B-csoport
Új listavezetője van a Piros-csoportnak
A Veszprémet a MAFC, a BKG-t a MEAFC verte. Élt a lehetőséggel a Nyíregyháza.

:
:
Megkezdődött az új év a másodosztály két csoportjában is: a felsőház a 14., az alsóház a 16. fordulóval indult 2020-ban.
A Piros-csoportot a kör előtt még vezető Veszprém még nem tért magához az ünnepek előtti vereségből: a MAFC elleni rangadót veszítette el az év első meccsén. A MEAFC átmentette jó formáját: ezúttal a BKG-t győzte le idegenben. A Honvéd is folytatja nagy sorozatát: zsinórban nyolcadik meccsét megnyerve már a dobogósokat vette üldözőbe. Az MTK elleni TF-győzelemmel lett még sűrűbb a mezőny, megszerezte második győzelmét a sereghajtó PVSK a közvetlen rivális Nagykőrös ellen, a Nyíregyháza pedig a Baját győzte le, ezzel átvette az első helyet a Veszprémtől.
A Zöld-csoport évnyitóján az Óbuda megismételte az évzárón elért eredményét: akkor a DEAC, most a KTE vendégeként kapott ki 60-55-re. Egerben nyert a SMAFC, az imént említett DEAC U23 viszont vereséggel kezdett: az Újpesttel nem bírt. Nagy hajrával újabb pécsi győzelem született: ezúttal Győrben nyert az akadémia csapata.
NB I/B
Piros-csoport
14. forduló
Már az élmezőnyt üldözi a nemrég még sereghajtó Honvéd
Puskás Artúr, a Honvéd edzője: Gratulálok a srácoknak, fontos győzelem egy kiváló ellenféllel szemben. Sohasem egyszerű a karácsonyi szünetet követően felvenni a ritmust. Nekünk ez extrán sikerült a nyitó negyedben, amivel magabiztos előnyt tudtunk kiépíteni. A Budafokot dicséri, hogy nem adták fel és onnantól egál partit játszottak. Ritkán emelek ki játékost, de ezúttal kivételt teszek. Kovács Domonkos nagyszerűen játszott, megdolgozott ezért a teljesítményért. Lehet, nem neki vannak a legcsillogóbb statisztikái, de ő talán a legjobb példája a Budapesti Honvédra jellemző mentalitásra és szellemiségre. Örülök, hogy ma rá is esett a reflektorfényből. Továbbra is maradunk a realitások talaján. Rengeteg tartalék van bennünk. A hétköznapok során ezek kiaknázásán dolgozunk. Szerdán pesti örök klasszikus a Gabányiban!
Károly Máté, a Budafok edzője: Gratulálok a Honvédnak, mely teljesen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Sajnos egy negyednyi előnyt adtunk és ezt próbáltuk a meccs folyamán ledolgozni különböző változtatásokkal, de végül nem sikerült. Horváth Ákos mindig valami extrát húzott elő a cilinderből, és ez számunkra minden alkalommal rosszkor történt. A csapatom második félidőben mutatott küzdésének örülök, ami azért valami pozitívat vetít előre a jövőt illetően. Még egyszer gratulálok mai ellenfelünknek!
Budapesti Honvéd SE – Budafok 91-77 (30-13, 14-13, 25-29, 22-22)
Honvéd: Horváth Á. 28/21, Halász 13/9, Stefán D. L. 11/6, Kovács D. 10/3, Kopácsi 7, Bea B. 6, Gáspár B. 5/3, Tichov 4, Pintér D. 3/3, Szentirmai 2, Tanoh 2, Kármán -.
Budafok: Puszta D. 16/3, Mészáros B. 14/6, Fehér Cs. 11/9, Varga D. G. 11, Siklós 9/3, Horváth M. 8, Lados 5/3, Kovács S. 3/3, Nagy G. I. -, Dormán -, Jilling -.
Minden negyedet megnyert a TF az MTK ellen
Valóságos hidegzuhannyal kezdődött a találkozó a hazaiaknak: az első hét dobásuk kiszédült a gyűrűből, míg az MTK szerencsés szituációkból jött ki jól, így 0-7 állt az eredményjelzőn két perc után. A kosárínséget Beák triplája törte meg, ezúttal a csapatkapitány szállította a kezdeti lendületet. 14-12-nél vezettek először a házigazdák, innentől kezdve pedig nem is adták ki a kezükből az előnyt. 20-14 lett az első negyed, és a kisszünet sem törte meg a játékukat – tudósított a TF honlapja.
A TF 27-16-nál átlépte a tízpontos vezetést, és ezen az estén még az is belefért, hogy Ivosev az első félidőben nyolc büntetőjéből mindössze kettőt küldött a helyére.
40-27-ről kezdődött a második félidő, az MTK-nak csak arra futotta az erejéből, hogy húszon belül tartsa a különbséget. Kovács Barnabás triplájával 19, Karosi távoli dobása után pedig 66-44-nél 22 pont volt a csapatok között. A hazaiak 73-47-nél a harmincpontos vezetést ostromolták. Ez ugyan nem jött össze, de a végén a Bálint, Szántó, Kopasz trió is szállított mezőnykosarat, ráadásul Kopasz Márton betörésével állt be a 82-58-as végeredmény.
Vlaski Vladimir, a TF edzője: Az elején néhány szerencsés dobásnak köszönhetően az MTK vezetett, de amint feljavult a játékunk a festékben, látszott, hogy nem lesz probléma. A végén a fiatal játékosoknak is lehetőséget adtam, akik bebizonyították, hogy lehet rájuk építeni a jövőben is.
Horváth Balázs, az MTK edzője: Jól kezdtünk, mert a TF első dobásai kimaradtak, de mi is belehibáztunk a kísérleteinkbe, így átvették a vezetést a hazaiak. Sem futásban, sem erőben nem bírtunk velük és ötvennyolc dobott ponttal nem lehet mérkőzést nyerni. A fizikális különbség és a jobb dobóteljesítmény döntött a TF javára.
TF-BP – MTK-Elite Basket 82-58 (20-14, 20-14, 23-16, 19-14)
TF: Ivosev 16, Somogyfoki P. G. 12/6, Karosi 12/6, Beák G. 10/6, Timkó 10, Kovács B. 7/3, Kerkai 4, Bálint B. D. 3, Pintér M. F. 2, Szántó D. 2, Kopasz M. 2, Czura 2.
MTK: Farkas S. D. 15/9, Horváth B. 8/6, Jakab P. 8/3, Takács A. 8, Bagi D. 5/3, Szatmári Zs. 5, Tóth A. 3/3, Czakó 2, Bognár 2, Dobos 2, Harsányi -, Nagy Sz. Sz. -.
A MAFC behúzta a Veszprém elleni rangadót
A mérkőzés egy jó védekezéssel kezdődött, de a szerzett labdát nem tudták pontra váltani a vendégek. A védekezés mindkét csapatnál a helyén volt, az első másfél percben egyik alakulat sem szerzett pontot. Ezt Richmond tudta megtörni, aki a neki megítélt két büntetőből egyet tudott értékesíteni. A válasz vendég oldalról érkezett, Szücs dobott egy kétpontost (3. perc, 1-2). Körtélyesi palánkalattija után Medve szerzett labdát, majd Czirbus támadólepattanója után tudott eredményes lenni. Az ellenfél hármasára előbb McCalltól érkezett a válasz, majd Medve talált be (5. perc, 6-12). Egy rövid pontcsend következett, amit Katona hármasa tört meg, ezzel csökkentve a két csapat közti különbséget. Ismét Richmond tudott eredményes lenni, amivel a hazai gárda átvette a vezetést (8. perc, 16-15). Rövid csend után Körtélyesi dobta be mindkét neki megítélt büntetőt. Az első negyed végi eredményt Szücs állította be egy labdaszerzést követő leindulás után (10. perc, 18-20) – emlékezett a VeszprémKosár.hu.
A negyed első pontjait Kovács hozta el a Veszprémnek egy palánkalattival. A válasz Bordástól érkezett. A második játékrészt a hazai csapat kezdte jobban, két perc után három ponttal vezetett (13. perc, 25-22). Füzi kiharcolt majd értékesített büntetőivel kerültek közelebb ellenfelükhöz. McCall triplájával egy pontra csökkent a különbség (15. perc, 28-27). A hazai csapat közelijére Czirbus szép passza után Körtélyesi válaszolt. Egy adok-kapok alakult ki a két csapat között, a különbség nem változott. McCall triplája hozta ismét közelebb a Veszprémet az ellenfélhez (18. perc, 38-37). Medve büntetője jelentette az egyenlítést egy perccel a negyed vége előtt. Füzi betörésével ismét átvették a vezetést a vendégek, McCall passza után Medve volt eredményes, ezzel három pontra nőtt az előnyük. Tóth hárompontosával egyenlített a dudaszó pillanatában a MAFC, így végül döntetlennel mehettek a csapatok szünetre (20. perc, 44-44).
A szünet után a hazai csapat tudott elsőnek pontokat szerezni. A Veszprém első kosarát Madár szerezte a hárompontos vonalon kívülről. Csapai zsákolása után Szücs hármasával csökkentették hátrányukat, majd egy labdaszerzés után ismét egyenlíteni tudtak a vendégek (24. perc, 52-52). Ismét hármas következett, ezúttal Füzitől, amivel átvették a vezetést. Madár elrontott passza után a MAFC hozhatta a labdát, amiből eredményes is volt. Támadásban nem volt elég koncentrált a Veszprém, a hazai gárda ismét elhúzott, majd Mérész Csaba időt kért (27. perc, 65-58). Hosszú ideig nem szereztek pontot, amit a vendéglátó együttes ki is használt, és tizennégy pontos előnyre tett szert. A negyed végén Körtélyesi értékesítette a neki megítélt két büntetőt, ám így is jelentős maradt a hátrányuk (30. perc, 75-61).
Az utolsó negyed Kovács hármasával indult. Czirbus hibája után a két megítélt büntetőből egyet váltott pontra Bordács, majd a lepattanót a vendégek hozták el, és a támadás végén Kovács szerzett egy kétpontost. Czirbust blokkolták, a letámadás végén szereztek három pontot a hazaiak. Körtélyesi hármasával került közelebb az egyenlítéshez a Veszprém (35. perc, 81-73). Szücs dobta be mindkét neki megítélt büntetőt, ezzel nyolc pontra zárkózva. Ismét büntetőből szereztek pontot a vendégek, ezúttal Kovács. Rontott passzuk után a MAFC hozhatta a labdát, majd egy büntetőt értékesített. A válasz Madártól érkezett. A veszprémi védekezés nem tudott felkeményedni, és újabb kosarakat kapott (38. perc, 89-80). Szücs szerzett triplát a mérkőzés végén, de nem maradt már idő beérni a hazai együttest (40. perc, 91-85).
Hencsey Tamás, a MAFC edzője: Azzal kezdeném, hogy óriási gratuláció a csapatomnak. Egy igazi rangadót sikerült megnyernünk. Annak örülök, hogy a második félidőben azzal, hogy egy más védekezési stratégiát kezdtünk el használni, azzal a harmadik negyedben sikerült megfordítani a meccset és olyan előnyt produkálni, ami aztán gyakorlatilag kitartott a végéig. Igazából a lepattanó-csata az, amit elveszítettünk, ebben nagyon jó a Veszprém, hiszen egy magas csapatról beszélünk, ahol a mezőnyök is sok lepattanót szednek. A másik probléma ismét a büntetőszázalék volt. Megint túl sok büntetőt hagytunk ki. Ezek olyan hibák, amin lehet javítani. Mennünk kell tovább. A Veszprémnek sok sikert kívánok a továbbiakban!
Mérész Csaba, a Veszprém edzője: Gratulálok a MAFC csapatának! Megérdemelte a győzelmet. Úgy gondolom, egész jól kezdtük a mérkőzést. Kicsit hullámzó volt mind a védekezésünk, mind a támadásunk. Nagyon jó meccset játszottunk, igazi rangadó volt. Egy kis szerencse a vereség ellenére, hogy az egymás elleniben, a különbségben jobbak vagyunk a MAFC-nál. További sok sikert kívánok!
MAFC – HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 91-85 (18-20, 26-24, 31-17, 16-24)
MAFC: Richmond 22/9, Tóth P. 14/9, Harazin 14, Bordács 10, Katona 8/6, Csapai 8, Misek 6, Lakits 5, Polgárdy 4, Németh B. T. -.
Veszprém: Körtélyesi 17/3, Kovács Á. 14/6, McCall 12/9, Szűcs P. 12/6, Füzi 8/3, Madár A. 6/6, Medve M. 6/3, Völgyi 6, Czirbus 4.
A BKG-t is elkapta a MEAFC
Remekül kezdte a tabellán azonos mérleggel (7 győzelem, 6 vereség) álló BKG otthonában a bajnokság második körének első mérkőzését a MEAFC-Miskolc. 0-9-es állás után is remek támadásokat vezetve már 16-3-as miskolci előnyt mutatott az eredményjelző. Várható volt, hogy a liga jelenlegi pontkirálya, Nagy Botond nem fogja ezt sokáig tétlenül nézni, így az ébredező házigazda a negyed végére kissé lefaragta a hátrányt (16-24) – írja a MEAFC honlapja.
A hazaiak amerikai játékosuk, Allen révén egyre dominánsabb játékot mutattak, ám a MEAFC-előny még tartotta magát. Kozák M., Homoki és Béres is betaláltak, ám Nagy Benedek emberes hármassal előbb egyenlített, majd egy újabb távolival először a mérkőzésen megszerezte a vezetést is (39-38). A lefújás előtti pillanatok Bánról szóltak, hiszen egy visszaszedett támadó lepattanót követően „és egy”-es megmozdulást, azaz faultos kosarat jegyzett, majd egy hazai időkérést oldott meg szép mögé futással. A vendégek még felsiettek két gyors és sikeres büntetőre, így hiába dobott be addigi 14 kísérletéből csupán egyetlen hárompontost a Miskolc, a különbség így is mindössze egy apró egység volt (46-45).
Folytatódott a hatalmas csata a pályán. A két légiós közül Allen bentről igyekezett, míg Thornton emberről szerzett fontos hármast. Érdekesség, hogy Takács ekkor is remekül semlegesítette Nagy Botondot, aki a második félidőben összesen három pontot szerzett. A negyed végén Sándor triplája döntetlenre mentette a harmadik tíz percet (61-61).
Pár pillanat alatt szerzett hat pontjával nagyon belelendült a hazai alakulat, ám a stabil és sok lábon álló MEAFC nem mutatta az összeomlás jeleit, sőt. Sándor sarki hármasa olyannyira megtetszett Kozák Mártonnak, hogy kisvártatva ő is betalált a messzeségből (67-67), ami úgy megtetszett Sándornak, hogy ismét beköszönt a sarokból. Allen egyenlített, ám Sándor ziccere után Thornton adott szép gólpasszt Homokinak, így már néggyel ment a MEAFC. Két óriási ziccert is kihagyott a vendégcsapat, majd Homoki ugrott az egekbe Allennel, ám a szerelésnek látszó megmozdulás végül szabálytalanságnak minősült. A végjáték roppant izgalmai között a hazaiaknál egy jó büntető, gyors Allen kosár és egy utolsó pillanatos kiszorított dobás állt, a vendégeknél pedig egy pályát elhagyó labda, két kihagyott büntető, és egy nagyon fontos támadó lepattanó került a négyből három negyedet is megnyerő győztes csapat bizonyítványába (75-76).
Dr. Nagy Ágoston, a BKG edzője: Nüanszokon múlott a győzelem. Csak magunkban keressük a hibát, ezt könnyebb kijavítani.
Drahos Gábor, a MEAFC edzője: Szerettük volna a decemberi szériánkat januárban is folytatni. Ez nem csak a végeredmény, hanem a mutatott játék és csapategység terén is sikerült. Szívből gratulálok a csapatomnak, elhitték, hogy nincs olyan, hogy idegenbeli vagy hazai meccs ebben a bajnokságban. Csak olyan van, hogy kosárlabdameccs. Szükségünk van minden egyes önbizalompontra, hiszen nagyon komoly, hasonlóan erős csapatokhoz látogatunk még januárban is.
BKG-Príma SE – MEAFC-Miskolc 75-76 (16-24, 30-21, 15-16, 14-15)
BKG: Allen 28, Nagy Bo. Á. 18/3, Bán T. 11, Nagy Be. Á. 8/6, Meleg K. R. 4, Reizer 3, Laman 2, Hegedűs A. 1, Szeleczki -, Nagy S. -.
MEAFC: Kozák M. 14/6, Thornton 13/3, Sándor B. 11/9, Homoki 10, Lippai 10, Béres 8, Takács D. 6, Kozák B. 4, Pap A. -.
Önbizalomnövelő PVSK-győzelem a Nagykőrös ellen
Juhász Olivér, a PVSK edzője: Gratulálok a csapatnak! A harmadik perctől kezdve koncentráltan, gyorsan, kreatívan és pontosan játszottunk. Mindenki sok jó döntést hozott, és hatan dobtak tíz pont fölött. Ezen a mérkőzésen adtuk a legtöbb gólpasszt a szezonban. Remekül kezdtük az évet!
Lakosa Zsolt, a Nagykőrös edzője: A mi kis csapatunk a karácsonyi ünnepeket családi körben, evéssel és pihenéssel töltötte. Az új évben egyszer mozogtunk, meg is látszott a játékunkon. Ez semmit nem von le a Pécs szereplésének értékéből, akik nagyon szépen, látványosan és eredményesen játszottak. Gratulálok nekik!
Pécsi VSK-Cargate – Nagykőrösi Sólymok KE 110-83 (32-17, 31-17, 26-27, 21-22)
PVSK: Popadic 21/9, Riskó 20, Dragasevic 17/6, Kocsis Z. 16, Bíró L. 14, Carev 12/6, Laufer 5/3, Erdei Á. 5, Futó B. -.
Nagykőrös: Lakosa Á. 40/12, Viqueira 12/6, Jókai 11/3, Molnár M. 6, Bartos 4, Csukás 4, Mácsai 3, Mester M. 2, Fehér P. J. 1, Lakatos -.
Már a Sharks az élen a másodosztályban
Siska János, a Nyíregyháza edzője: Gratulálok a csapatnak a győzelemhez! Igazából a védekezéssel egész mérkőzésen nem voltam megelégedve, de lesz ez még jobb is. Sok sikert kívánok a Bajának a folytatásban!
Cservék Csaba, a Baja edzője: Sajnos a mérkőzés nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Nagyon jól kezdtünk, de sajnos egy incidens miatt így alakult. Próbáltuk a legtöbbet kihozni. Sajnos a mai napon ennyi sikerült. Gratulálok az ellenfélnek, mi meg ezt lerendezzük és folytatjuk tovább.
HÜBNER-Nyíregyháza BS – Bajai Bácska FKE 80-64 (19-25, 26-18, 23-12, 12-9)
Nyíregyháza: Tóth G. 20/3, Dancsecs 19/15, Hobbs 15, Bus I. 10, Bazsó 9/3, Mokánszki 4, Sitku 2, Czinger 1, Szobi -, Vaskó -.
Baja: Nagy D. 20/9, Jakab P. 20/6, Pongó 8/6, Goldring J. B. 6, Vukicevic 4, Dr. Ágfalvi 2, Fehér Á. 2, Goldring G. 2, Kővágó-Laska -, Pálkerti -.
