Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

U18: Egy győzelem, egy vereség a horvátok ellen

Szarvas Gábor értékelt.



:

:

Debrecenben folytatta felkészülését a július második felében kezdődő B-csoportos U18-as Európa-bajnokságra a magyar válogatott. Szarvas Gábor vezetőedző tanítványai az edzések mellett két mérkőzést is játszottak, pénteken és szombaton az A-divíziós kontinenstornára készülő Horvátországgal találkoztak. Az eredmény egy vereség és egy győzelem volt.

– Az első meccsünk egy nagy iramú találkozó volt, sok ponttal – mondta a Hunbasket.hu-nak Szarvas Gábor. – A védekezésünkkel nem voltam elégedett, puhák voltunk, talán túlságosan tiszteltük az ellenfelünket. A mérkőzés tempója így sok pontot rejtett magában, ez jobban feküdt ellenfelünknek.

A másnapi mérkőzésen a tapasztalatok ismeretében már sokkal jobban játszott a magyar csapat.

– Nagyon örülök, hogy a videózás és a megbeszélés után jól reagált a csapat a kért változtatásokra. Más felfogásban jöttünk ki a pályára, agresszivitásban közelítettünk ahhoz a szinthez, amit az Európa-bajnokságon szeretnék látni.

A magyar csapat Debrecenben természetesen szurkolt az U19-es válogatottnak is a világbajnokságon, személyesen tekintettek meg több mérkőzést. A következő hetet már Székesfehérváron, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének edzőközpontjában töltik Szarvas Gáborék. Egy hét múlva újabb két edzőmeccs szerepel a programban, Ausztria lesz az ellenfél az MKOSZ-csarnokban.

– A felkészülésünket Lengyelországban zárjuk, az ugyancsak A-csoportos házigazdával mérkőzünk meg majd kétszer. Utána pedig utazunk Portugáliába az Európa-bajnokságra. Azt gondolom, a munkát, amit a stábbal elterveztünk, elvégezték a srácok, ott tartunk, ahol a programunk szerint kell. A keretet már tizennégy fősre szűkítettük, az Eb-re utazó tizenkét játékost a felkészülésünk végén nevezzük meg – tette hozzá Szarvas Gábor.

 

U18-as fiú válogatottak felkészülési mérkőzése, Debrecen

Magyarország U18 – Horvátország U18 91-109 (18-20, 22-29, 22-35, 29-25)

MAGYARORSZÁG: Flasár 28/15, Maly, Radó 2, Keller 3/3. Csere: Karda 2, Kégel, Bor 9, Géringer 5/3, Antalics 4, Angyal 16, Szalay 11/6, Major 11/3.

Horvátország U18 – Magyarország U18 63-80 (14-16, 16-23, 15-25, 18-16)

MAGYARORSZÁG: Flasár 8, Maly 6, Radó 7, Bor 18/6, Szalay 9/3. Csere: Karda 10/6, Lacházi 4, Keller, Kégel, Antalics 5, Angyal 2, Major 11/6. Vezetőedző: Szarvas Gábor

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
KD Recent comment authors
KD
Olvasó

Nem csoda, hogy az elsö meccsen kikaptunk, csak 4-en kezdtek.?

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés