
:
:
Wesley Gordon, az Egis Körmend centere a múlt heti Göcsej Kupán ujjsérülést szenvedett, ami miatt a keddi napon meg kellett műteni. Wesley ujja a következő 3 hétben mindenképpen rögzítve lesz, ezt követően pedig nagyjából újabb 3 hét rehabilitáció vár rá. A szakmai stáb azt a döntést hozta, hogy ezen időre a csapat megpróbálja megoldani a sérült játékos pótlását – írja a körmendiek Facebook oldala.
A választás Brandon Garrettre esett, aki az előző szezonban a svájci első osztályban szerepelt, de korábban játszott Portugáliában és a spanyol második osztályban is. A 2,06 méteres amerikai centerrel első körben 1+1 hónapos szerződést írt alá a klub.
Antonis Konsztantinidesz a következőket nyilatkozta az oldalnak az új játékosról:
– Wesley szerencsétlen sérülése után fontos volt a csapat érdekében meghozni azt a döntést, hogy a felépüléséig egy új játékos beépítésével bővítjük a keretünket. Ehhez igyekeztünk, egy olyan játékost találni, aki mind a posztján, mind pedig játékfelfogásban hasonló minőséget képvisel, aki ráadásul megfelelő tapasztalattal rendelkezik. Az első két mérkőzés biztosan nehéz lesz, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy Brandon Garrett a segítségünkre lesz, hiszen európai tapasztalattal rendelkező játékosról van szó. A svájci bajnokságban, a Bajnokok ligájában és a FIBA Europe Cup-ban is csapata erősségének számított, kiváltképp fizikai adottságainak köszönhetően, ezért reméljük, hogy megfelelően tudja pótolni Wesley-t a felépüléséig.
Fotó: championsleague.basketball

Minden megbántás nélkül: komoly célokkal bírhat, ha a szezon elején aláír 1+1 hónapra…
A felvetésedben benne van a válasz is.
Komolyabb célokkal bír, azért ennyi és azért ilyen formában ?
Annyira meg még akkor talán nem is tudja, amit csak szigorúan én gondolok így magamban, mi nem igazán leszünk tényezők ebben a bajnokságban.
De egyébként összességében azt lehet mondani, ezt a helyettesítést most kifejezetten ügyesen (szerencsésen?) megoldottuk, már a lehetőségeinket tekintve.
És mi fog történni, ha kiderül, hogy jobb, mint Gordon?
Semmi.
Nem a mi pénztárcánknak való ? és az 1+1 sem véletlenül alakult így.
Parkettaszaggató volt a neve az egyetemi évei alatt!
jössz ide beszólni megint…na látod ennyi a különbség közted és köztem,hogy én többet vagyok a Falcoval kapcsolatos tudósításoknál mint te…fosd le a sárga párnádat te gyáva senkiházi bújkáló! ui. Mielöbbi felépülést a sérülésből… HAJRÁ FALCO!
De mitől bujkáló? Szerintem tudjátok hogy ki ő. Laikusként, olvasva az indexes fórumotokat ez a tudathasadásos fickó egyszerre párna, Circo, Aurora Borealis, a fény a szombathelyi éjszakában.
Nem ugyan az a két személy!?
Párnáról fogalmam nincs hogy ki ő, max pár laikus tipp lenne, Circot meg velem együtt tudja kb. mindenki a városban, ő vállalja is magát!
Elképesztő,hogy ezt a b.zit kell olvasni itt, évek óta, minden retorzió nélkül! Tuti valami belső embere a honlapnak!
Több identitású, fizetett provokátor. De tény, hogy keményen dolgozik a csontért a kutya.
Sajnos vagy nem sajnos a részemre de tényleg nem tudom ki ez…de szívesen megismerném,hogy ki van az álarc mögé bújva aki áztatja a klubot…
A kutya meg a macska rúgja meg de extra lesz ez a csapat!!!! A bajnoki címre fel!!!!
MTE
Ejnye Iván ! 🙂
Lássuk!