Az alapszakasz állása
H | Csapat | M | Gy | V | Dp | Kp | Kül. | Rel.pont |
1. | HÜBNER-Nyíregyháza BS | 14 | 11 | 3 | 1255 | 1086 | 169 | 0,893 |
2. | HOYA-Pannon Egyetem Veszprém | 14 | 11 | 3 | 1312 | 1219 | 93 | 0,893 |
3. | MAFC | 14 | 10 | 4 | 1206 | 1156 | 50 | 0,857 |
4. | MEAFC-Miskolc | 14 | 8 | 6 | 1206 | 1166 | 40 | 0,786 |
5. | Budafok | 14 | 8 | 6 | 1206 | 1174 | 32 | 0,786 |
6. | Budapesti Honvéd SE | 14 | 8 | 6 | 1175 | 1190 | -15 | 0,786 |
7. | Salgótarjáni SKE | 13 | 7 | 6 | 977 | 990 | -13 | 0,769 |
8. | BKG-Príma SE | 14 | 7 | 7 | 1249 | 1147 | 102 | 0,750 |
9. | Bajai Bácska FKE | 14 | 7 | 7 | 1120 | 1106 | 14 | 0,750 |
10. | TF-BP | 14 | 7 | 7 | 1134 | 1148 | -14 | 0,750 |
11. | MTK-Elite Basket | 14 | 6 | 8 | 1126 | 1172 | -46 | 0,714 |
12. | Vasas Akadémia | 13 | 3 | 10 | 1053 | 1116 | -63 | 0,615 |
13. | Nagykőrösi Sólymok KE | 14 | 2 | 12 | 1047 | 1220 | -173 | 0,571 |
14. | PVSK-CARGATE | 14 | 2 | 12 | 1159 | 1335 | -176 | 0,571 |
Zöld-csoport
16. forduló
A KTE is 60 dobott ponttal győzte le az Óbudát
Váradi Kornél, a KTE edzője: Kemény, jó mérkőzést játszottunk, ami segíti a fejlődésünket. Az első félidőben nagyon puhán védekeztünk, de a második félidőben a védekezésünk javult, viszont a támadó játékunk még mindig nem az igazi. Azonban a végén mi tudtunk ritmust váltani, ennek köszönhetjük a győzelmünket! Gratulálok a fiúknak, és sok sikert kívánok az Óbudának!
Armaghani Saeed, az Óbuda edzője: Gratulálok a Kecskemétnek! Úgy gondolom, hogy három negyeden keresztül bírtuk fizikálisan a mérkőzést, és amikor elfáradtunk, nem tudtuk végrehajtani azt a védekezést és támadást, ez volt a problémánk.
KTE-Duna Aszfalt II. – Óbudai Kaszások 60-55 (16-17, 11-20, 19-16, 14-2)
KTE: Lewis 18/6, Molnár D. 17/6, Kucsera 12, Plézer 9/3, Orgona G. 2, Fülöp B. 2, Varga B. P. -, Cserkó K. -, Ivkovic -.
Óbuda: Rosemond 16/6, Bencsik 12, Ondima 8/3, Vígh 7/3, Bea G. 6, Koflanovics 3/3, Vámos 3, Jenei -, Reiter -, Van Der Meer -, Kovács M. -.
Egerből távozott győztesen a SMAFC
Dr. Váczi Péter, az Eger edzője: Magunkhoz képest is gyengén játszottunk, ilyen támadójátékkal sajnos nem lehet mérkőzést nyerni.
Csaplár-Nagy Arnold, a SMAFC edzője: Gratulálok a srácoknak, abszolút profi hozzáállásról tettek tanúbizonyságot. Jól játszottunk, jól védekeztünk, gratulálok az Egernek is, további sok sikert kívánok nekik!
EKE Eger KOK – SMAFC 48-71 (9-25, 15-21, 10-16, 14-9)
Eger: Steier K. 10/6, Szicsák 8, Illés B. 8, Papp B. 7, Pomázi 4, Szatmári R. 3, Horváth R. 3, Szabó M. 3, Beák B. 2, Frey -, Kátai -, Máté B. -.
SMAFC: Czukor 26, Soós 11/9, Papp B. 8/6, Bakk 6/6, Kovács B. 6, Márkus 3/3, Panta 3/3, Heiszenberger 3/3, Szegedi 3/3, Karsai A. 2, Tukovits -, Németh M. -.
Újpest-MT – DEAC U23 70-56 (13-20, 23-14, 17-9, 17-13)
Újpest: Rackley 21, Nagy K. A. 16/6, Joó 13, dr. Franczva 10, Surmann P. 7/3, Széphelyi 2, Nagy R. I. 1, Ipacs -, Balogh A. -, Pollák Á. -.
DEAC: Gáspár M. 18/3, Asszú Á. 12/6, Opre 7/3, Neuwirth 5/3, Fábián Sz. 5, Várbíró 4, Csikai 3, Balázsi 1, Sólyom Be. 1, Szekeres -.
Az utolsó negyedben fordított a Pécs
Rátvay Tamás, a Győr edzője: Először is szeretnék gratulálni a Pécs csapatának, meg az enyémnek is! Ez egy nagyon tisztes helytállás volt, a két csapat között nagy különbség van fizikálisan, technikailag is, de harmincöt percig helyt tudtunk állni. Többször visszahoztuk a meccset, de ez felőrölt minket. A végén megérdemelten nyert a Pécs, de gratulálok a fiaimnak!
Ivica Mavrenski, a Pécs edzője: Gratulálok a játékosaimnak a győzelemhez! Első meccs volt az évben, nagyon fontos volt egy ilyen hosszú szünet után, hogy nyerjünk. Rövid volt a rotációnk, sok játékosnak két mérkőzést kellett lejátszani. Elégedettek vagyunk az eredménnyel. Gratulálunk a Győrnek is, küzdős csapat, és minden jót kívánunk nekik a szezon további részére!
Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC – Pécsi NKA 72-81 (24-20, 14-24, 21-10, 13-27)
Győr: Csaba Gy. 24, Rátvay T. 22/12, Berneczei 12, Domsitz 9, Nagy T. 3/3, Geiger 2, Gáll -, Kámán -, Horváth Á. -.
Pécs: Meleg G. Z. 33/12, Vukasz 13, Váits 8, Scherer 7/3, Fekete D. 7/3, Benke 7, Rátvay B. 6, Fülöp Zs. -, Herger -.
Az alapszakasz állása
H | Csapat | M | Gy | V | Dp | Kp | Kül. | Rel.pont |
1. | Pécsi NKA | 14 | 12 | 2 | 1142 | 973 | 169 | 0,929 |
2. | Újpest-MT | 15 | 12 | 3 | 1180 | 1001 | 179 | 0,900 |
3. | Ceglédi KE | 14 | 11 | 3 | 1134 | 976 | 158 | 0,893 |
4. | Concordia Motax KC Pápa | 14 | 9 | 5 | 1043 | 979 | 64 | 0,821 |
5. | KTE-Duna Aszfalt II. | 15 | 9 | 6 | 1139 | 1078 | 61 | 0,800 |
6. | SMAFC | 15 | 9 | 6 | 1130 | 1106 | 24 | 0,800 |
7. | Óbudai Kaszások | 15 | 7 | 8 | 1073 | 1102 | -29 | 0,733 |
8. | Szolnoki Olajbányász U23 | 14 | 6 | 8 | 956 | 994 | -38 | 0,714 |
9. | Vásárhelyi Kosársuli | 14 | 6 | 8 | 1062 | 1115 | -53 | 0,714 |
10. | DEAC U23 | 14 | 6 | 8 | 878 | 1003 | -125 | 0,714 |
11. | Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC | 15 | 6 | 9 | 1191 | 1224 | -33 | 0,700 |
12. | Tiszaújvárosi Phoenix Kosárlabda Klub | 14 | 4 | 10 | 1039 | 1104 | -65 | 0,643 |
13. | Knipl Kft. Bonyhádi KSE | 14 | 4 | 10 | 1093 | 1163 | -70 | 0,643 |
14. | OMNIA Pub & Food Békés | 14 | 4 | 10 | 1136 | 1208 | -72 | 0,643 |
15. | EKE Eger KOK | 13 | 2 | 11 | 895 | 1065 | -170 | 0,577 |
Kiemelt kép és nyilatkozatok: hunbasket.hu

Szólj hozzá!