Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

U20: A Szedeák itt is elkapta az Egis Körmendet

Sűrűsödik az élmezőny.



:

:

Tíz mérkőzéssel folytatódott a kiemelt fiú U-bajnokság a legutóbbi héten.

A Szolnok Jászberény elleni sikerével indult a sorozat, másnap az Alba Fehérvárt verte idegenben az Egis Körmend. A Kaposvár az OSE vendégeként nyert, a pécsi fiatalok legyőzték a KTE-t.

A 14. fordulóban, odahaza sem sikerült győzelmet aratnia a JKSE-nek, amely ezúttal a Falcótól kapott ki. Az első oroszlányi siker továbbra is várat még magára, a csapat ugyanis az SKC vendégeként is alulmaradt. Az Alba viszont javított, a Szolnok elleni meccs megnyerésével. A PVSK heti második sikerét is elkönyvelhette, ezúttal a ZTE ellen, míg a DEAC simán abszolválta az ASE elleni megmérettetését. A Szedeák legyőzte a továbbra is listavezető Körmendet, ezzel már a vasiak is két vereséggel állnak.

U20-as fiú bajnokság

9. forduló

Szolnoki Olajbányász – Jászberényi KSE 79-65 (16-20, 24-10, 16-25, 23-10)

Szolnok: Frank Á. 20/3, Gilszki 19/15, Orbán B. 14/3, Arnóth 7, Csomós 7/3, Bella Á. 6/6, Verba 4/3, Nagy D. 2, Csák B. Cs. -, Alcser -.

JKSE: Szőke P. S. 22/9, Kovács Á. 15/9, Rékasi 7, Kaszás 6, Kovács V. 5, Tóth T. 4, Csesznyik 2, Szalkai 2, Kraxner 2.


4. forduló

Alba Fehérvár – Egis Körmend 59-64 (11-15, 15-17, 14-17, 19-15)

Alba: Seyi 19/6, Kass B. 13/3, Takács Mi. 11/6, Takács Ma. 8, Takács E. 4, Körmöczi 2, Kertész D. 2, Borbáth -, Pákozdi -, Csikós M. -.

Körmend: Balogh M. 15 (+10 lepattanó), Kiss Be. 15/9, Martinez 10, Kiss M. 9/3, Okoh 8, Kenéz 4, Érsek M. 2, Habel 1, Herczeg -.


3. forduló

OSE Lions – Kaposvári KK 55-65 (15-14, 13-14, 18-20, 9-17)

OSE: Galló 13, Varga T. 12/3, Pap A. 12/6, Oláh R. 7/3, Szabadfi 6, Dokmanovic 5, Lippay -, Matajsz -, Ungvárai -, Pirik -.

KKK: Paár 14/6, Hajduk 11/3, Cohill 11/3, Puska B. 10 (+12 lepattanó), Takács A. 9/3, Fehér B. 8/6, Dániel Á. 2, Győr B. G. -, Polotár -.


2. forduló

Pécsi VSK-VEOLIA – KTE-Duna Aszfalt 76-67 (17-9, 19-14, 18-16, 22-28)

PVSK: Bor S. 19, Kovacevic 15, Mándity M. 10/3, Lakatos P. 9, Erdei Á. 9, Marjanovic 6, Rátvay B. 2, Tóth M. S. 2, Puskás 2, Villányi 2, Vad B. -, Pontyos -.

KTE: Cserkó K. 19/6, Lukács D. 17/3, Körmendi 13, Nagy J. 7, Botka 5, Salánki 4, Rácz 2, Veliczky -, Csorba -, Keller D. -.


14. forduló

Jászberényi KSE – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 58-67 (17-22, 10-16, 16-15, 15-14)

JKSE: Kovács V. 18/6, Kaszás 17/3, Kovács Á. 9/3, Tóth T. 5/3, Kraxner 4, Rékasi 2, Szalkai 2, Csesznyik 1, Göblyös -, Andó B. -, Lékó -, Czimmer -.

Falco: Takács Zs. 14/3 (+11 lepattanó), Németh B. P. 14/6, Nárai G. A. 12, Varga D. G. 7/3, Horváth N. 6, Kovács L. H. 4, Horváth Á. 3/3, Bíró B. 3/3, Büki L. 3, Tiborcz 1, Kapui -, Hansen -.


Sopron KC – OSE Lions 66-43 (21-9, 13-12, 19-14, 13-8)

SKC: Schöll 22 (+15 lepattanó), Sitku 10/3 (+11 lepattanó), Csátaljai P. 8, Popadic 8/3, Csátaljai B. 7, Nyikos B. 4, Hajnal K. 4, Csendes P. 3/3, Göltl -, Pintér G. -.

OSE: Dokmanovic 14, Ungvárai 7, Szabadfi 5/3, Ács Sz. 4, Varga T. 4, Pap A. 3/3, Oláh R. 2, Matajsz 2, Lippay 2, Galló -.


Szolnoki Olajbányász – Alba Fehérvár 73-77 (21-20, 19-17, 16-24, 17-16)

Szolnok: Gilszki 30/24, Arnóth 13, Csomós 11/6, Frank Á. 6, Nagy D. 6/3, Verba 3, Bella Á. 2, Csák B. Cs. 2, Orbán B. -, Nyerges -.

Alba: Seyi 19, Takács Mi. 19/9, Kass B. 16/6, Takács Ma. 11/6, Takács E. 5, Csikós M. 2, Pákozdi 2, Borbáth 2, Körmöczi 1, Gödör M. Zs. -, Kertész D. -, Dallos -.


Zalakerámia ZTE KK – Pécsi VSK-VEOLIA 69-79 (22-22, 20-21, 8-27, 19-9)

ZTE: Simó 27/9, Varga H. 13, Csuti 12/3 (+13 lepattanó), Makkos 7/3, Kámán K. 5, Szelestey 3/3, Németh M. 2, Kósa -.

PVSK: Bor S. 23/15, Rátvay B. 20 (+11 lepattanó), Carev 17/9, Erdei Á. 8/6, Marjanovic 6, Villányi 3/3, Lakatos P. 2, Kovacevic -, Tóth M. S. -, Vad B. -.


Atomerőmű SE – DEAC Kosárlabda Akadémia 57-86 (26-21, 7-16, 9-18, 15-31)

ASE: Verasztó 14/6, Pajor 13/3 (+10 lepattanó), Arnold B. 13, Ritter 7/3, Renkecz 4, Sebestyén T. 2, Zsók 2, Sánta 2, Farkas J. -.

DEAC: Kalassai 25/21, Kiss K. 16/3, Ságodi 9/3, Balázsi 9, Fábián Sz. 8, Neuwirth 6, Tóth G. 6, Sólyom Be. 5, Batbaatar 2, Nemes Á. -.


Szedeák – Egis Körmend 76-65 (28-18, 17-12, 22-19, 9-16)

Szedeák: Balogh Sz. 26, Slavcec 19/6, Polányi 13/12, Kamenik 7/3, Tráser N. Z. 4, Kass F. 4, Káposzta K. 3, Sipos M. -, Balog Cs. -, Sisák -.

Körmend: Okoh 23 (+13 lepattanó), Kenéz 19/6, Balogh M. 6, Kiss M. 4, Szívós 4, Martinez 3, Habel 3, Kiss Be. 2, Herczeg 1, Kiss Ba. -, Hiezl -, Érsek M. -.

A bajnokság állása:

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1. Egis Körmend 10 8 2 18 721 629 0,900
2. Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 9 7 2 16 706 614 0,889
3. DEAC Kosárlabda Akadémia 11 8 3 19 898 722 0,864
4. Alba Fehérvár 7 5 2 12 550 414 0,857
5. Pécsi VSK-VEOLIA 10 7 3 17 742 707 0,850
6. Szedeák 12 8 4 20 979 878 0,833
7. Kaposvári KK 7 4 3 11 506 482 0,786
8. Sopron KC 11 6 5 17 820 864 0,773
9. Szolnoki Olajbányász 9 4 5 13 655 651 0,722
10. Atomerőmű SE 11 4 7 15 865 926 0,682
11. KTE-Duna Aszfalt 7 2 5 9 460 561 0,643
12. Jászberényi KSE 8 2 6 10 520 556 0,625
13. Zalakerámia ZTE KK 9 2 7 11 675 749 0,611
14. OSE Lions 13 0 13 13 700 1044 0,500

Kiemelt kép: pexels.com

2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
bányászMajoranna Recent comment authors
Majoranna
Olvasó

Tizenhárom meccsen tizenhárom vereség, micsoda szégyen.

bányász
Vendég
bányász

Nem veszed figyelembe, hogy nincs nagy lehetőség igazolni U20-ba pénzért. Plusz ha minimális matematikai és logikai tudásod lenne hamar rájöhetnél, hogy az OSE hamarabb került fel az élvonalba, minthogy a pár évvel korábban elinduló komolyabb utánpótlásnevelés követni tudná. 10-15 éve az élvonalban játszó és folyamatos komoly utánpótlással rendelkező csapatokkal kell játszanunk U20-ban úgy, hogy kb. 5-6 éve van komoly utánpótlásunk. Így már megy a matek?
A karácsony közeledte hozta ki belőled a logikátlan rosszindulatot? Mert ez az igazi szégyen.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés