Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

U20: Az Olajbányász és az Alba is kettőt nyert

Megvan az első OSE-győzelem is.



:

:

Folytatódott a kiemelt fiú utánpótlás-bajnokság alapszakasza.

A Jászberény két nap alatt két vereséggel folytatta: előbb a KTE-től, majd az Albától kapott ki. A kecskemétieknek nem sikerült a gyors duplázás, már ami a győzelmeket illeti: a Szolnok előbb idegenben, aztán odahaza is nyerni tudott a lila-fehérek ellen. A Pécs vendégeként szerezte meg első győzelmét az OSE, egyetlen pont döntött a Falco és a ZTE közt – előbbi javára. Pakson nyert az Egis Körmend, otthon a Kaposvártól kapott ki a Szedeák.

Egy újabb Alba-győzelmet is hozott a hét: a Jászberényt idegenben is legyőzte, s vendégként nyert a DEAC is, Oroszlányban. A Sopron nagyon könnyen futott át a PVSK-n, majd vasárnap kora délután zárult a hét: a Szedeák a Falcót győzte le.

U20-as fiú bajnokság

11. forduló

KTE-Duna Aszfalt – Jászberényi KSE 64-61 (12-17, 18-22, 17-10, 17-12)

KTE: Tóth Barna 17/6, Ivkovic 13, Kőházi 8/6, Mári 6, Velkey 6/3, Cserkó A. 4, Tóth Balázs 4, Szabó D. 4, Tóth P. 2.

JKSE: Szőke P. S. 15/3, Tóth T. 9/3, Kaszás 9, Kraxner 9, Kovács V. 8, Kovács Á. 7/3, Rékasi 4, Bogdán -.


6. forduló

Alba Fehérvár – Jászberényi KSE 73-41 (18-8, 15-8, 24-4, 16-21)

Alba: Takács Ma. 16, Takács Mi. 14/6, Kass B. 9/3, Seyi 8, Kertész D. 8, Csikós M. 8, Juhász L. 5/3, Dallos 3, Pákozdi 2, Lakatos L. -, Borbáth -.

JKSE: Kaszás 12, Kovács Á. 10, Kovács V. 7/3, Szőke P. S. 6, Rékasi 2, Kraxner 2, Tóth T. 2.


KTE-Duna Aszfalt – Szolnoki Olajbányász 65-73 (15-22, 19-17, 17-19, 14-15)

KTE: Lukács D. 21/3, Nagy J. 15/9, Cserkó K. 13/6, Botka 10, Rácz 4, Csorba 2, Veliczky -, Salánki -, Keller D. -.

Szolnok: Gilszki 24/12, Arnóth 12, Csomós 10/3, Orbán B. 8, Nyerges 8/3, Verba 6, Alcser 2, Bella Á. 2, Csornai Cs. 1, Tóth L. -, Csornai B. -, Csák B. Cs. -.


17. forduló

Pécsi VSK-Veolia – OSE Lions 55-62 (20-13, 17-10, 6-18, 12-21)

PVSK: Erdei Á. 13 (+12 lepattanó), Kovacevic 12 (+12 lepattanó), Heimann B. 11/3, Villányi 6, Tóth M. S. 6, Bor S. 3, Mándity M. 2, Lakatos P. 2, Pontyos -.

OSE: Dokmanovic 18/3, Pap A. 17/3, Lippay 10, Szabadfi 10/3, Varga T. 7/3, Galló -, Nagy B. -, Ungvárai -, Matajsz -, Ács Sz. -.


19. forduló

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Zalakerámia ZTE KK 74-73 (19-18, 16-21, 18-25, 21-9)

Falco: Takács Zs. 19/3 (+13 lepattanó), Rédei 19/15, Németh B. P. 12/12, Kovács L. H. 9, Horváth N. 8/3, Varga D. G. 5, Gosztola 2, Nárai G. A. -, Horváth Á. -, Hansen -.

ZTE: Csuti 23/3 (+11 lepattanó), Kámán K. 19/6, Makkos 13/3, Büki B. 12/6, Simó 6, Varga H. -, Lajos B. -, Németh M. -, Hoffmann -.


Atomerőmű SE – Egis Körmend 92-99 (22-21, 19-22, 28-33, 23-23)

ASE: Pajor 31/15, Dorogi 16 (+13 lepattanó), Heimann G. 15/9, Verasztó 11/6, Renkecz 10/6, Arnold B. 6, Gárdai 3/3, Kiss M. -, Ritter -.

Körmend: Kenéz 27/9, Kiss M. 22/9, Habel 17 (+10 lepattanó), Herczeg 14/6, Hiezl 10, Szívós 9, Tóth-Erdei -.


Szolnoki Olajbányász – KTE-Duna Aszfalt 83-74 (24-24, 20-17, 21-17, 18-16)

Szolnok: Gilszki 22/12, Arnóth 18/3 (+10 lepattanó), Orbán B. 11 (+10 lepattanó), Nyerges 8, Verba 7, Csornai Cs. 4, Csák B. Cs. 4, Nagy D. 4, Csomós 3, Alcser 2, Bella Á. -.

KTE: Cserkó K. 28/12, Botka 15, Lukács D. 13, Nagy J. 9/3, Körmendi 6, Farkas S. 3/3, Rácz -, Csorba -, Keller D. -, Salánki -, Veliczky -.


Szedeák – Kaposvári KK 63-79 (21-21, 10-18, 19-20, 13-20)

Szedeák: Balogh Sz. 15/3, Polányi 13/3, Tráser N. Z. 10, Kass F. 8, Ónodi 7/3, Pinnyey 4, Slavcec 3, Káposzta K. 2, Kamenik 1, Lőrincz -, Tráser M. L. -, Balog Cs. -.

KKK: Paár 39/9 (+10 lepattanó), Cohill 16/3, Hajduk 10, Puska B. 6, Fehér B. 5/3, Lévai 2, Takács A. 1, Dániel Á. -.


OSE Lions – DEAC Kosárlabda Akadémia 61-74 (10-24, 16-18, 17-21, 18-11)

OSE: Szabadfi 19, Pap A. 18/3, Dokmanovic 8, Nagy B. 6, Matajsz 4, Ungvárai 3, Galló 3, Varga T. -, Lippay -.

DEAC: Kalassai 17/9, Balázsi 14/6, Kiss K. 9/3, Sólyom Be. 8, Csikai 6/3, Nemes Á. 6, Ságodi 5/3, Batbaatar 5/3, Fábián Sz. 4.


Jászberényi KSE – Alba Fehérvár 48-78 (17-18, 9-20, 10-22, 12-18)

JKSE: Kovács Á. 11/6, Rékasi 10, Szőke P. S. 10, Kaszás 5/3, Tóth T. 5/3, Kovács V. 4, Csesznyik 2, Kraxner 1, Bogdán -.

Alba: Kass B. 17/3, Takács Mi. 17/3, Seyi 12, Takács Ma. 11, Kertész D. 7/3, Juhász L. 6, Takács E. 4, Csikós M. 3, Gödör M. Zs. 1, Pákozdi -, Lakatos L. -, Borbáth -.


Sopron KC – Pécsi VSK-VEOLIA 95-58 (19-13, 31-15, 22-18, 23-12)

SKC: Csátaljai B. 35/24, Schöll 20 (+15 lepattanó), Popadic 15/9, Werner V. 10 (+14 lepattanó), Sitku 8/3, Csendes P. 4, Csátaljai P. 3/3, Nyikos B. -, Vámosi -.

PVSK: Martinez 17/6, Bor S. 15/9, Lakatos P. 8, Kovacevic 6, Villányi 5/3, Erdei Á. 2, Puskás 2, Pontyos 2, Tóth M. S. 1, Mándity M. -.


18. forduló

Szedeák – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 86-75 (24-15, 24-19, 22-16, 16-25)

Szedeák: Polányi 26/18, Kass F. 13/9, Slavcec 11/3, Balogh Sz. 8, Tráser N. Z. 8, Pinnyey 5/3, Lőrincz 4, Kamenik 3/3, Káposzta K. 3, Balog Cs. 3/3, Ónodi 2, Tráser M. L. -.

Falco: Takács Zs. 20/3 (+13 lepattanó), Rédei 16/6, Németh B. P. 9/9, Nárai G. A. 7/6, Horváth N. 6, Gosztola 6, Kovács L. H. 3, Hansen 3, Varga D. G. 3/3, Bíró B. 2, Büki L. -, Horváth Á. -.

A bajnokság állása:

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1. Alba Fehérvár 15 13 2 28 1176 789 0,933
2. DEAC Kosárlabda Akadémia 17 13 4 30 1390 1179 0,882
3. Egis Körmend 15 11 4 26 1104 990 0,867
4. Sopron KC 17 12 5 29 1381 1279 0,853
5. Pécsi VSK-VEOLIA 17 11 6 28 1225 1178 0,824
6. Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 14 9 5 23 1056 995 0,821
7. Szedeák 18 11 7 29 1421 1337 0,806
8. Kaposvári KK 12 7 5 19 899 868 0,792
9. Szolnoki Olajbányász 17 7 10 24 1246 1289 0,706
10. Zalakerámia ZTE KK 15 5 10 20 1186 1265 0,667
11. Atomerőmű SE 15 5 10 20 1213 1297 0,667
12. KTE-Duna Aszfalt 15 3 12 18 952 1199 0,600
13. Jászberényi KSE 15 2 13 17 955 1119 0,567
14. OSE Lions 18 1 17 19 973 1393 0,528

Kiemelt kép: pixabay.com

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés