Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

U20: Visszavágtunk az észak-macedónoknak

Kucsera és Takács voltak a legjobb dobóink.



:

:

A portugáliai U20-as, B díviziós Európa-bajnokságra készülő fiú válogatottunk a tegnapi nap után ezúttal is Észak-Macedóniával játszott felkészülési mérkőzést a székesfehérvári MKOSZ-csarnokban.

A találkozó első negyedének első fele kiegyenlített játékot hozott, 11-11 után azonban Farkas két duplájával és Kelenföldi hárompontosával megléptünk (21-14). A második felvonás első fele az észak-macedónokról szólt, a tegnap is kitűnően teljesítő Temelkovski vezetésével két pontra zárkózott ellenfelünk (26-24). Sitku Márton triplája rendezte kicsit a sorokat, de a második felvonás második felét egyik csapat sem teszi ki az ablakba – hárompontos előnnyel mehettünk a nagyszünetre (29-26).

A fordulást követő első négy percben egy 11-0-val eldöntöttük az összecsapás sorsát, Kelenföldi zsákolását követően 14 pont volt a különbség (40-26). 15 pont volt a két együttes közötti legnagyobb távolság, innen jöttek vissza a vendégek 9-re az utolsó játékrész előtt (46-37). A záró 10 perc első felében azonban megint elléptünk 15 ponttal, onnan pedig már nem volt kérdés a győztes kiléte, végül 9 ponttal diadalmaskodtunk – írta a hunbasket.hu.

Magyarország – Észak-Macedónia 56-47 (21-14, 8-12, 17-11, 10-10)

U20-as fiú felkészülési mérkőzés, Székesfehérvár

Magyarország: Katona 9, Takács 5/3, Polster 2, Sitku 6/6, Kucsera 10. Csere: Kelenföldi 5/3, Farkas 4, Oroszi -, Plézer -, Mucza 5/3, Takács Má. 10/6, Ábrahám -, Werner -.

Észak-Macedónia legjobb dobói: Temelkovski 12, Mihajloski 6, Misa 6.

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés