A B divíziós Európa-bajnokság zárónapján a 15. helyért lépett pályára a magyar U18-as válogatott Szkopjében, az ellenfél az idén nyáron a fiú utánpótlásban igen kétarcú Ukrajna volt – keleti szomszédunk megnyerte az U20-as B divíziós Eb-t, U18-ban viszont csak az utolsó, Ciprus elleni találkozó megnyerésével maradt bent ugyanebben az osztályban. Kiss-Mester Ádám és Makk Milán mellett a túloldalon is akadt egy fongos hiányzó, a rivális házi pontkirálya, Makszim Sulha már a tegnapi, Bulgária elleni helyosztót is kihagyta.
Szép játék végén Bajor szerzett könnyű kosarat, Dmitrenko tripláját követően Radnóti jutott el kétszer a gyűrűig, Konovnyicin egy lecsorgót tett vissza (6-5). Sokáig nem született újabb kosár, aztán Konovnyicin volt erőszakos, Bajor triplájával, Radnóti üres ziccerével és Pécsi büntetőivel sikerült visszavenni az irányítást. Az ukrán center újabb közelijét a teljesen üresen maradó Bajor dobta vissza Radnóti átadásából, négy perc elteltével már időt kért Volodimir Reszetnik (15-9). Radnóti büntetett újabb eladott labdát, Topcsij tempója is célba ért, Bajor kiosztott egy blokkot, Makar Konovnyicin nyolcat vállat az első 13 ukrán pontból. Halász kihagyta, Gyorgyaj bedobta büntetőit, Szabó-Haklits szerelt jó ütemben, Radnóti egy pontot szerzett, akárcsak Bojko (18-16). Megvoltak a helyzeteink, de sok volt a pontatlanság a befejezéseknél, Lo Cheikh nagy mezőnymunkát végzett a palánkok alatt, Bajor egyedül érkezett egy második labdára, Bojko első szándékból volt eredményes (20-18).
Konovnyicin tizedik pontjával egyenlített Ukrajna, továbbra sem ültek a mieink kinti dobásai, Dmitrenkóé viszont behullott (20-23). Meghozta a várt fordulatot a magyar időkérés, Szöllősi 38 másodperc alatt felpakolt öt pontot a táblára, miközben az ukrán akciók rendre dobás nélkül haltak el, sorra szedték a támadólepattanókat a mieink, Bajor kosara után Reszetnik elégelte meg a látottakat (27-23). Sikerült megtörni válogatottunk ritmusát, a tiszta ziccer is kimaradt, ezúttal Konovnyicinék szereztek gyorsan hét pontot válasz nélkül – jött is az újabb taktikai szünet a 15. percben (27-30). Változatlanul sok gondot okozott a magyar palánk alatt Makar Konovnyicin, az olasz Next Step Basket Rapallo 207 centis centerreménysége, hétpontos hátrányban Lo hintett be egy fontos hármast, ezt annulálta Makarevics, de Radnóti is eredményes volt a periméterről (33-37). Összegyűltek csapathibáink, amiből Konovnyicin profitált, Wágner forgatta be védőjét, majd blokkolt is, jó csapatvédekezéssel sikerült hibára kényszeríteni az ellenfél óriását, Szabó-Haklits pedig közel nyolc méterről bombázott a gyűrűbe! A fordításhoz is több labdája volt nemzeti csapatunknak, de már csak Beljavszkij szerzett pontokat a nagyszünetig – küzdelmes, kiegyenlített félidő után a lepattanózásban 28-15-re vezető, viszont már 15 eladott labdánál tartó ukránok jártak előrébb hárommal, a tornán idáig kiegészítő embernek számító Konovnyicin neve mellett 19 pont, 6 pattanó, 2-2 labdaszerzés és blokk, illetve 26-os teljesítményindex állt (38-41).
