Connect with us
Hirdetés

EuroCup

“Úgy futottunk be a pályára, hogy libabőrösök voltunk és teljesen extázisba kerültünk”

Kevés olyan élményben volt részük Zele Dorináéknak, mint Törökországban.



:

:

Csütörtökön még Törökországban volt jelenése az Aluinvent DVTK csapatának, vasárnap pedig a jó formában lévő PEAC-Pécset fogadta. A miskolciak nem hibáztak, 86-75-re megnyerték ezt a találkozót, de érezték a lábaikban a sűrű programot.

– Belülről, mi játékosok éreztük, hogy most nem volt olyan sok a pihenő – mondta Zele Dorina, a DVTK erőcsatára a BB1.hu érdeklődésére. – Szükségünk is volt ezért arra, hogy belülről motiváljuk magunkat, próbáltunk plusz energiákat nyerni. Tudtuk, hogy nagyon fontos mérkőzés volt a Pécs elleni, így igyekeztünk túllépni a fáradtságon és koncentrálni az aktuális feladatra.

Össze is kell minden erejét szednie Cziczás László csapatának, ugyanis csütörtökön következik a Galatasaray elleni visszavágó az Európa-kupában. Idegenben meglehetősen jó pozícióba került a magyar csapat, hiszen mindössze egy pontot kell ledolgoznia a második mérkőzésen (77-76).

– Biztos vagyok benne, hogy a Galatasaray is hasonlóan fáradt, mint mi – folytatta a DVTK kiválósága. – Vasárnap egy nagyon kemény meccsük volt a Fenerbahce ellen, ráadásul ezúttal nekik kell Magyarországra utazniuk. Azt gondolom, ha hasonlóan jól teljesítünk majd, mint az idegenbeli meccsen, akkor itthon meg lehet az az egy kosárnyi különbség minimálisan. Azt mindenképpen el kell mondanom, hogy

kevés olyan élményben volt részünk, mint Törökországban. Úgy futhattunk be a pályára, hogy libabőrösök voltunk és teljesen extázisban voltunk.

Ritka az ilyen szurkolás egy női kosárlabda mérkőzésen. Az első meccsen komoly tartásról tett tanúbizonyságot a csapat, hiszen többször is elhúztak 6-8 ponttal a törökök, és többször is sikerült visszajönnünk. Ez nagyon fárasztó, sokat kivett a társaságból. Akkor lehet esélyünk csütörtökön, ha megpróbálunk mi irányítani, és nem hagyjuk, hogy ránk jöjjenek nagyon.

Kiemelt kép: hunbasket.hu

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
MásikVégétFújdMeg Recent comment authors
MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Na, ne mondjátok már, lányok, hogy jobbak, mint a nagyhírű Falkó-tábor? 😀 😀

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés