Utánpótlás
U20: Mindhárom idegenbeli meccsét megnyerte az Alba
Már nincs veretlen csapat a kiemelt U-bajnokságban.

:
:
Igazi meccsdömpinggel folytatódott az elmúlt héten a kiemelt fiú utánpótlás-bajnokság: hétfőtől szombatig 14 találkozót rendeztek a különböző fordulókból.
Az Alba zalaegerszegi győzelme indította a hetet, s még szintén hétfőn jegyzett sikert a JKSE és a Szedeák: előbbi hosszabbítás után győzte le a Paksot, míg utóbbi a Szolnokot verte. A Pécs Sopron elleni győzelme nyitotta az esztendő utolsó hónapját, majd az Alba szerezte meg heti második sikerét az OSE ellen. Az ASE a Szeged ellen javított, a DEAC vette el az Egis Körmend veretlenségét, és a Falcónak is sikerült bevennie a ZTE otthonát.
A pótolt találkozókat a 12. forduló követte: a Szolnok nyerte a Kaposvár elleni meccset, a Falco az Oroszlány vendégeként is győzött, Pakson nyert a PVSK, nem kímélte a Zetét a Szedeák, a két kevés pontot hozott találkozón pedig egyaránt vendég siker született: Jászberényben a Körmend nyert 47-41-re, az Alba Debrecenben 56-48-ra. A Sopron–KTE összecsapás január közepére csúszik.
U20-as fiú bajnokság
2. forduló
Zalakerámia ZTE KK – Alba Fehérvár 70-107 (21-20, 21-26, 17-37, 11-24)
ZTE: Csuti 18/3, Simó 17/3, Varga H. 11/6, Makkos 8, Lajos B. 5/3, Kámán K. 5, Büki B. 3/3, Kósa 2, Hoffmann 1, Szűcs -.
Alba: Kass B. 22/3, Seyi 20/6 (+10 lepattanó), Balsay 19/9, Takács Ma. 13/3, Kertész D. 8/3, Takács Mi. 6, Takács E. 5, Körmöczi 5, Lakatos L. 4, Gödör M. Zs. 4/3, Csikós M. 1.
8. forduló
Atomerőmű SE – Jászberényi KSE 85-89 – h.u. (19-25, 20-11, 12-22, 25-18, 9-13)
ASE: Pajor 22/15 (+11 lepattanó), Pupp 18, Verasztó 16/6 (+10 lepattanó), Arnold B. 12, Kalmár V. 6, Sánta 5/3, Gárdai 3/3, Renkecz 2, Kiss M. 1.
JKSE: Rékasi 24/3 (+15 lepattanó), Szőke P. S. 23/3, Kovács Á. 12/3 (+12 lepattanó), Kaszás 11/3, Tóth T. 9, Kraxner 4, Szalkai 4, Kovács V. 2.
11. forduló
Szedeák – Szolnoki Olajbányász KK 78-73 (23-19, 16-14, 22-22, 17-18)
Szedeák: Kass F. 19/6, Polányi 18/9, Balogh Sz. 14 (+10 lepattanó), Kamenik 12/3, Ónodi 11/9, Tráser M. L. 4, Cservák -, Balog Cs. -, Sisák -, Sipos M. -.
Szolnok: Pallai 22/6, Arnóth 14 (+16 lepattanó), Gilszki 12/6, Verba 8/6, Bella Á. 7/3, Csomós 4, Nyerges 4, Orbán B. 2, Nagy D. -, Tóth L. -.
6. forduló
Pécsi VSK-VEOLIA – Sopron KC 88-77 (20-19, 24-17, 23-15, 21-26)
PVSK: Bor S. 21/3, Rátvay B. 15, Juric 12/6, Lakatos P. 9, Marjanovic 6, Kovacevic 6, Villányi 5/3, Carev 5/3, Mándity M. 5/3, Puskás 2, Tóth M. S. 2, Pontyos -.
SKC: Schöll 24 (+13 lepattanó), Csátaljai B. 20/6, Csátaljai P. 19/12, Csendes P. 8/3, Nyikos B. 6, Rádonyi -, Pintér G. -, Göltl -.
10. forduló
Atomerőmű SE – Szedeák 92-86 (34-27, 19-20, 20-18, 19-21)
ASE: Dorogi 28 (+12 lepattanó), Pupp 18/3 (+11 gólpassz), Pajor 15/15, Arnold B. 11, Heimann G. 10/3, Verasztó 8/3, Renkecz 2, Sebestyén T. -, Sánta -, Zsók -.
Szedeák: Polányi 21/9, Balogh Sz. 17/3, Slavcec 14, Kamenik 12/6, Kass F. 11/3, Tráser N. Z. 9, Sisák 2, Balog Cs. -, Ónodi -, Tráser M. L. -, Sipos M. -.
5. forduló
OSE Lions – Alba Fehérvár 42-82 (5-32, 13-24, 8-15, 16-11)
OSE: Pap A. 14/3, Varga T. 10, Polónyi 5/3, Nagy B. 4, Matajsz 3/3, Ungvárai 3, Linczmaier 2, Pirik 1, Ács Sz. -, Galló -, Hadaró -, Gergácz -.
Alba: Balsay 13/9, Takács E. 10/3 (+10 lepattanó), Kertész D. 9/9, Körmöczi 9/3, Csikós M. 9/3, Seyi 8, Takács Ma. 7, Kass B. 6, Takács Mi. 4, Borbáth 4, Gödör M. Zs. 3/3.
DEAC Kosárlabda Akadémia – Egis Körmend 64-51 (17-10, 10-9, 19-20, 18-12)
DEAC: Pollák B. 13/3, Kiss K. 12, Kalassai 10/6, Ságodi 8, Neuwirth 8/3, Fábián Sz. 6, Batbaatar 3/3, Sólyom Be. 2, Tóth G. 2, Czermann -, Kurucz -, Nemes Á. -.
Körmend: Herczeg 13/3, Habel 12 (+15 lepattanó), Martinez 10, Németh A. 6/3, Szívós 4, Kiss Be. 3/3, Kiss Ba. 3/3, Érsek M. -.
6. forduló
Zalakerámia ZTE KK – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 64-71 (20-19, 10-15, 21-10, 13-27)
ZTE: Csuti 17/3, Makkos 14 (+15 lepattanó), Büki B. 14 (+10 lepattanó), Varga H. 7/3, Kámán K. 6, Kósa 3/3, Szűcs 3/3, Németh M. -, Hoffmann -, Lajos B. -.
Falco: Nárai G. A. 16/3, Gosztola 15, Takács Zs. 10/3 (+14 lepattanó), Kovács L. H. 7, Németh B. P. 7/3, Hérincs 5/3, Tiborcz 4, Varga D. G. 4, Bíró B. 2, Büki L. 1, Hansen -, Kapui -.
12. forduló
Szolnoki Olajbányász KK – Kaposvári KK 76-66 (22-13, 19-23, 15-14, 20-16)
Szolnok: Frank Á. 19/6, Arnóth 18/3, Gilszki 18, Csomós 12, Nyerges 6, Verba 3/3, Orbán B. -, Nagy D. -, Bella Á. -, Alcser -.
KKK: Cohill 22/3, Paár 15/6, Takács A. 11/3, Fehér B. 8/6, Hajduk 6, Polotár 2, Győr B. G. 2, Vajda -.
Atomerőmű SE – Pécsi VSK-VEOLIA 63-69 (18-18, 12-23, 19-13, 14-15)
ASE: Pupp 20/3, Arnold B. 12, Pajor 11/3, Sánta 7/3, Sebestyén T. 5/3, Renkecz 3/3, Heimann G. 3, Zsók 2, Gárdai -, Kiss M. -, Farkas J. -.
PVSK: Rátvay B. 19 (+10 lepattanó), Lakatos P. 10/3, Carev 9/6, Kovacevic 8, Juric 7, Marjanovic 5, Villányi 4, Mándity M. 3/3, Tóth M. S. 2, Bor S. 2.
OSE Lions – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 67-83 (18-20, 14-26, 15-21, 20-16)
OSE: Ungvárai 17/3, Pap A. 11/6, Varga T. 10, Galló 9, Nagy B. 8, Oláh R. 6, Polónyi 2, Ács Sz. 2, Hadaró 2, Pirik -, Gergácz -, Matajsz -.
Falco: Németh B. P. 25/21, Takács Zs. 13/6, Nárai G. A. 10/3, Kovács L. H. 9, Bíró B. 8/6, Varga D. G. 7/3, Kapui 4, Tiborcz 3, Büki L. 2, Hansen 2, Lintner -.
Szedeák – Zalakerámia ZTE KK 93-61 (36-12, 23-15, 20-15, 14-19)
Szedeák: Balogh Sz. 17/3, Káposzta K. 16, Kass F. 13/3, Polányi 10, Balog Cs. 10/3, Slavcec 8, Tráser N. Z. 6, Tráser M. L. 5, Kamenik 5/3, Ónodi 3/3.
ZTE: Csuti 19/3 (+13 lepattanó), Makkos 17/3, Kámán K. 6, Németh M. 4, Kósa 4/3, Büki B. 4, Varga H. 3/3, Szűcs 2, Hoffmann 2, Lajos B. -.
Jászberényi KSE – Egis Körmend 41-47 (9-15, 10-6, 15-9, 7-17)
JKSE: Kovács Á. 15/9, Szőke P. S. 12/6, Kaszás 5/3, Rékasi 2, Kovács V. 2, Tóth T. 2, Csesznyik 1, Kraxner 1, Szalkai 1, Lékó -.
Körmend: Habel 8, Martinez 8, Érsek M. 8, Kiss Be. 7/3, Németh A. 7, Szívós 5, Herczeg 2, Kiss Ba. 2, Hiezl -.
DEAC Kosárlabda Akadémia – Alba Fehérvár 48-56 (13-12, 13-13, 14-27, 8-4)
DEAC: Neuwirth 11/3, Fábián Sz. 10 (+10 lepattanó), Tóth G. 8, Pollák B. 8, Balázsi 6, Kiss K. 3/3, Ságodi 2, Sólyom Be. -, Kurucz -, Batbaatar -, Kalassai -.
Alba: Balsay 17/3, Takács Mi. 17/9, Seyi 12/6, Takács Ma. 6, Kertész D. 2, Csikós M. 2, Pákozdi -, Körmöczi -, Juhász L. -, Lakatos L. -.
A bajnokság állása:
H | Csapat | M | Gy | V | Pont | Dp | Kp | Rel.pont |
1. | Egis Körmend | 6 | 5 | 1 | 11 | 450 | 366 | 0,917 |
2. | DEAC Kosárlabda Akadémia | 9 | 7 | 2 | 16 | 733 | 577 | 0,889 |
3. | Alba Fehérvár | 4 | 3 | 1 | 7 | 299 | 235 | 0,875 |
4. | Falco-Vulcano Energia KC Szombathely | 7 | 5 | 2 | 12 | 551 | 477 | 0,857 |
5. | Szedeák | 9 | 6 | 3 | 15 | 762 | 681 | 0,833 |
6. | Pécsi VSK-VEOLIA | 5 | 3 | 2 | 8 | 381 | 361 | 0,800 |
7. | Sopron KC | 8 | 4 | 4 | 12 | 610 | 676 | 0,750 |
8. | Atomerőmű SE | 8 | 4 | 4 | 12 | 695 | 621 | 0,750 |
9. | Kaposvári KK | 4 | 2 | 2 | 6 | 277 | 282 | 0,750 |
10. | Szolnoki Olajbányász KK | 5 | 2 | 3 | 7 | 352 | 376 | 0,700 |
11. | KTE-Duna Aszfalt | 6 | 2 | 4 | 8 | 393 | 485 | 0,667 |
12. | Jászberényi KSE | 4 | 1 | 3 | 5 | 254 | 296 | 0,625 |
13. | Zalakerámia ZTE KK | 6 | 1 | 5 | 7 | 432 | 501 | 0,583 |
14. | OSE Lions | 9 | 0 | 9 | 9 | 492 | 747 | 0,500 |
Kiemelt kép: pixabay.com

Szólj hozzá!