Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Új elnök Jászberényben, Petőfi Áron lemondott

Helyét Dr. Csiki Zoltán veszi át, akinek a megbízatása 4 évre szól.



:

:

A Jászberényi KSE hivatalos közleményt adott ki, melyben leírják, már nem Petőfi Áron a klub elnöke. A pozíciót Dr. Csiki Zoltán veszi át.

A Jászberényi Kosárlabda Sportegyesület hivatalos közleménye:

A Jászberényi Kosárlabda Sportegyesület a 2020-as év végén megtartotta tisztújító közgyűlését. Petőfi Áron személyes okokból lemondott az elnöki tisztről. Munkáját megköszönve, további sok sikert kívánunk mind a sportban, mind a magánéletben.

A jövőben az elnöki feladatokat Dr. Csiki Zoltán látja el. Megbízatása 4 évre szól.

Dr. Csiki Zoltán 1990-ben végzett a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen. 1994-ben általános sebész, 1996-ban traumatológus, majd 1998-ban sportorvosi szakvizsgákat szerzett. 2010-ben egészségügyi manager diplomával egészítette ki orvosi képzéseit. 1991-től a Jászberényi Kórházban volt sebész rezidens. 2000-2006 között az MLSZ teremlabdarúgó válogatott csapatorvosa volt. 2012-2015-ig a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház főigazgató szerepét látta el, ezen kinevezéséig a kórház finanszírozási management igazgatói pozícióját töltötte be. 2015-től a Hatvani Albert Schweitzer Kórház egynapos sebészeti osztályának a vezető főorvosaként látta el feladatait, később az Eger Markhot Ferenc Kórház traumatológiai osztályán dolgozott. 2019. augusztus 01-től 2020 szeptember 30-ig az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára volt, jelenleg az Egészségügyi Szakmai Irányításért felelős helyettes államtitkár.

Az új elnöknek, az elnökség tagjainak sok sikert kívánunk munkájukhoz!

Hajrá Jászberény!

27 hozzászólás

27
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
14 Comment threads
13 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
19 Comment authors
nazolS.PippenKIMI10maxxMarosi Recent comment authors
S.Pippen
Olvasó

És tényleg… Volt még lejjebb…
Szegény berényi szurkolók…

bakiba
Vendég
bakiba

Ez egy logikus lépés. Az ellenzéki vezetésű város nem ad pénzt. Kell hozni egy kormányhoz tartozó figurát. teljesen érthető. Nem a szakmaisága volt a kérdés. Egy elnöknek nem is kell. A kapcsolatai legyenek meg. Szalay se dobna be 10ből 9 hármast. Mondjuk elnöknek sem jó. Rossz példa volt. Csányi jobb példa

Tudodki
Olvasó

A helyi vállalkozók hoz nem minden esetben az aktuális politikai hovatartozás a kulcs. Sokszor számít az ember személyisége… Na már most a JKSE esetében lehet arra gyanakodni,hogy ezzel van baj. Mivel fidesz érában sem duskált a csapat. 9 év 4 elnök…. G.CS. meg diktál a háttérben…

gulyasszabolcs00
Olvasó

Pont annyi szava van a minisztériumban mint neked vagy nekem. És eddig is tagja volt az elnökségnek mint társadalmi elnök, szóval semmilyen lépés nem történt. A városvezetés pedig adott pénzt, és adni is fog,csak nem ezeknek. Ez a vezetőség mostmár akárhova becsenget, be se engedik az ajtón őket.

Marosi
Olvasó

Azért látszik, hogy Szalay Ferencet sem játszani, sem edzőként nem láttad…

maxx
Olvasó

Szalay valoban nem jo pelda a szakmaisag hianyara. Testnevelo tanar, dolgozott is a szakmajaban sokaig. Ezen kivul az Olaj jatekosa volt, az elso bajnokcsapat masodedzoje majd a noi csapat vezetoedzoje. Jatszottam is ellene oregfiukban, meg harompontost is tudott dobni:) Nala mas problemak vannak.

KIMI10
Olvasó

Aki ennek a vezetésnek képes még mindig bármennyi pénzt adni, bármilyen formában, az nagyon elgondolkodtató…….

nazol
Olvasó

Ha kimennél a fényre és kinyitnád a szemed, akkor nem írnál ilyet, hogy az ellenzéki vezetésű város nem ad pénzt. Csak pár dolog: – Gondolom te is tisztában vagy a mai világban a nem kormánypárti vezetésű önkormányzatok financiális lehetőségeiről, nem taglalnám. – Ad pénzt. Csak nem tud annyit adni, mint rég. – Ha neked lenne “fölös” 50 milliód, és választani kellene, hogy a vergődő kosárcsapatnak adod vagy pl. óvoda felújításra, melyiket választod? De ott nem is erről van már szó, hanem alapvető működési költségekről, amikre a városnak alapból szüksége van. – Az már csak hab a tortán, hogy Jászberényben a… Olvass tovább »

Tudodki
Olvasó

Pár kérdés:

Pontosan mikor történt az elnök váltás? Miért csak most jött erről közlemény?
Milyen döntésekért felelős Petőfi és melyek voltak az új elnök döntései?
Ki hozta a légiósokat?
Ki hozta az új edzőt?
A szerdai hatalmas baki kinek a hibája?
A mai meccs elmaradásáért ki a felelős?

Sajnálom az összes jászberényit, aki még reménykedik abban,hogy ebből bármikor is egy erkölcsileg szerethető klub lesz.

Ha jól számolom 2011 óta,mióta az élvonalban van a csapat ez az ember a 4. elnök…. 9 év alatt. Mindenki vonja le a következtetéseket…

jolly joker
Olvasó

A karmesteri pálcát Gulyás úr fogja már hosszú évek óta csak az arcát már nem adja ehhez a mocsokhoz!!!

jolly joker
Olvasó

Az idióta vezetőség ámokfutásának mikor lesz már vége? Az alapvető dolgok nem működnek csak a saját zsebre dolgozás!!!! Nem szégyellitek felvenni a fizetéseteket ami nem kevés??!! Fel lehet háborodni csak előtte a tükörbe kellene nézni!!!ELÉG BELŐLETEK!!!TAKARODJATOK!!!!! A szövetségnek is kellene gondolkodni hogy kiknek ad pénzt csarnok építésre!!!!!

Baszketboll
Olvasó

Akkor mi az egészségügyben remélhetjük, hogy kevesebb ideje lesz ránk?!??

balldontlie
Olvasó

Kb két oldalon keresztül sorolják az egészségügyben elért sikereit a fickónak – ami amúgy mennyire releváns egy sportvezetői pozíció esetén? -, miközben pár órája derült ki, hogy mekkora egészségügyi kockázattal járó mulasztást követtek el… Mókás.

JR.Benitez
Olvasó

Most akkor jól értem hogy az új elnök miatt nem lesz semmi retorzió? Kéz kezet mos alapon…

Hidegzuhany
Olvasó

Már nyáron nem lesztek a klubnál !!! Gyerünk Szabi gyerünk Gyuri !!! Meg a többiek !!! Polgármester úr !!! Takarítsátok el őket és vegyétek át !!!

gulyasszabolcs00
Olvasó

A kettővel ezelőtti cikk alatt mindenki elolvashatja, hogy ki is ő valójában. Na meg,hogy kik veszik őt körül.

Ígérem, hogy nem töltitek ki a 4 évet és csarnokot sem építetek!
Isten engem úgy segéljen!

KPSVRKK
Olvasó

Én úgy értelmeztem a hetek óta eddig itt leírtak alapján, hogy a mostani csalást, szándékos veszélyeztetést már az új vezetés követte el.
Nem jól gondolom Szabi?

gulyasszabolcs00
Olvasó

Pontosan.

Pbask
Olvasó

Én is így gondolom,de Szabi majd leírja 🙂 Ezért is tartom magam részéről röhejesnek ezt a gyors közleményt. Azt hiszik így megússzák,hát remélem NEM.

bluewhitezte
Vendég
bluewhitezte

Valami hasonlót várunk Zalaegerszegre, de egy nagy névvel a vezéri karba!

gulyasszabolcs00
Olvasó

Hasonlót? Csődbe akartok menni? Csalni akartok? Utolsók akartok lenni? Ezt nem kívánhatod szeretett klubodnak… ?

MagyarFerenc
Vendég
MagyarFerenc

Hát ezt sajnos mi nem érjük meg. Nagytudásu banda nem fog lemondani.

jb17
Olvasó

Itt a vég.

Prophet
Olvasó

😀

Pbask
Olvasó

Semmirekellő bohócok,gyorsan bedobtak egy gumicsontot,mintha ez lenne a kiváltó ok.

Prophet
Olvasó

19re lapot húzott a Petőfi, nem jött be, dobbantott. Itt tartunk MKOSZ? De kérdezhetném vezetőség,város,szponzorok ha még vannak?! Szegény berényi szurkolók. Következmény nélkül lehet barmit ami már nem is a sportról szól..

Pbask
Olvasó

Nesze semmi,fogd meg jól. Petőfi jó ideje nincs a klubnál tudtommal,de az is csoda,hogy végre méltóztattak erről közleményt kiadni.

Akár lehetne arról is beszélni,ahogy csaltatok vagy a bajnokságban vagy azon kívül 🙂

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés