Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

U20-as fiú Eb: Már nem vagyunk hibátlanok

Jól kezdtünk, de végül simán kikaptuk az oroszoktól.



:

:

A csoportfavorit Oroszország volt U20-as fiú válogatottunk ellenfele a mai napon a matosinhosi B divíziós Európa-bajnokságon – mindkét gárda 2-0-val várta a találkozót.

Kiválóan kezdtünk: Meleg Gergő és Karvanen kosárváltása után Katona Bence ziccert értékesített, majd beszórt két hármast is a harmadik perc végéig (10-2). Sajnos a rendkívül jó fizikai adottságokkal rendelkező oroszok ezt követően kifejezetten jól védekeztek, mindenhova odaértek. Ez egyrészt a ponttermelésünk visszaesését eredményezte, másrészt rengeteg könnyű orosz kosarat: leginkább Karvanent és Umrikint nem sikerült tartanunk, az ő vezetésükkel már Oroszország vezetett 10 perc játék és egy 23-2-es rohanás után (12-25).

A második negyedben első felében sem sikerült reagálnunk, igaz, az oroszok támadójátéka is visszaesett. A 15. perc közepén találtunk be először, de ekkor már 20 pont volt a hátrányunk (12-32). Plézer Gábor büntetői jelentették első pontjainkat a felvonás során, majd kezdtünk beindulni: a félidő végén Meleg, a két Takács, Milán és Martin, valamint Rátvay Balázs is a kosárba találtak – hátrányunk 18 pont volt a nagyszünetben az 1/10-es triplamutató ellenére a játékot irányító, a palánk alatti területeket uraló (15-28 pattanó) oroszokkal szemben (27-45).

A fordulás után újra teljes fordulatszámon pörögtek a Halgyejev vezette oroszok, alig-alig volt olyan támadás, amiből ne dobtak volna pontot, így a 25. percre 30 pontra nőtt a lemaradásunk (32-62). Meleg szépen fejezte be a 2+1-es akcióját nehéz, a felvonás végén pedig Takács Milán fejezett be egy gyors indítást, majd értékesített még két büntetőt, így hátrányunk nem nőtt tovább ebben a szakaszban (39-69).

Az utolsó negyedben nem sok minden változott már. A mieink vezettek azért pár szép akciót, és nem igazán nőtt már a távolság, de a győztes kiléte nem volt kérdés. Az előzetes papírformának megfelelően Oroszország győzött 90-55-re – írta a hunbasket.hu.

Magyarország – Oroszország 55-90 (12-25, 15-20, 12-24, 16-21)

U20-as, B-divíziós Fiú Európa-bajnokság, Portugália, Matosinhos

Magyarország: Takács Mi. 11/3, Katona 14/12, Oroszi -, Rátvay 4, Meleg 14/3. Csere: Frank -, Plézer 4, Sitku -, Dancsecs -, Kelenföldi 2, Takács Ma. 6.

Az oroszok legjobb dobói: Karvanen 14, Umrikin 14, Halgyejev 11.

5 hozzászólás

5
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
4 Comment authors
Kendeffy BotondGáborSárgaPárnaUgyisminyerunk Recent comment authors
Kendeffy Botond
Olvasó

Az oroszok nem a mi ligánkban vannak. Ma Izlandot le kellene győzni.

Gábor
Olvasó

Ez az Orosz csapat lehet simán bent maradt volna a mi kis NBI/A csoportunkban a bajnokság végén.

Ugyisminyerunk
Olvasó

Ez elég gyenge volt.. Falcos miért nincs bent? Oké Dancsecs aki Amerikából jött vissza és most tudjuk hová igazolt..

SárgaPárna
Olvasó

Mert nem csókoltad meg a seggem, azért

Ugyisminyerunk
Olvasó

Huha..?? nagy most a szád, hogy nyertetek valamit.. de szerintem én egy teljesen normális kérdést tettem fel. Ott van az arany csapatból pár fiatal ha annyira jók lennének akkor miért nem rakták őket be? Kicsit vegyél vissza ember mert ezek csak tények 😉

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés