Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Új csapatvezetőt jelentett be az Egis Körmend

Kozma Gergő új feladatot kapott.



:

:

Az új szezonban már nem lép pályára az Egis Körmend mezében Kozma Gergő, aki a veszprémi kölcsönjáték után visszatért a vasiakhoz, de most már „civilben”, csapatvezetőként dolgozik a klubnál – írja a piros-feketék Facebook-oldala.

– Talán már a múlt évben abbahagytam volna a játékot, ha akkor nem kapom meg a lehetőséget itt Körmenden, és ezért nagyon hálás vagyok a klubnak. Mert egy sérülés után nem sokan mondták volna azt, hogy jöjjek. Aztán a múlt szezon végén leültem beszélgetni Ziga Mravljakkal a jövőről, hogy milyen lehetőségeim lehetnek a folytatásban. Ő elmondta, hogy semmit nem tud ígérni nekem, hiszen sokan vagyunk, bőséges a keret a csapatnál. De akkor még nem dőlt el semmi. Az új idény előtt elkezdtünk edzeni és ekkor újra leültünk beszélgetni. Elmondta nekem, hogy úgy látja, jó állapotban, jól tértem vissza, és ezzel elég nehéz helyzetbe hoztam őt, de még mindig tartja azt, hogy nem tud nekem semmit ígérni. Ugyanakkor javasolta, hogy ha lehet, maradjak a csapat mellett, akár leendő edzőként. Ez is szóba került, hogy tanulhatnám akár ezt is, akár szlovéniai gyakorlattal. Ugyanakkor én elkezdtem Szombathelyen a gazdálkodás és menedzsment szakot és felmerült, hogy ehhez is kötődhetne az itteni szerepvállalásom. Nem volt könnyű meghozni ezt a döntést, hogy játékoskarrier helyett más területen tevékenykedjek, de ebben is sok támogatást kaptam, hiszen beszélgettem erről a klub és a tulajdonos képviselőivel is – nyilatkozta Kozma.

Problémák megoldása, csapatprogramok, utazások szervezése

Igazából kaptam az alkalmon, mert szerettem volna, ha lenne ilyen munkatársunk, aki a mindennapi feladatok megoldásában, a klubvezetés és a csapat közti kapcsolattartásban a segítségünkre lehet. Intelligens, ambiciózus fiatalemberről van szó, aki ismeri a körmendi közeget, a sportág belső világát, ráadásul tökéletesen beszél angolul, szóval teljes mértékben alkalmas erre a feladatra. Amúgy is szeretnénk, ha lennének olyanok, akik, ha esetleg nem tudnak játékosként megfelelő lehetőséghez jutni, akkor azok maradnának és különböző területeken segítenék tovább a klub munkáját. Szerencsére nagyon sokan jönnek hozzánk, és mindenkiből nem lehet élvonalbeli játékos, de aki szeretne és tud más területen segíteni, annak meg kell adni erre a lehetőséget.Gergő mindennapi feladatai közé tartozik a játékosok problémáinak kezelése, a csapat körül felmerülő problémák megoldása, csapatprogramok, utazások szervezése – nyilatkozta a kialakult helyzetről a csapat ügyvezetője, Hajba Ádám.

Címlapfotó: Zsu

5 hozzászólás

5
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
4 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
4 Comment authors
MivanmivanpirosfRedbidSárgaPárna Recent comment authors
SárgaPárna
Olvasó

Hány keze van ennek a Pistának, hogy ennyi kesztyűbábot tud egyszerre mozgatni?

Redbid
Olvasó

Esetleg ne magadból vagy a köreidből indul ki, máris egyszerűbb az élet!
Mondjuk neked mindegy 🙂

pirosf
Olvasó

Neked egy van,a végén meg a Marok Marcsa.

Redbid
Olvasó

Hsz-ek alapján valószínűsítve az “irányultságát” lehet pont ezért irigykedik a Pistára, mert “olyan sok keze” van 🙂

Mivanmivan
Olvasó

Te vagy az egyik 🙂

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés