Egyébként 2000-2500-an simán lennének átlagban.

Zsoltesz
Olvasó

Vajon ez is csak egy választási ígéret, mint 10 éve a kastélyszálló? Mert az lassan összedől.

jozsi67
Olvasó

Valóság lesz a csarnok. A kastély projekt is végstádiumban van, szerintem még idén ott is kormánydöntés lesz, ami végleges.

kazso
Olvasó

Víztorony melletti beépítettlen területtel(volt fatelep) ,mi a helyzett?Azt még tömegközledéssel is könnyebb lehetne megközeleteni illetve autóval!!

garcia
Olvasó

Magánkézben van.

Pálnémeth
Olvasó

Már csak szemben az a szép ház árnyékolja be a csarnokot ..:)

csakakörmend
Olvasó

Azt pedzegetik a hivatalhoz közeli emberek, hogy Bebes István nevét fogja viselni az új sportcsarnok ez van kiadva! Nem, nem viccelek! Szerintetek? Én jobban örülnék, ha Fepu nevét viselné, vagy legalább értékesítenénk marketing céllal…

Pbask
Olvasó

Az bebaszna.
Fepu megérdemelné, vagy Németh Isti, esetleg Patonay, bár rá nincs nagy esély választások történtek miatt sem, de remélem ez egy vicc.
Amúgy jó hír, már rég óta megérdemeltétek.

PL
Olvasó

…vagy Kristóf Laci.

nyugi,senki nem akarja a Bebesről elnevezni…

jozsi67
Olvasó

Elhiszem hogy van akinek nem esik túl jól, egy ilyen komoly létesítmény megvalósulása Körmenden, Körmendiként. Azonban ilyen marhaságokat még provokációként is felesleges beírni. Még akkor sem, ha nyilván viccnek szánta a beíró. 🙂

Dallas
Olvasó

Vazze el se hiszem hogy valaki ezt elhiszi neked,de látod.. ne kivánd már Fepu halálát 🙂 Mondjuk kizárásos alapon az EGIS ,szerintem a világon kibaszott sok csapat él a gyógyszeriparból.

PL
Olvasó

valts mar nevet! mar a sokadik bebukásod, hogy semmi kozod a Kormendhez!

SárgaPárna
Olvasó

Az egész Alpok Adria Ligában a kosárlabda feltalálóinak lesz a legszebb csarnoka, de fordítsuk komolyra a szót: most jön a nagy kopp, a félházas meccsek…

USBkábel
Olvasó

Félházas meccsek maximum édesanyukád szopatásán lennének 🙂 szerintem senki se lenne kíváncsi ahogy leszopatják a színesbőrű légiósok Rozi nénit!

jozsi67
Olvasó

Rólad lesz elnevezve a csarnok, ebben biztos vagyok. 🙂

Marillion
Olvasó

Az eszedbe sem jutott ugye,hogy ha megépülne akkor nem csak max. 150-200 Falco szurkoló mehetne a vendégszektorukba hanem kb. ennek a duplája…ahogy itt az Aréna Savariában is 400 setleg 500 vendégjegyet adnak ki! Ugyhogy huzzatok bele Körmendiek….mielőbb megvalósulhasson!

PL
Olvasó

hogy jutna eszébe, nem jönne Veletek ide, sőt a hazai meccseiteken sincs jelen az Arenaban…

Mendez
Olvasó

Azért ne éld bele te se magad túlságosan.
Gondolod, hogy te beülhetnél a söprűsék közé ott ahogy ők teszik azt az Arénában?
Megnézhetnéd magad kb. 5 perc után…

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés