Sztojan Ivkovics szövetségi edző: Ma tíz játékossal léptünk pályára, mivel holnap délben ismét játszunk, azon a mérkőzésen egy más összeállítású csapat fog szerepelni. Végig vezetve sikerült nyernünk a szlovákok ellen, minden játékosom jól küzdött. Kellemetlen ellenfél volt Szlovákia, védekezésben sokat alkalmazták a zónát, illetve a váltásos védekezést, ami nekünk nem nagyon ízlik, ebből a szempontból kifejezetten hasznos volt számunkra a mérkőzés. Ami a továbbiakat illeti, kevesebb, mint egy hét múlva utazunk az Európa-bajnokságra, július 7-én pedig már Portugália ellen lépünk pályára. Természetesen már körvonalazódik az utazó keret, még 3-4 helyen gondolkodunk a stábommal. A korábban említett sérültjeink, Kovács Ákos és Dunai Zétény sajnos nem tudnak részt venni az EB-n, talán Halmai Dani esetében látunk egy minimális reményt, hogy pályára tud lépni. Azonban a körülményektől függetlenül keményen készülünk tovább. Pozitív, hogy a szintén EB-résztvevő szlovákokat és a grúzokat is sikerült legyőznünk azzal a rotációval, amit alapvetően az Európa-bajnokságon is használni fogunk.
A Szlovákia elleni második edzőmérkőzésre június 30-án (pénteken) 12:00 órától kerül sor a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban.




