Bajnokság
Új másodedzője lett a Szedeáknak
Andjelko Mandics együttese hétfőn kezdi meg a felkészülést.

:
:
Az utolsó szabad hetüket töltik a Naturtex-SZTE-Szedeák kerettagjai, hiszen hétfőtől indul a kemény munka. A rajtot nemcsak a játékosok, hanem a másodedzői szerepkörben most debütáló Simándi Árpád is izgatottan várja.
Új, de mégsem ismeretlen. Valami hasonló vár a Naturtex-SZTE-Szedeák edzői stábjára, hiszen Andjelko Mandics vezetőedző munkáját a folytatásban Simándi Árpád segíti másodedzőként – derült ki a delmagyar.hu cikkéből.
– Nagyon várom a Ducával való közös munkát, hiszen jó kapcsolatban vagyunk – kezdte Simándi Árpád, a csapathoz nemrég kinevezett másodedzője. – Sokat beszélgettünk kötetlenebb témáról is, nem csak a kosárlabdáról, most még intenzívebb lesz a munkakapcsolatunk – tette hozzá.
Az előző év keserű volt, hiszen a Szedeák csak egy kiesés elkerüléséért vívott párharc során tudta bebiztosítani a tagságát az NB I/A csoport 2019–2020-as mezőnyében.
– Úgy gondolom, mindenki levonta a tanulságokat az előző szezonból, mindenki tudja, mit és hogyan kell változtatnia annak érdekében, hogy jobbak legyünk. Másodedzőként támogatnom kell Mandics mestert, az viszont nem változik, ahogy korábban Kiss Zsolt, úgy én is elmondom a véleményem. Ezt kéri is tőlünk a vezetőedző, de persze övé a végső döntés ezekben a kérdésekben – nyilatkozta az eddig az utánpótlásban dolgozó szakember.
Hamarosan véget ér a pihenő, hiszen augusztus 5-én újra találkoznak a kerettagok, megkezdődik a felkészülés az új idényre, innentől a kőkemény munkáé lesz a főszerep.
– Ilyenkor már mindenki izgatott, bár biztos vagyok benne, hogy mindenki örült volna, ha még egy picivel hosszabb a nyári szünet. Szükséges rossz az, ami elindul jövő hétfőn. Lényegében új csapatot kell építenünk, így időre lesz szükség ahhoz, hogy minden láncszem a helyére kerüljön – utalt Simándi Árpád arra, hogy jelentős változásokon ment keresztül a Szedeák. A keret még nincs kész, hiszen a négyfős légiós kontingensből hármat jelentett be a klub, így egy külföldi kosaras még érkezik a csapathoz.
Az első héten a magyar maggal készül a szakmai stáb, a légiósok, így a szerb irányító, Milos Miliszavjlevics és az amerikai center, Brian Asbury is később csatlakozik, akárcsak a tavalyi keretből a klubnál maradt horvát Ante Krapic. A fiatalok egész nyárra szóló programot kaptak, akiknél főleg a dobásbiztonság javítása volt előtérben – írta a delmagyar.hu
fotó: Naturtex-SZTE-Szedeák Facebook oldala

Szólj hozzá!