Pécsi két ziccerével gyorsan összejött a fordítás, Konovnyicin viszont ott folytatta, ahol a térfélcserét megelőzően abbahagyta, Popov is betalált, centerünk beütötte harmadik hibáját, 6-0-t futottak az ukránok (42-47). Szabó-Haklits volt jókor jó helyen, Gyorgyaj két kettese közt Szöllősi vert be egy hármast, Pécsi távolija csont nélkül hullott a helyére, közelről viszont rontott kulcsjátékosuni – nem úgy Konovnyicin (48-53). Nagyot harcolt a festékben a Honvéd akadémistája, de hatékonyan tömörültek a kék mezesek, Szabó-Haklits tálat Csécsei elé, aki egyik büntetőjét tudta pontra váltani, 2011-es születésű játékmesterünk közbenyúlásából újabb gólpassz lett, Szöllősi tudott kiugrani, a 26. percben újra csak egy duplányi volt a különbség (51-53). Gyorgyaj elpuskázta szabaddobásait, Bajor a másodikat már a helyére küldte, mindkét együttes keményen védekezett, Konovnyicin nélkül távolról sem volt gördülékeny az ukrán támadójáték – a magyar kezeken szebben játt a labda, ám a jó befejezések hiányoztak, Gyorgyaj pedig meglógott, sőt, kispadunk is kapott egy technikait (52-56). Szöllősi Máté higgadt ítéletvégrehajtónak bizonyult, kiosztásából pedig Pécsi Bence emelt be bődületes hárompontost a sarokból (57-56)! A 15. helyért is nagy szívvel küzdött válogatottunk, ez a harcosság kissé meg is fogta az ukránokat, Szöllősi verte be a következő trojkát, Timcsenko ziccerét pedig még a dudaszó előtt annulálta Csécsei (62-58).
A kisszünet után is lendületben maradt, a bátran betörő és kintről is pontos Szöllősi vezérletével 7-0-t futott és kétszámjegyű előnyt épített ki a Moosz-legénység a 32. perce (69-58). A meccs ezen szakaszában hasonlóan tehetetlennek látszottak az ukránok, mint a mieink Észak-Macedónia ellen a hajrában, ekkor már Konovnyicin sem tudott segíteni rajtuk, Csécsei hármasával 15 ponttal vezettünk, de nem volt megállás, Szöllősi állt bele újabb távoliba (77-58). 17 magyar pont után Bojko szerzett egyet a túloldalon, Halász okos labdájából Szabó-Haklits folytatta a triplaesőt, aztán finom közeli befejezése is ült (82-59). Indításából Bajor ért révbe, az utolsó percekre már nem maradt izgalom, a negyedik negyedben egyszer sem találtak be mezőnyből az ukránok, Lo Cheikh állította be a 88-64-es végeredményt – a tegnapi -36 után ezúttal +27-es második félidőt zárt Moosz Milán együttese, de még beszédesebb, hogy az utolsó 44 pontból 36-ot a mieink szereztek.
A csoportkörben Észtországgal és Nagy-Britanniával szemben is nagy csatában maradt alul a magyar válogatott, utóbbi mérkőzésen ráadásul két meghatározó játékosát is elveszítette. A folytatásban hullámzóan teljesítettek U16-osaink, Dániát magabiztosan győzték le, Finnország ellen végig futottak az eredmény után, fájó volt a második félidei leolvadás tegnap a házigazdával szemben, arra viszont lehet építeni, amit ma Ukrajna ellen a nagyszünet után mutatott a nemzeti csapat.
Az U20-asok a 8., az U18-asok az 5., az U16-osok a 15. helyen végeztek idén nyáron egyaránt B divíziós Eb-n, 2015 után jutott ismét egy évben két magyar fiúválogatott negyeddöntőbe, a nagy áttörés viszont egyelőre várat magára – U14-eseinknek szurkolhatunk még a hétvégén a Slovenia Ballon, ahol csoportelsőként jutottak négy közé.
Fotó: FIBA



A fiataloknak fiatal edző kell. Igy volt ez a másik két korosztálynál is. Engem lehurrogtak, amikor először bíráltam az egyébként számomra ismeretlen szakvezetőt. Mindhárom korosztályban láttam rokonszenves játékokosokat, de a meccselés alapján egyik kapitány se ütötte meg a játékosállomány színvonalát. Ez persze még mindig sokkal bíztatóbb, mint ha fordítva lenne.
Hatalmas gratuláció a csapatnak, kivéve az edzőnek!
A játékosok ügyesek voltak…
Korábbi hozzászólásomban említettem a letámadás fontosságát. Hogy lehet az hogy az ellenfél -20-nál letámad 4 perccel a meccs vége előtt? Ezzel kiharcoltak több eladott labdát… Azonban mi a korábbi meccsek alatt -8pontnál csak az utolsó 1 percben támadtunk le? Ez mutatja az edzőnek a helytelen mentalitását és azt, hogy idejekorán feladta a korábbi meccseket vagy csak egyszerűen szakmailatlan, hozzá nem értő!!!!! Ez elfogadhatatlan edzői magatartás.
Az ukránok véghajrája példaértékű volt, mivel elképesztően nagy fegyelmezettséget tanúsított az egész pályás letámadásuk, annak ellenére, hogy az ellenfelük győzelme már borítékolható volt!!!
Mégegyszer nagy gratuláció a csapatnak!!!
MOÓSZ MILÁNNAK NINCS HELYE A MAGYAR KOSÁRLABDÁBAN, mondjon le!!!!