Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

U18-as fiú Eb: Kikaptunk a bosnyákoktól

A 13-16. helyekért folytathatjuk, holnap Bulgária lesz az ellenfelünk.



:

:

A magyar U18-as fiú válogatott a 9-16. helyekért lépett pályára ma este Bosznia-Hercegovina csapata ellen a nagyváradi B divíziós Európa-bajnokságon.

A találkozó első pontjait Valerio-Bodon Vincent jegyezte, de Radak vezetésével jobban sikerült az első pár perc ellenfelünknek (7-4). Percekre befagyott az eredményjelző, ami nem a hidegnek volt köszönhető: mindkét csapat sokat hibázott támadásban, és sajnos a holtpontról is Bosznia mozdult el előbb, a mieink a 8. perc elején is 4 dobott ponttal álltak (11-4). A negyed hátralévő részében sem változott a játék összképe, 12 pontos hátrányba kerültünk az első 10 perc során (18-6).

A második felvonásban beindult a pontgyártás, de nem tudtunk közelebb kerülni a 14. percig (25-13). A Pallai Tamás, Valerio-Bodon, Krasovec Ádám trió kosaraival kezdtük meg a felzárkózást, Kiss Benedek pedig 5 pontra hozta vissza a mieinket a 17. perc elején egy triplával (29-24). Jóval pontosabban játszottunk ekkor, Kass Balázs hármasával két pontra is megközelítettük ellenfelünket, de a félidő végén némileg magukra találtak a bosnyákok, akik 5 ponttal álltak jobban 20 perc játékot követően (36-31).

A harmadik negyedet Radics Gerzson ziccere nyitotta, de nem tudtunk egyenlíteni, ellenfelünknek mindenre volt válasza, és tartotta előnyét. Az első játékrészhez hasonlóan itt is megálltak a csapatok, ezúttal 40-34-nél, és ezúttal is Bosznia törte meg a kosárcsendet. A Topolovic és Radak vezette sárgamezes együttes 10 pont fölé növelte előnyét, biztosan kézben tartotta a mérkőzés alakulását, és 13 pontos előnnyel várhatta az utolsó negyedet (53-40).

A záró 10 perc során sem változott semmit a mérkőzés menete. A bosnyákok vezetését nem tudtuk veszélyeztetni, és amikor Takács Kristóf hármasával 11 pontra közelítettük ellenfelünket (60-49), egy bosnyák 8-0-val 19 pontra nőtt a különbség, végleg eldőlt a találkozó (68-49). Bosznia-Hercegovina végül 76-60-ra győzött, így a mieink a 13-16. helyekért folytathatják, holnap 15:15-től Bulgária lesz az ellenfelünk – írta a hunbasket.hu.

Bosznia-Hercegovina – Magyarország 76-60 (18-6, 18-25, 17-9, 23-20)

U18-as B divíziós fiú Európa-bajnokság
Románia, Nagyvárad
A 9-16. helyekért

Bosznia-Hercegovina legjobb dobói: Topolovic 18/3, Radak 18, Huseinspahic 12/3.

Magyarország: Kass 7/3, Radics 10, Valerio-Bodon 15, Fekete -, Krasovec 6. Csere: Kármán 2, Kenéz -, Kiss D. 3, Pallai 9/3, Kiss B. 5/3, Takács 3/3.

fotó: fiba.com

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés