Bajnokság
U20: A héten elkezdődik az Európa-bajnokság
A csapat kedden indul Sopronba, majd szerda délelőtt Bécsből repül az észak-macedón fővárosba.

:
:
A magyar U20 válogatott július 7-én (pénteken) 16 órától a portugálok ellen kezdi meg EB-szereplését, a kontinenstornával kapcsolatos információk az alábbi honlapon találhatók: itt.
A mérkőzéseket a FIBA YouTube-csatornáján élőben lehet megtekinteni: itt.
Sztojan Ivkovics szövetségi edző: Mindenekelőtt szeretnék gratulálni az U19-es válogatott játékosainak és a szakmai stábnak, szerintem remekül helyt álltak a világbajnokságon. Nem szabad elfelejteni, hogy két évvel ezelőtt, amikor ez a projekt indult, általános vélemény volt, hogy ebben a mezőnyben nem hogy mérkőzést, még negyedet sem biztos, hogy képesek vagyunk nyerni. Ehhez képest a csapat két komoly bravúrral kezdte a tornát, aztán a későbbiekben elfogyott az erő és a frissesség, nem tudták újabb győzelemmel megörvendeztetni a magyar közönséget. Azonban mondhatom, hogy a fiúk felvették a világbajnokság ritmusát, szoros mérkőzéseket játszottak ezt követően is. Az utolsó két helyosztó mérkőzés eredménye kapcsán – Madagaszkár és Libanon ellen – lehet az embernek hiányérzete, kicsit talán hiányzott az energia, de több játékosnak kisebb sérülése, problémája volt, igy nem lehetett a végletekig kifacsarni őket, mindenki annyit játszott, amennyit bírt. Mindent összevetve a VB legfontosabb tapasztalata – és aki ért a sportághoz, az láthatta – hogy a világelithez képest minden poszton legalább “egy mérettel” kisebbek vagyunk, a jövőben ezen kell változtatnunk kell mind a kiválasztás, mind az erősítés során. A következő utánpótlás-esemény számunkra az U20 férfi Európa-bajnokság lesz, a keddi nap folyamán lesz végleges az utazó keret. A felkészülésünk jól sikerült, készen állunk a megmérettetésre. Köszönjük a szövetségnek, hogy ideális körülményeket biztosítottak számunkra a teljes felkészülési időszak során.

Mindig mindenki arra hivatkozik, hogy a fizikai paramétereink nem jók. Kicsik vagyunk, gyengék, alacsonyak. Ezek adottságok. Ha ez van, akkor a nagyon okos és hozzáértő szakemberek ehhez találjanak ki játékrendszereket, taktikát, stb! Ez nem annyira bonyolult. Csak ez egy olyan alibi, ami mögé mindig be lehet bújni és takargatni a takarhatatlant Pécset, Kecskeméten és a többi helyen.
Nem lehetne ezt a senkiházit eltakarítani végre?
Könyörgöm valaki tiltsa ki innen a sértődött apukákat, akiknek a tehetségtelen gyerekei nem férnek be még a Zöld csoportba sem és itt bosszúskodnak!
A Divízióba jutást várok már az U20 generációtól, ha ennyire szuper volt a felkészülés!
Nagyon gáz, hogy magyarázkodsz Ivkovics! Mocskos egy ember vagy! De legalább jól élsz! Nagy bohóc vagy és ezt beveszik akik adják a lóvét! Na ők még nálad is nagyobb balfaszok…!
Stojan❤️
Rátgéber❤️
Két kedvenc pasim⚡
Madagaszkári és libanoni legényeknek nem volt semmilyen kisebb sérülése, sem problémája és beleadtak apait-anyait, végülis ők játszottak hazai közönség előtt.
Csak hogy cucikázzak egyet.