Női bajnokság
Új csapat, új játékrendszer Győrben
“Fiatalokkal és rutinos játékosokkal dolgozni egyaránt kihívás és érdekes feladat” – vallja az újdonsült apuka, Milos Pavlovics.
:
:
Harmadik hete dolgozik együtt a nyáron alapos „vérátömlesztésen” átesett UNI Győr-Mély-Út csapata. Az orvosi vizsgálatok mellett gyakorlatilag tíz napot dolgozott együtt a még foghíjas keret. Pénteken 18 órakor pedig az első edzőmeccset is lejátsszák a győriek a megyei rivális Sopron Basket otthonában. Milos Pavlovics vezetőedzővel az elmúlt időszakról és az előttük álló feladatokról beszélgetett a kisalfold.hu.
„Amit ennyi idő alatt elvégezhettünk, azt megtettük, tíz játékossal tudtunk dolgozni. A létszám a héten kilencre csökkent, mert Papp Klaudia a debreceni 3×3-as Európa-bajnokságra készül. Ott van egyébként spanyol légiósunk, Sandra Ygueravide is hazája válogatottjával. Ők a tervek szerint jövő hétfőn érkeznek meg, pár nappal később pedig az amerikai Alicia DeVaughn és Zofia Hruscaková is csatlakozik hozzánk. Nagyjából három-négy hetünk marad a közös munkára, ami azért nem sok, mert nagyon sok az új játékos, s közülük nem kevés az igazán fiatal, de annál tehetségesebb kosaras” – kezdte a Kisalföldnek a szerb szakember.
„Fiatalokkal és rutinos játékosokkal dolgozni egyaránt kihívás és érdekes feladat. A legideálisabb, ha a keret összetétele a kettő ötvözete, tehát vannak tehetséges és már kiforrott kosarasok a csapatban. Győrben most tulajdonképpen ez a helyzet, éppen ezért az egyéni képzés is kiemelt szerepet kap a felkészülés során. Az eddig eltelt időszakban mindenki nagyon jól dolgozott, látszik mindenkin az alázat, hogy szeretne jobb lenni. Új, a játékosállományhoz illő rendszert szeretnénk idén a csapattal játszani, s ehhez bizony időre és türelemre van szükség. Persze emellett az eredményességre is oda kell figyelni, de azt gondolom, mindenki tudja a feladatát, s hiszem, hogy napról napra erősebbek leszünk. Az mindenképpen nehezíti a dolgunkat, hogy Raksányi Krisztinára várhatóan decembernél előbb nem számíthatunk, de megpróbáljuk nélküle megoldani addig a dolgokat. Az tény, a magyar bajnokság roppant erős, évről évre fejlődik” – folytatta a szakember, aki a pénteki edzőmeccsel kapcsolatban is elmondta az elvárásait.
„Mint már mondtam, kilencen vagyunk, nincsenek még a légiósaink. Igazából az eredmény nem lényeges, sokkal inkább azt szeretnénk megnézni, hol tartunk, mi az, amiben esetleg változtatni kell, s miben kell fejlődni, s esetleg mi az, ami működőképes a játékunkban. A Sopron nagyon erős csapat, rendszeres Euroliga-induló, elsőre talán nem a legideálisabb ellenfél, viszont az egyik legjobb erőfelmérő az említettekkel kapcsolatban. Személy szerint én azért várom ezt a találkozót, mert ez lesz a győriekkel az első meccsem a soproni arénában” – tette hozzá a szerb tréner, aki kedden másodszor is apuka lett: felesége ismét fiúgyermeknek adott életet.
„Nagyon boldog vagyok, egyelőre a család otthon van, amint tudok, egy villámlátogatásra én is hazamegyek, de aztán ha már megerősödött a pici, akkor a feleségem és fiaim Győrbe költöznek. Addig pedig dolgozunk azon, hogy a győri kosárlabdacsapat minél jobb és erősebb legyen” – mondta végezetül Milos Pavlovic.
fotó: UNI Győr-Mély-Út Facebook oldala
Szólj hozzá!