Magyar válogatott
Új edzővel, fiatal sztárral érkezik hozzánk Izrael
Holnap este 18 órakor csapunk össze Izraellel.
:
:
Holnap este 18 órától Izrael ellen játszik felkészülési mérkőzést a magyar férfi kosárlabda-válogatott egy háromcsapatos torna keretein belül. A vendégek új trénerrel vágnak neki az olimpiai selejtezőnek, aki azonban nagyon jól ismeri az izraeliek rendkívül sikeres új generációjának kiemelkedő tehetségeit, és az Euroliga legjobb fiatal kosarasa is pályára lép Kecskeméten.
Izrael 1939-ben csatlakozott a FIBA-hoz, de 1959-ig bezárólag mindössze egyszer indultak el az Európa-bajnokságon. ’59-től kezdve aztán beindult a nagyüzem, és 1989-et, valamint 1991-et leszámítva mindig kijutottak a kontinenstornára – legjobb eredményük egy ezüstérem 1979-ből. Érdekesség, hogy háromszor az Ázsia Játékokon is résztvevők voltak: 1966-ban és 1974-ben aranyérmet, 1970-ben ezüstöt szereztek. Olimpián egyetlen egyszer, 1952-ben szerepeltek, világbajnokságon pedig 1954-ben és 1986-ban lehettek ott, utóbbin hetedikek lettek.
A közelmúlt eredményei felemásak. 2021 óta 3-3-mal másodikok lettek Németország mögött, az észteket és a lengyeleket megelőzve a világbajnoki selejtezők első csoportkörében. A második körben viszont 1-5-tel végeztek Finnország, Svédország és Szlovénia ellen, így összességében ötödikek lettek csoportjukban (4-8). Közben a 2022-es Európa-bajnokságon megnyerték az első két meccsüket a finnek és a hollandok ellen. Ezt követően azonban kikaptak a lengyelektől, a szerbektől és a házigazda csehektől is, így 2-3-mal az ötödik helyen zárták ezt a csoportot is, nem jutottak be a legjobb 16 közé.
A világbajnoki selejtezők utolsó, februári ablaka után edzőt is váltottak: Guy Goodes helyét Ariel Beit-Halahmy vette át. Az 57 esztendős szakember izraeli klubokat irányít 1999 óta (január óta újra a Hapoel Gilboa Galil vezetőedzője, melynek kispadján 2015 és 2019 között ült már egyszer), volt azonban két időszaka U20-as szövetségi kapitányként is. Az első 2008 és 2009 között volt, a második viszont 2017-től 2019-ig tartott, és ez utóbbi az érdekes: 2018-ban és 2019-ben is Izrael nyerte az U20-as A divíziós Európa-bajnokságot a férfiaknál. Itt érdemes megjegyezni, hogy U20-as szinten aranykorszakát éli az izraeli kosárlabdázás: a két első hely előtt 2017-ben ezüstöt nyertek, a Covid miatt elmaradt két nyár óta pedig egy negyedik és egy újabb második hely került a nevük mellé.
Beit-Halahmy tehát együtt dolgozhatott a legjobb fiatal játékosokkal. Közülük Izrael jelenlegi egyetlen NBA kosarasa, Deni Avdija a hírek szerint nem lesz itt Kecskeméten, a 2019-es U20-as aranyéremben szintén oroszlánrészt vállaló Yam Madar viszont igen. A 190 centis irányítót 2020-ban a Boston Celtics választotta ki az NBA drafton (2. kör, 47. hely), az elmúlt két évet a Partizannal töltötte, idén az Euroliga legjobb fiatal kosarasának választották, két hete pedig 2+1 évre aláírt a török sztárcsapathoz, a Fenerbahcéhez – 22 éves kora ellenére is ő a legnagyobb név a jelenlegi keretben.
Madaron kívül a másik irányító, Yivtach Ziv játszik külföldön, ő a bajnok Maccabi Tel-Avivtól szerződött most nyáron a spanyol élvonalba, a Coviran Granadához. Csapattársa volt a Maccabival szintén bajnok magasember, Roman Sorkin, a döntőben vereséget szenvedő Hapoel Tel-Avivot pedig Bar Timor, Tomer Ginat és Gil Beni képviselik. A két elődöntős csapatból a rutinos Oz Blayzert és a Brose Bambergtől hazatérő Gabriel Chachasvilit láthatjuk majd Kecskeméten a Hapoel Jerusalem képviseletében, a Hapoel Holonból pedig Netanel Artzi kapott meghívást erre a tornára – igaz, Chachasvilihez hasonlóan ő is most váltott csapatot. Sorkin, Timor, Ginat és Blayzer a rutint képviselik, ahogy Nimrod Levi is – a keret és a múlt alapján Madarral együtt ők alkothatják a Kecskeméten fellépő csapat gerincét. Rajtuk kívül Roy Paretsky, Yair Kravits, Roi Huber és Noam Avivi lesznek még az izraeli csapat tagjai.
Forrás: MKOSZ
Elgázolhat a PCvonat,de Izraelnek mi köze Európához? A pénzen kivül.
Közel-Kelet, Ázsia.
szimplan a politika es a gyulolkodes az oka
Ugyanannyi, mint Kazahsztánnak a foci EB selejtezőhöz 🙂
Közvetíti valami?