Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Üdv a fedélzeten! Parádés játékkal jutott fel az Oroszlány

A Veszprémnek nem volt esélye a visszavágón.

OSE Lions – HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 103-74 (31-20, 24-13, 29-16, 19-25)

B-csoport (Piros-csoport), döntő, második mérkőzés
Oroszlány
Játékvezetők: Benczur Tamás, Boros Tamás, Minár László (Fekete László)

OSE Lions: Abell 21/9, Illés M. 9/3, Mohácsi 9/6, Hegedűs -, Nshimba 7. Csere: Sömenek 6/6, Kucsora 6, Kiss K. 9/3, Zsíros P. 5/3, Anda 9, Bán T. 13/12, Burai 9/3.

HOYA-Pannon Egyetem Veszprém: Szabó P. 11/3, Madár A. 24/18, Kovács Á. 6, Pavlovic 15/6, Völgyi 10. Csere: Kerkai 4, Lógár-, Körtélyesi 4, Helmeczi -, Szűcs P. -.

HIRDETÉS

Fantasztikus hangulatban, az első perctől kezdve szenzációsan játszó Oroszlány megnyerte a másodosztályú bajnokság döntőjének második összecsapását is, így 2-0-ra legyőzte a pályaelőnyből induló Veszprém együttesét.

Ünnepelni gyűlt össze a város apraja-nagyja, miután Mohácsiék megnyerték a párharc első összecsapását. A hazaik ennek megfelelően is kezdték a mérkőzést. Harminc pontot dobtak az első negyedben, és már ekkor átlépték a lélektanilag fontos tízpontos határt. A vendégek a folytatásban sem tudtak mit kezdeni a szűnni nem akaró kosárzáporral, és ráadásul Madárék támadójátéka is akadozott.

A 24-13-as második negyed után gyakorlatilag eldőlt a találkozó, 55-33-al mentek nagyszünetre a csapatok.

Oroszlány a folytatásban is szenzációsan játszott, újabb “harmincpontos” negyed a következett, majd az utolsó részben igazi örömkosárlabda.

Az Oroszlány feljutása megérdemelt.

 

Kiemelt fotó: OSE Lions

56 hozzászólás

56
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
33 Comment threads
23 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
33 Comment authors
L.P.CsakÉnSomogy011szakadtgepardVadkakas Recent comment authors
Somogy011
Olvasó

Gratula és sok sikert az A csoportban !!

piros710321
Olvasó

Sok Falcos gratulációt nem olvastunk! Na nem baj, majd ezután a hsz. után lehet trollkodni.
Csak a piros-feketék!

Vadkakas
Olvasó

Az ilyen szurkolókkal rendelkező helyekre kell NB1-es csapat. Üdv és hosszú éveket az élvonalban.
Hajrá DEAC!

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

EMŐKE most hívott, ő is nagyon gratulál az oroszlányiaknak, amúgy is Bányász-szíve van, azt üzeni mindenkinek! Személyesen is fog jelentkezni, csak most büntiben van, édesanyja eltiltotta a netezéstől, mert EMŐ csúnyán bebaszcsizott, és bután viselkedett az osztálykiránduláson! Csak velem beszélhet, meg a gondnokával pár napig. 🙁
Ezzel együtt viszont külön üdvözli és puszilja Lazók Polgármester Urat, reméli, jövőre jól összebarátkoznak, valamint ezt a czikket küldi és ajánlja szíves figyelmetekbe:

https://index.hu/sport/kosarlabda/2019/05/23/oroszlany_kosarlabda_tortenet_30_ev_utan_nb_i._a_feljutas_bajnoksag_piros_csoport_veszprem_ose_lions_beck_ferenc/

SZERETLEK benneteket! 😉

piros710321
Olvasó

Te mekkora hülye vagy 🙂 !

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Most ezt megint miért? 🙁 Hiszen én SZERETLEK téged! … 🙁 😉

CsakÉn
Olvasó

Zoli te egy igazi gyökér vagy.

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

xD
A stílus elárulja a nicket.

bányász
Olvasó

Nagyon szomorú, hogy neked bármilyen kötődésed van az OSE-hoz. Innentől mindenki összeköti…és amikor (baromságot) írsz mindenki azt gondolja majd, hogy egy gyökér OSE-s. Ez elég szomorú…. nagyon szomorú.

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

Szerencsére már nincs kötődése. Pont innen a frusztrált sértődöttség.

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Attól függ, ugye, hogy mit értünk “kötődés” alatt, barátom… 🙁

L.P.
Olvasó

Mi van Morci, fáj, hogy nem vagy részese? 😀

SPARTAN
Olvasó

Gratulálok! Jó hangulatú meccsek várhatóak Oroszlányban! Sok sikert és maradjatok is bent az első osztályban!
MTE!!!

Csapajev
Olvasó

Megnéztem felvételről a meccset. Jó hangulat és fölényes oroszlányi győzelem. (A lelkem mélyén egy kicsit irigykedek is) Ha egy-két poszton erősítenek (légiósok), akkor simán bent maradhatnak, mert ilyen szurkolás mellett az +10-15 pont a hazai meccseken. 🙂 Ha netán valaki megnézné, akkor itt van:
https://www.youtube.com/watch?v=4X6p5HmGUNw&ytbChannel=null

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Helyesen: irigykedeM ! 😉
SZERETLEK. 🙂

Csapajev
Olvasó

Nem vagyok irigy ezért általában nem irigykedeM, de az Oroszlány sikere miatt most rájuk nagyon irigykedeK.
Azt akaroM, hogy most hagyjál békén, mert akaroK egy kis nyugalmat végre. 🙂
PUSZI!

szakadtgepard
Olvasó

Ügyes 😀

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Végére csak-csak belejössz abba, amit már általános iskola hetedikben illene rutinból nyomni. 🙂
Nem bánom, hogy kicsit foglalkoztam veled, soseM késő! 😉
Látod, most már sikerült mindösszesen egy komoly hibával abszolválni ezt a komoly vizsgafeladatot! 😉 Ráadásul az az egy hibád is dacból volt, szándékosan, valamiért úgy érzem! Igazából már megtanultad a helyes nyelvtani alakod, nekem ez volt a lényeg!
Örülök, hogy segíthettem! 😉
Ja, és ne durcizz! 🙂 🙂 😀
SZERETLEK !!!

Olajheart
Olvasó

Gratulálok. Nagyon jó hogy végre sikerült feljutni! Párszor szurkoltam veletek Hepp kupa döntőn! Jó a tábor nagyon. Találkozunk ősszel! Hajrá piros feketék!

RRichieG
Olvasó

Örülünk, hogy az Olajbányász is hozzájárulhatott a feljutáshoz Zsíros Péterrel, lassan küldhetitek vissza 😂

L.P.
Olvasó

Jó helyen van Ő Oroszlányon. 🙂

jb17
Olvasó

Hatalmas gratuláció Berényből is! 🙂

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Zalaegerszeg, Olajbányász, Körmend, Oroszlány… Ha még a Baja és a Sopron, max Videoton is “beszállna”, nem lenne többé hiányérzetem a kosárlabda bajnit illetően !

SZERETLEK titeket! 😉

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

🙂 🙂 😉

donnarumma
Olvasó

Gratulálok a feljutó csapatnak!
Örülök,hogy egy régi kosárváros csapata ismét a legjobbak között szerepelhet.
Megérdemelték!
Ősszel találkozunk😊

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

Srácok, mindenkinek aki hozzászólt, köszi! Egyelőre felfoghatatlan.

bányász
Olvasó

Jól esik olvasni ezt a sok gratulációt. Köszönjük! Közel 30 éve vártunk erre. Találkozunk ősszel!:)

redmiller
Olvasó

Üdvözlet az elsőosztályban!
Remek csarnok, remek tábor!
Már csak a csapatot kell felépíteni és remélem nem csak átutazóban lesztek az A csoportban! Jó erősítést a nyárra!

Mike21
Olvasó

Gratulálok a Bajnoki címhez és a feljutáshoz! Jó ünneplést, egészségetekre, megérdemeltétek. 🙂
Szép volt OSE!
Várunk Titeket az új Arénában ősztől!

ui: Kiss Kornélt külön is üdvözlöm.

A lényeg továbbra is Hajrá Kaposvár!

szakadtgepard
Olvasó

Csak nehogy többen legyenek nálunk… 😁

SopronKCfan
Olvasó

Hatalmas gratuláció Sopronból is! Várunk titeket sok szeretettel 🙂

debr
Olvasó

Anno ellenünk a veszprémi ügyvezető csak annyit írt FBn: “csak az ügyvezetők közötti különbség döntött!”
Most kíváncsi lennék mire fogja….
Gratulálok az OSEnak, hangulatos mérkőzések lesznek!:)

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

Kedveljük Naményi urat mi is. De hogy efelől ne legyen kétsége, tegnap (is) énekeltünk neki egy kicsit.

Muszka7909
Olvasó

Óriási gratuláció nektek, Végre nem egy himi-humi csapat került fel az első osztályba hanem akinek ott a helye a legjobbak között!! 😉

Csapajev
Olvasó

Kimondottan örülök az Oroszlánynak, hiszen egy kosárlabdát szerető város csapata került fel. Biztos, hogy sokkal jobb ez a kosárlabda NBI-nek, mint mondjuk a most kieső “Tehetséges Fiatalok” csapata.
Gratulálok!

red-black01
Olvasó

Nagy gratuláció Oroszlányba!
Szimpatikus csapat, kellően őrült-de szimpatikus szurkolók, jó hangulat és jó kis csarnok, 3+1 ex-körmendi, piros-fekete szín.
Mi kell még? 🙂

benett
Olvasó

Hatalmas és ŐSZINTE gratuláció Körmendről.Remélem sok és jó meccseket játszunk majd. Egerszeg ,Fehérvár, Körmend után talán újabb vidéki fellegvár született.

pbask
Olvasó

Ecsém te még mindig ritka surmó vagy. Még ha minket kihagysz,de az Olajt is? Fehérvári fellegvár a nagy szurkolótáborukkal..hajaj

benett
Olvasó

Bocs az Olaj tényleg lemaradt.

Rouge
Vendég
Rouge

“….Még ha minket kihagysz,de az Olajt is?…”

Figyelj már, ugye te falco szurker vagy…
régebben (meg néha még most is) elég primitív hozzászólásaid voltak (vannak)…
magadat is lehülyézted az egyik kommentedben, ugyebár….

Mondd meg nekem, mégis mi a f@szért kedveltelek meg????
:);):)

pbask
Olvasó

Ki tudja… ;):)
Én vagyok a BB1 Jockeyja, csak aranyrúd helyett nekünk ezüstünk van de dögivel.:D

Rouge
Vendég
Rouge

Pbaszki, ha már Jockey, akkor Jockey….legyen ő az avatarod…állítsd be…
ne így arc nélkül lógjál már itt…vaze.

Na, küldök egy képet…itt egy f@sza ezüst színű kalapban vigyorog:

comment image

HajráKörmendHajráVas
Olvasó

Gratulálok OSE!!
Fantasztikus csarnok, fantasztikus szurkolók. Végree újra Körmend-Oroszlány!! 😀😀

Kalok Kevin
Vendég
Kalok Kevin

Hihi meg haha kac kac kukac Üdv az MB1-BEN

lujo
Olvasó

Sűrűsödik a dunántúli mezőny, grat Egerszegről!

Csapajev
Olvasó

Ha a Veszprém jut fel, akkor is sűrűsödik. 😜

Tom84
Olvasó

Gratulálok! Végre sikerült nektek! Nagyszerű szurkolók vagytok és szép a csarnokotok is, ott voltam az átadón! Üdv ismét az NB1-ben.

piros710321
Olvasó

GRATULA Körmendről! Csak a piros-feketék!

mrfox
Olvasó

Jár a gratuláció Zegről is.

balldontlie
Olvasó

Bravó OSE! Ilyen csapatokra van szükség, itt nem lesz még kérdés augusztusban, hogy hol játszik a csapat vagy tavasszal, hogy miért nincs néző…Remélem nem lesz semmi gond a tárgyalóasztalok mellett, nehogy ezt a TF-et bent tartsák… Jövőre találkozunk, MTE!

pbask
Olvasó

Vicc lenne ha ez a pénzmosott foshalmaz maradna,mert kell pesti csapat.

HYPER
Olvasó

A Tf szar. Semmi háttér. Az OSE teljesen megérdemelte, de főleg fanatikus szurkolóik. Kíváncsi vagyok vergődik-e a MAFC azért, hogy ismét megpróbáljon az oldalvízen feljutni.

Koops
Olvasó

Hajrá Ose!
Sok sikert nektek itt köztünk! Nagyon jó hangulatú meccset játszottatok!

Milos
Olvasó

Ez igen!
Hatalmas grat Körmendről az OSE-nak!

pbask
Olvasó

Sok sikert Ose! Néztem meccseteket, tiszta Körmendkettő,csarno,szurkolók minden!Nektek van itt a helyetek és remélem nem az alsóházban! Hajrá Hajrá 🙂

HIRDETÉS


Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb

Hirdetés

Hírek

Hirdetés

Facebook