- HIRDETÉS -spot_imgspot_img
spot_imgspot_img

Új légióst szerződtetett a ZTE

"Jól lát a pályán, rendkívül jól passzol és képes irányítani is a csapatot."

Deondre Parks személyében új játékossal erősített a Zalakerámia ZTE KK hátvéd poszton – adta hírül a klub honlapja.

Az új igazolásról a gárda vezetőedzője, Teo Cizmic így nyilatkozott klub honlapjának:

– Deondre egy tapasztalt és nagyon rutinos játékos, aki nagy segítségünkre lehet a támadásokban, hiszen jó százalékkal képes értékesíteni a dobásokat, jól lát a pályán, rendkívül jól passzol és képes irányítani is a csapatot, lendületes játékával megadhatja csapatunknak azt a pluszt, amelyre szükségünk van a támadásaink szervezésében.

A 29. életévében járó amerikai, 185 cm magas amerikai hátvéd Flint városában született, aki a South Dakota State Egyetem elvégzése után 2016-ban a Newcastle Eagles csapatánál kezdte európai karrierjét, ezt követően szerepelt még a georgiai BC Cactus Tbilisi, a ciprusi AEL Limassol, a tunéziai Etoile Sportive Rades, a kanadai Edmonton Stingers, az izraeli Hapoel Hevel Modi’in együtteseiben. Csapatunkhoz finn bajnokként, a Salon Vilpas Vikings gárdájától érkezik, ahol 21 mérkőzésen 21 perc alatt 12,7 pontot, 2,1 lepattanót és 2 assistot átlagolt, közeli dobásokat 57,1%-al, a hárompontos dobásokat 42%-al, a büntetőket pedig 71,7%-al értékesítette.

A hátvédről a klub szakmai igazgatója, Puskás Artúrt is elmondta a véleményét:

– Deondre személyében egy tapasztalt bajnok csatlakozik csapatunkhoz. Harcedzett hátvéd, aki azonnali segítséget jelenthet kreativitásával, rámenősségével. Valódi profi, rendkívül keményen dolgozik és könnyen talál közös hangot a társaival. Bízunk benne, hogy érkezésével jobban eloszlanak majd a játékszervezési és befejezési feladatok a csapaton belül.

A honlap tájékoztatása szerint Deondre Parks a mai nap folyamán megfelelt az orvosi teszteken, így ma este már edzésbe állhat. Miután minden engedélye megérkezett a csapathoz, a vasárnapi Falco elleni hazai mérkőzésen mutatkozhat be kék-fehér mezben. Az játékossal a szezon végéig szóló szerződést kötött a csapat.

Ezzel együtt Mustapha Heronnal kezdeményezték a szerződése közös megegyezéssel történő megszüntetését.

Fotó: fiba.com

56 HOZZÁSZÓLÁS

  1. A sérülés mindig benne van a játékban ezzel nem lehet mit kezdeni.
    Én a csapatban ott látom a problémát hogy magas poszton vagyunk gyengék.
    Az 5-os center 5perc játék után 10et pihen emellett nem jó de képzetlen csak zsakolni tud.
    Horti és Révész csere szint abból sem a felső kategoria egyik sem. (Persze tudjuk Horti válogatott center ez leginkább a bankszámláján látszik)
    Barnett pedig keveset mutatott eddig és az se volt jó se 3-as se 4-es poszton…
    Így viszont a külső játékosoknak nagyon nehéz dolga van. Én nezegetnek egy extra 4-5 os magasembert és Barnettet cserélném (O a Bundesliga jatekos ha jól tudom)

  2. azt mondta a 2 nagyokos hogy minden játékost előtte jól feltérképeztek.erre idehoznak 1 sérült játékost.akkor tényleg jól leinformálták.nagyszerű munka.ha én is igy végezném a munkámat.persze ha valaki közben még pesten is dolgozik a tv-nél ott természetes hogy nem lehet minden feladatra figyelni….amugy Parks is az elöző idényben az utolsó 4-5 mérkőzésen nem játszott vagy csak néhány percet.gyanús.megint 1 sérült játékos?!

  3. Alakul ez, várható volt. Számomra alapból furcsa volt, hogy csereirányító nélkül, de hármas poszton 1 amerikai + 2 magyar (akiből Atesz U23-as) játékossal kezdjük a szezont.
    Habár Mustapha is atletikus volt, sérülése gátolta és sem ő, sem Ákos, sem Guyton nem tudott jól irányítani Wilson hiányában, dadogott a labda, hiányzott a váratlan húzás és a sebesség a csapatból – ami a videók alapján ebben a srácban meglesz.
    Üdv nálunk!
    Mustaphának sok sikert!

  4. Ennek a felesleges cserének az árát nyugodtan odaadhattátok volna a Bangladesi fedettpályás balkezes hokibajnokság döntőseinek!Amíg Stárius Cornélius kigondol akármit is legyen az játékos edző vagy szakmai igazgató az Nb3 hupililacsoportból addig nem lesz jó kosárlabda Zalaegerszegen!

  5. Tehát ő idén már a 7.légiós…Heron megy,Knowles még mindig itt van. 6 légióssal 2-4 úgy,hogy csak a neheze most jön. Bogyó az egerszegi bohóc szerint jól dolgoznak minden rendben…igyál csak helyettem is. Nagyon ütős,amit nyomsz. Ennyi pénzből itt tartani döbbenet…az idei Albával egyszintű bukás ez eddig…

    • Akkor megsúgok valamit, de csendben. Zane cseréje váratlan volt, soha nem mutatták ki nála még sehol ezt a „sérülést”. Bármely csapatnál lehet.
      Megsúgok még egy valamit: a zte honlapján ott van, hogy Heron is sérüléssel bajlódott.
      Megsúgok egy harmadik dolgot is: Amint látthattad, Wilson hiányában akadozott a játék, Guyton nem tud jól irányítani, ezért nem 3-as, hanem 1-2 posztra igazoltunk.

      • Megsúgok én is valamit…amit ennyi pénzből műveltek az kritikán aluli. Nekünk tavaly az ügyvezető eredményt ígért(top4)…ez nagy nulla. Leszarom a kifogásokat és a dumát…EREDMÉNY EREDMÉNY EREDMÉNY!!! Ez kell nekünk nem a süket duma!

        • Holló! Mi meg leszarunk téged te fasz! Továbbra is gecire unalmas a siránkozásod a haveroddal együtt… Lépj le a gecibe ha nem tudsz szurkolni a Zetének! Mi továbbra is a csapattal vagyunk! Hajrá ZTE! Sokkal jobb is lesz ha eltűnnek innen az ilyen tahók! Szurkoljatok! 🏀🏀🏀

          • Igen tudom az ilyen tahók miatt nem jönnek ide játékosok mint mi…mi nem szurkolunk mi vagyunk mindennek az oka. A klub vezetése remek munkát végez, szakmailag a klub rendkívül vonzó, csak a tahókkal van gond. A klubnál minden rendben van. Az eredményesség az utóbbi időszakban a csillagokig emelkedett. Az ilyen agymosott fasz szurkolók mint te ti ártatok a klubnak a legtöbbet! Akik erre tapsikolnak! Máshogy látjuk ezt a helyzetet. Nézd meg a sorsolásunkat meg nézd vissza az eddigi produktumot aztán kapsz egy tiszta képet és egy realitást. Amit több kosárlabda szakértő is elmondott. Szurkolj az alsóházra felsőházi költségvetésből! 👏

    • Hááááát.
      Nem az észt akarom osztani, de én azért óvatosabb lennék.
      Nem centerről van szó.
      Nézzük a tavalyi szezont, csak félig ragaszkodom a posztokhoz, másfelől inkább ismert nevekhez is:

      Váradi Benedek: közeli: 57%, középtávoli 31%, 3 pontos: 32%;
      Perl Zoli: közeli: 66%, középtávoli 49%, 3 pontos: 38%;
      Benke Szilárd: közeli: 58%, középtávoli 29%, 3 pontos: 42%;
      Anderson: közeli: 47%, középtávoli 45%, 3 pontos: 39%;
      Borisov: közeli: 49%, középtávoli 48%, 3 pontos: 44%;
      Wittmann: közeli: 44%, középtávoli 38%, 3 pontos: 35%;
      Govens: közeli: 66%, középtávoli 55%, 3 pontos: 47%;
      Brown: közeli: 62%, középtávoli 33%, 3 pontos: 37%;
      Warner: közeli: 58%, középtávoli 39%, 3 pontos: 33%;
      Moody: közeli: 63%, középtávoli 20%, 3 pontos: 34%;
      Thames: közeli: 53%, középtávoli 52%, 3 pontos: 35%;
      Ireland: közeli: 62%, középtávoli 37%, 3 pontos: 36%;
      Vojvoda: közeli: 64%, középtávoli 42%, 3 pontos: 34%;

      Nem folytatom, mindenki szűrje le belőle amit akar 😉

      • Viszont fingunk sincs a Finn bajnokságról 🙂 mert a vakok között a félszemű a KIRÁLY, de majd meglátjuk na,de láttátok itt feljebb milyen feszkó van itt,jeszus 🙂 Bödöcs zalai ,ergó hadd plágizáljak : zalából még nem jutott ki fény 🙂
        .. amugy én is ott szúlettem,de ez már régi történet,ergo akkor nekem is szabad .)

      • Hát azt nem mondanám, hogy átlátom, inkább érzem, hogy a kommunikáció és a tények nem teljesen fedik egymást, illetve, hogy nem kicsi a feszültség a csapat háza táján…, köszönjük a jókívánságot, kívánom, hogy ti is induljatok meg felfelé, nagyon nagy szükség van egy erős Zetére!

  6. Hát az a 2 assist… nekünk olyan kellene, aki 8-10-et ad átlagban, mert egyelőre csapatszinten sincs annyi. Illetve egy azonnali center csere is kell. Ebben az esetben talán el tudnánk viselni Barnett kritikán aluli teljesítményét is.
    Két brutál zakó fog következni, onnan pedig már esélytelen lesz egy ilyen kiélezett mezőnyben felzárkózni. Egy játékos cseréjével biztosan.

AJÁNLÓ
- HIRDETÉS -

NÉPSZERŰ CIKKEK