Bajnokság
Ubilla döntésében Bencze Tamás fontos szerepet játszott
Az amerikai irányító azt várja, hogy a ZTE a következő szezonban benne lesz az első ötben.

:
:
A szezon ugyan véget ért a Zalakerámia ZTE KK számára, de a klub szakmai stábja már javában dolgozik a jövő évi keret kialakításán. A középszakasz még alig fejeződött be, amikor bejelentették egy korábbi közönségkedvenc, Emmanuel Ubilla érkezését. Az amerikai irányító idén szezon közben tért vissza Magyarországra, egy szintén korábbi állomáshelyére, Kaposvárra. Az ott töltött időszak alatt bizonyította, hogy képességei nem koptak meg az elmúlt évek során, így nem csoda, hogy a Zalaegerszeg azonnal lecsapott rá.
– Könnyű volt döntést hoznom – mondta Emmanuel Ubilla, a ZTE “régi-új” irányítója a BB1.hu-nak. -Azért döntöttem a visszatérés mellett, mert Bencze Tamás vezetőedzővel mindig is jó kapcsolatot ápoltam, valamint szerettem a zalai közönség előtt játszani. Szeretném elérni a ZTE-vel a következő szezonban azt, hogy bejussunk a legjobb öt közé, a felsőházba. Ezután pedig küzdhessünk a bajnoki cím megszerzéséért. Komolyan gondolom azt, hogy amikor a 2016/17-es szezonban itt játszottam, akkor lehetett volna esélyünk akár a bajnoki címre is, ha a sérülések elkerülnek bennünket. Én is megsérültem, valamint Norfleet is az Alba ellen. Tényleg csak azt tudom mondani, hogy bízom a jövő évi felsőházi tagságunkban, aztán a play-off-ban már bármi megtörténhet. Ami pedig az egyéni terveimet illeti: szeretném minden játékostársamat jobbá tenni, és kihozni belőlük azt, ami bennük van.
Zalaegerszegi időszaka óta két bajnokságban is megfordult a remek irányító: játékosa volt a lett Ventspilsnek, valamint a görög Kymisnek. Véleménye szerint a magyar bajnokság ereje nem változott sokat azóta.
– Úgy érzem, hogy hasonló a játékerő, mint korábban, amikor itt játszottam. Annyi változott, hogy talán több légióst hoznak a csapatok, emiatt sokkal jobban egyben van a mezőny, bárki megverhet bárkit – zárta a szavait a játékos.
Emanuel Ubilla (fotó: Gémesi Balázs)


Where do you live = hol élsz te?
Nehogy a Kaposvàr legyen bent a 4 be …. ZTE meg levesbe ….
Ok ok pedig ez így lesz
Nem egy rossz spíler, de azért meglepődnék, ha a Zalaegerszeg 4 között lenne a kövi szezonban a bajniban. … 🙁
Így van, hogy ki lesz a négy között, az a buksza vastagságától és a nagy légiós-lutribevásárlásoktól függ.