Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

“Úgy fogom fel, mint egy kemény meccset” – megszólalt Gereben Lívia

Sokkolta a hír. Először nem akarta elhinni a diagnózist, de aztán azonnal elhatározta, hogy harcolni fog a betegséggel.



:

:

A tehetséges, fiatal kosarasnak, Gereben Líviának pár hete tűnt fel, hogy valami baj lehet, mert a tarkójánál a nyirokcsomók megnagyobbodtak. Ekkor szólt szüleinek. Az orvosi vizsgálat megállapította, hogy leukémiás. A szekszárdi kosárlabdacsapat játékosa már kórházban van és megkezdték a kezelését.

Líviát sokkolta a hír. Először nem akarta elhinni a diagnózist, de aztán azonnal elhatározta, hogy harcolni fog a betegséggel.

A tehetséges kosarast nemrégiben a 10 legígéretesebb, Amerikán kívüli játékos közé sorolta a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség. Barátai és sporttársai szerint is hatalmas az akaratereje.

Egy korábbi interjúban elmondta, hogy a közönség szeretete nagy erőt ad neki.

“Muszáj erősnek maradnom, meg keménynek, mert nagyon sokat számít az, hogy fejben hogy állok hozzá a dologhoz. Nagyon meg szeretnék gyógyulni, minél előbb” – mondta.

Mindenki szorít Líviának, a család, a barátok, a sporttársak is támogatják, és bíznak gyógyulásában. A kosaras az RTL Híradónak elmondta, hogy nagyon jó érzés számára, hogy ennyien mellette állnak.

“Most úgy fogom fel, mint egy kemény meccset, tudom, hogy mennyi csapattárs áll mellette, nagyon sok pozitív energiát tudok ebből meríteni” – mondta az RTL Híradónak.

fotó: KSC Szekszárd Facebook

3 hozzászólás

3
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
3 Comment authors
MásikVégétFújdMegOlajheartnazol Recent comment authors
MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Igazi, kemény sportlady vagy, fel az újabb győzelemre !!!
A tehetséged, az erőd a tudásod melletted áll, mi meg mögötted!

Olajheart
Olvasó

Harcolj Livi!!! Csak győztes lehetsz! Nem lehet más!

nazol
Olvasó

A szív összeszorul, a torokban gombóc. Mindent bele Lívia, előtted az élet!!! Borzasztóan várunk vissza!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés