Connect with us
Hirdetés

Magyar Kupa

“Úgy kell játszani, egy elődöntőn, ahogy Maltsi”

Így látta a ZTE-Szekszárd meccset Gáspár, Djokics, Eldebrink és a görög légiós.



:

:

HIRDETÉS

Az Atomerőmű KSC Szekszárd 74-64-re legyőzte a ZTE NKK csapatát, és bejutott a holnapi döntőbe a Killik László Női K&H Magyar Kupán. Így látták a találkozót a vezetőedzők, és egy-egy játékos:

Gáspár Dávid, a ZTE NKK vezetőedzője: Nehéz most mit mondani, mert nagyon szerettünk volna nyerni. Nem minden évben jut a ZTE NKK ilyen lehetőség közelébe, hogy elődöntőt játszhasson a kupában. Szerettük volna megragadni a lehetőséget. Ennek megfelelően játszottunk, és álltunk hozzá a meccshez. Büszke vagyok a játékosokra, kitették a szívüket a pályára. Mindent megtettek, hogy kikeveredjünk abból a helyzetből, amiben voltunk az utóbbi időben. Kulcspillanatokban hibáztunk, a Szekszárd pedig rendre megbüntette a hibáinkat, nem véletlenül tartanak előttünk. Gratulálok nekik, megérdemelt volt a győzelmük. A nemzetközi szereplésükhöz is gratulálok, illetve az egész évükhöz. Kívánok nekik minden jót, mi holnap megpróbálunk érmet szerezni.

Zseljko Djokics, az Atomerőmű KSC Szekszárd vezetőedzője: Gratulálok mindkét csapatnak, a Zetének is és Maltsinak is. Nagyon jó meccset játszott, így kell játszani egy elődöntőn. Szerintem a ZTE tegnap megmutatta, hogy kell elkezdeni egy kupát. Nem játszottak jól, de a 25. perctől körülbelül harminc pontot vertek a BEAC-ra. Ettől aztán belekerültek egy olyan ritmusba, ami fontos a kupában. Mi tökéletesen játszottunk a Csata ellen, ettől aztán ma mintha kicsit lazítottunk volna, dekoncentráltan kezdtünk, rosszul dobtunk, de gratulálok, hogy így is döntőbe jutottunk, ez fantasztikus dolog a klubnak. Nagy tapasztalatot lehet szerezni, remélem, holnap sokkal jobban fogunk játszani. Ma inkább erőlködtünk, nem játszottunk támadásban csapatként, nem járt annyira a labda, mint szerettem volna.

Evanthia Maltsi, a ZTE NKK játékosa: Kemény meccs volt, gratulálok a Szekszárdnak. A magasembereiket nem tudtuk tartani, a lepattanócsatát elveszítettük, márpedig ez nem fért bele egy olyan kemény csapat ellen, mint a Szekszárd, amely minden hibánkat megbüntetett. Megpróbálunk változtatni holnapra, rendeznünk kell a sorokat, az már egy másik meccs lesz, amit meg akarunk nyerni. Sok sikert a Szekszárdnak.

Frida Eldebrink, az Atomerőmű KSC Szekszárd játékosa: Nagyon boldog vagyok, hogy nyertünk. Egy jó csapat ellen jutottunk tovább. Ismét döntősök vagyunk, remélem, megismételjük a tavalyi eredményünket, és idén is megnyerjük a kupát. Fizikális, kemény meccs volt, nagyon jól védekeztünk, igazi csapatjátékot mutattunk be.

Fotó: Pókász Endre/MKOSZ

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
HIRDETÉS


Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb

Hirdetés

Hírek

Hirdetés

Facebook